Aurora [2018] [befejezett]

6. fejezet - 2. rész

A konyhában érték utol Ambert.

Hatalmas helyiség volt, mindenütt csupa vörösesbarna és szürke tégla, középen hosszú faasztallal, rajta kenyereskosár, tányérok, kupák, sodrófa, egy félbehagyott, tönkrement lisztes tészta.

– Mit találtatok? – kérdezte Philip.

– Nem érzed? – vonta fel Amber szép ívű, vörös szemöldökét.

Philip a homlokát ráncolta, majd a következő pillanatban megérezte, amiről a sárkány beszélt. Annyira elvonta a figyelmét a múlt, hogy majdnem elsiklott felette.

– Miről beszéltek? – kérdezte Aurora.

– Kisebb mágikus jelenlét – mormolta Philip.

– Hogy micsoda?

Philip a szeme sarkából látta, hogy Aurora ugrik egyet ijedtében az ismeretlen hangra. Volt valaki rajtuk kívül a konyhában.

Amber azonnal Aurora elé állt, bár természetesen ő sem tudhatta pontosan, honnan érkezhet támadás, hiszen csak azt érezték, hogy valaki jelen van, azt nem, hogy pontosan hol.

– Még hogy kisebb mágikus jelenlét! – folytatta sértődötten a hang.

Hirtelen megremegtek a bepolcozott beugrókban a dobozok, a csuprok, még a falra aggatott lábosok is csörömpöltek. Aurora és Gavin riadtan járatták a szemüket a helyiségben, Philip azonban begörbítette a kezét, az ujjhegyein táncot járt a mágia.

A következő pillanatban pedig kitört belőle a nevetés.

– Mi olyan vicces? – tudakolta egyszerre a hang és Aurora.

– Csak az – törölte le Philip a hahotától kibuggyanó könnycseppet –, hogy ez a lény azt hiszi, ennyivel megfélemlíthet. Hogy szembeszállhat velem.

Némi hallgatás következett, majd ismét megszólalt a hang.

– Miért, ki vagy te?

Hirtelen már nem csengtek olyan magabiztosan a szavak.

– Philip vagyok – mutatkozott be illedelmesen a mágus.

– Philip. Philip... Ezernyi Philipet ismerek. Az egyik szolgálólány is ezt a nevet adta a fattyának. Miért kellene... – A hang hirtelen elhallgatott. – Ó! Hogy az a Philip. A tisztavérű.

Philip csupán biccentett.

– Tisztavérű? – értetlenkedett Aurora, de Philip leintette.

Halk pukkanás hallatszott, és hirtelen előbukkant egy aprócska, hosszú fülű, zöldes bőrű lény. Az orra görbe volt, a szemöldöke szinte összenőtt. Hosszú ujjait a levegőbe emelte, mintha csak integetne. Arcán csúf vigyor terült el.

– Ki gondolta volna, hogy egyszer ilyen híres-neves látogatót is fogadhatok az otthonomban.

– Ez az én otthonom! – mennydörögte Philip.

A kobold vállat vont.

– Részletkérdés.

– Mit művelsz itt? – sóhajtott fel Philip bosszúsan.

– Régóta itt lakom. Már azelőtt is itt éltem, hogy ideköltöztél.

Philip leintette.

– Változtasd vissza a szolgálóimat!

– Nem. Azt nem lehet. Hiszen úgy sosem tanulják meg a leckét!

– Mert így igen? – kérdezte Aurora némi éllel a hangjában.