Aurora [2018] [befejezett]

2. fejezet - 3. rész

Philip valójában továbbra sem tudta, mitévők legyenek, de ezt a világ minden kincséért sem vallotta volna be Aurorának. Hiú remény volt azt gondolnia, hogy a kis szobában bármi hasznosat talál majd, ugyanis minden jel szerint ez csupán egyfajta postaszolgálati helyiség volt, ahol az uralkodó számára jelentéktelenebb, ám a kastély mindennapjaihoz mégis elengedhetetlenül szükséges levelezést tartották és bonyolították. A papírosok nagy részén igencsak meglátszott az idő vasfoga, és amikor morzsolódni kezdett a kezében az egyik tekercs, inkább visszadugta a helyére.

Aurora várakozó arckifejezéssel meredt rá, és Philip kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát a bőrében. A sárkány, mintegy a segítségére sietve, megmozdult odakint. Philip nem volt benne teljesen biztos, mit művel a bestia, de az ordításába beleremegtek a falak, sőt, még a fogai is összekoccantak.

– Bízz bennem! – vette elő a legmegnyerőbb mosolyát.

A hercegnő továbbra is szkeptikusnak tűnt, de azért vállat vonva engedett.

Philip hátat fordított neki, majd egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy csillapítsa háborgó gyomrát. Mély levegőt vett, és az ajtóhoz lépett. Bár az elmúlt száz évet azzal töltötte, hogy életművészként a legszorultabb helyzetekből is kimentette magát, nem szívesen nézett volna szembe a sárkánnyal. Így hát egyetlen lehetőség maradt, mégpedig az, hogy tovább menekülnek a kijárat felé, hátha valami csoda folytán le tudják hagyni a bestiát.

Halkan maga felé húzta az ajtót, a zsanérok megcsikordultak, a fa recsegett-ropogott.

Némi várakozás után kidugta a fejét. Megdermedt a látványtól. Szemöldöke összeszaladt, ahogy kiegyenesedett és szélesre tárta az ajtót.

Odakint csend honolt. Philip lassan körbejáratta a szemét a helyiségen. A folyosó, amin eddig szaladtak, valójában egy hatalmas terem oszlopokkal leválasztott része volt, a megszólalásig hasonlított egy templomhajóhoz. Az épület a király ízléséről tanúskodott – Philip odáig nem merészkedett volna, hogy azt mondja, az ő ízlését dicséri. Mármint, Aurora apjáét, nem pedig a jelenlegi királyét, akit Philip nem igazán kedvelt, de idáig nem volt gondja vele... Idáig.

– Hová lett a sárkány? Te tüntetted el? – csendült Aurora hangja a közvetlen közeléből.

Philip fejében megfordult, hogy magának tulajdonítja a dicsőséget, ám végül inkább az igazság mellett döntött. Már így is túl sok hazugság, csalás és ámítás száradt a lelkén.

– Nem – rázta meg a fejét. – Nem tudom, hova lett.

Óvatosan elindultak a kijárat felé. Aurora a szoknyáját megemelve, óvatosan lépkedett – a legkevésbé sem úgy, ahogyan a szobájában mozgott, amikor megfeledkezett magáról. Philip jót mulatott a látványon.

– Mi az? – vonta össze a szemöldökét a hercegnő.

– Semmi – rázta meg a fejét Philip.

Minél távolabb jutottak a postaszobától, annál hangosabban beszéltek. A sárkányt mintha a föld nyelte volna el. Talán szó szerint, ugyanis a főhajó közepén hatalmas szakadék tátongott. Philip kíváncsi lett volna, mi történt. Talán épp a sárkány műve, lehet, hogy átzuhant a tetőn, ugyanis felpillantva a már szinte teljesen sötét égbolt tárult eléjük. Csupán egy-egy csillag pöttyözte az ég fekete leplét, a hold pedig nem látszott odabentről, így nem sok fény szűrődött be az épületbe, és a rossz látási viszonyok miatt csak lassan haladtak.

– Szóval mi van ezzel a fővarázslóval? – kíváncsiskodott Aurora újfent.

Úgy tűnt, képtelen befogni a száját. Amivel egyébként nem lett volna semmi gond, ha Philip nem hazudik neki már a kezdetektől fogva a fővarázslóval kapcsolatban.