Aurora [2018] [befejezett]

8. fejezet - 2. rész

Philip teste megdöbbentően reagált Aurora közelségére. Minden egyes porcikáját felhevítette a vágy. Arra az érzésre hasonlított, amit az ivókban megismert nők iránt érzett, akikkel később megosztotta az ágyát, valamiért mégis másmilyennek tűnt.

Hiszen még gyerek! – feddte meg magát némán, ám hirtelen újabb gondolat férkőzött az elméjébe: Az lenne? Merthogy előtte vékony, a megfelelő helyeken mégis kívánatosan domborodó nő ült, aki több mint száz évet megélt, nem pedig az a kislány, akit az árnyakban rejtőzködve, messziről látott a holdfesztivál felvonulásán.

Akkoriban még ő maga is gyerek volt, bár Auroránál azért valamivel idősebb. Mennyire férfinak érezte magát, mennyire felnőttnek! Pár éven belül lázadást szítottak, és egyik varázserejű lényt sem kellett sokáig győzködniük, miután kiderült, hogy az ifjú, tiszta vérű Philip is az ő oldalukon áll. Bálványozták, rendíthetetlenül hitték, hogy változást hoz majd. És hozott is. De nem feltétlenül olyat, amilyenre vágytak.

– Philip? – rántotta ki Aurora a gondolataiból. – Nem hiszem, hogy előrébb jutottunk.

– Mi? Ugyan már Aurora, hiszen... – tiltakozott zsigerből, azonban hirtelen elhallgatott.

Már vagy fél órája repültek, de még mindig nem látták az útvesztő végét. Philip hátrapillantott, és rádöbbent, hogy bármerre néz is, mindenhol az útvesztőt látja, egészen a láthatár széléig. Aurorának igaza volt.

– A fenébe! – morogta Philip, majd megpaskolta Amber oldalát, és egy apró varázslat segítségével gondolatokat küldött felé.

A következő pillanatban Amber ereszkedni kezdett. Philip kissé csalódott volt. Mindig is szeretett repülni, ám a háború végeztével a wyvernek, a sárkányokhoz hasonló, ám csupán két lábbal rendelkező bestiák visszahúzódtak a hegyekbe, többé nem nyílt alkalom, hogy megülhessék őket, a sárkányok pedig természetesen soha, senkit nem engednek a hátukra. Még mindig nem tért magához a döbbenetéből, hogy felülhetett Amberre.

Philip aggodalmasan figyelte az egyre közeledő útvesztőt, és még ő is kissé meglepődött, amikor a falak megmozdultak, hogy a szűk folyosókból nagyobb teret alakítsanak ki a megérkező sárkány számára. Összekoccant a foga az Amber számára bizonyára simának tűnő, számukra azonban igencsak durvának bizonyuló földet éréskor. Vonakodva engedte csak el a hercegnőt, aki mintha szintén egy pillanattal tovább simult volna hozzá, mint amennyire feltétlenül szükséges lett volna. A mágus elfojtott sóhajjal félig csúszott, félig mászott lefelé a sárkányról, majd miután földet ért, kinyújtotta a kezét, hogy lesegítse Aurorát.

Elég volt egyetlen rossz mozdulat, a hercegnő megcsúszott lefelé menet, és végül a karjában kötött ki – Philip még épp időben mozdult, hogy elkapja. Lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogyan Aurora ajka kissé szétnyílik. Egy hosszú, feszült pillanatra összefonódott a tekintetük.

– Odébb mennétek végre, hogy lemászhassak? – kiáltott le Gavin a sárkány hátáról.

Aurora lesütötte a pillantását, Philip pedig, miután megbizonyosodott róla, hogy a hercegnő biztosan áll a két lábán, elengedte őt, és ellépett mellőle. Elfordult, és hosszasan kifújta a bent rekedt levegőt. Amikor visszafordult, Amber ismét az elmúlt napokban megszokott emberformájában állt előttük, ám ezúttal már nem leplezte el a szavát és a szárnyát. A falak visszacsúsztak a helyükre, odébb lökve Gavint, aki a jelek szerint rossz helyen állt.

– Merre tovább? – kérdezte Aurora.

– Át nem tudtunk felette repülni, és keresztül sem tudjuk verekedni magunkat a falon – foglalta össze Amber az eddigi tapasztalataikat.