Aurora [2018] [befejezett]

19. fejezet - 2. rész

Minden elsötétedett.

Kívül és belül is.

Philip elemében volt. Nesztelenül suhant lefelé a lépcsőfokokon.

A levegő nyirkossá vált, elnehezült. Valami nem stimmelt. Már felderengett a fény odalentről, amikor Philip rádöbbent, mi zavarja. A szag. Hányingerkeltő szag áradt fel odalentről, a legorrfacsaróbb csatornabűzre emlékeztette.

Csakhogy nem látta a forrását, amikor belépett a földalatti terembe. Ami azt illeti, semmit sem látott, csak a könyvespolcokat, az asztalt, és persze a túlvilági fényt árasztó kutat.

A torkába ugrott a szíve a döbbenettől, amikor egy alak vált ki az árnyakból.

Stone.

Nem lett volna szabad meglepnie. Hiszen ő vált eggyé az árnyakkal, ő adta át magát a sötétségnek, segítségül hívva annak erőit.

Minden csepp önuralmára szüksége volt, hogy homlokráncolás helyett csupán enyhén felvonja az egyik szemöldökét. Mintha ő lenne hatalmi pozícióban, mintha az ő kezében összpontosulna a nagyobb hatalom. Rövid ideig el is hitte, hogy így van, de ez a hit szép lassan elszivárgott.

– A tisztavérű Philip – szólalt meg Stone mély, zengő hangon.

– Stone – mosolyodott el Philip.

A herceg arcizmai megrándultak, szemmel láthatóan zavarta, hogy Philip nem adja meg a neki járó tiszteletet. Helyes. A meg nem értett herceg, akivel igazságtalanul bánt az élet, és most megpróbálja elvenni azt, ami valójában nem őt illeti. Hát, ehhez neki is lesz egy-két szava.

– Régóta várok már erre a pillanatra – folytatta Stone.

– Bármikor megejthettük volna ezt a találkozót – felelte Philip. – Veled ellentétben én nem török olyanok életére, akikkel nincs elrendeznivalóm.

Árnyak kavarogtak körülöttük, a kútból pedig lüktető energia áradt. Aggodalommal töltötte el Philipet. Hogyan pusztítsa el vajon?

– Ez azért nem teljesen igaz – tetetett elgondolkodást a koronaherceg. Szemében sötétség villant. – Vegyük például azt a szerencsétlen, de annál idegesítőbb Aurorát. Vagy a sárkányát. Régóta nem láttam már egyetlen sárkányt sem errefelé, és hidd el, elég nehezemre esett elengedni...

Philip összehúzta a szemét.

– Elengedni...?

– Hogy elmenjen érted, természetesen – villantott rá széles mosolyt Stone. – Valahogy csak vissza kellett hozzalak ide. Az a kis románc Aurorával igazán sajnálatos volt, de szerencsére nem bizonyult áthidalhatatlan problémának.

Philip ereiben harag lobbant. Elege lett a szócséplésből.

– Mit akarsz? – kérdezte.

– Egy apróságot csupán. – Stone hatásszünetet tartott. – Téged, holtan.

– Sajnálom, de nem hiszem, hogy ez megoldható lenne.

Philipnek bizsergett az ujjhegye az elfojtott árnymágiától, lüktetve, tombolva igyekezett kiszabadulni. Még nem, nyugtatta Philip a mágiát, saját magát. Most még nem.

– Ebben az esetben... – Stone színpadias mozdulattal odébb lépett.

A sötét sarokból egy alak lépett elő. Philip szeme tágra nyílt, képtelen volt megakadályozni, hogy kiüljön az arcára a döbbenet. Még valaki volt itt velük, akit nem érzékelt?