Aurora [2018] [befejezett]

14. fejezet - 1. rész

Aurora nesztelenül osont a folyosón, halkan húzta be maga mögött az ajtót. Az őrök Amber varázslatának köszönhetően édesdeden aludtak, így semmit sem vettek észre Aurora éjszakai kiruccanásából.

Amber ezúttal is az ablaknál állt, összefont karral figyelte az udvart, a csendes éjszakát.

– Megérte elmenni? – kérdezte halkan.

Aurora kiérezte a sárkány hangjából a bosszúságot, hogy Philip átverte őt: lefoglalta Ambert, hogy Gavin észrevétlen besurranhasson Aurorához, és megkérje, találkozzon vele a kertben, éjfélkor. Vele, nem Philippel. Mindkettejüket tőrbe csalták.

– Nem vagyok benne biztos – mormolta.

Ledobta magáról a köpenyt, és letelepedett az egyik karosszékbe. Elgondolkodva forgatta a kezében a dobozkát, majd egyszer csak megtorpant, és megnyomott egy gombot. Oda sem figyelve, emlékezetből. A dobozka teteje felpattant, és megjelent benne egy aprócska tündér. Halk zeneszó csendült, álomszép csilingelés.

Aurora becsukta a dobozt. A virágminta már megkopott, de a szerkezet a jelek szerint még mindig működött.

– Az meg mi? – telepedett le vele szemközt a sárkány.

– A bátyámtól, Gilberdtől kaptam – felelte Aurora mélyet sóhajtva.

Amber szeme elkerekedett.

– A bátyádtól?

– Nem emlékszel rá? – kérdezte Aurora szomorú mosollyal. – Meghalt, még amikor kislány voltam.

Aurora végigsimított a fán, ujjával követte a virágokat, a kacskaringós indákat.

– Mi történt?

– Kalandvágyó volt, folyton világot akart látni, egyik palotából a másikba utazott. Kicsi voltam még, nem értettem őt, nem értettem, mi hajtja ennyire. Szerettem volna, ha velem marad. – Aurora elhallgatott. Mély levegőt vett, és így folytatta: – Nem csak azért nem akartam, hogy elmenjen, mert nem szerettem volna egyedül maradni, hanem... – Elcsuklott a hangja, és szúrni kezdett a szeme. Megköszörülte a torkát. – Féltettem őt. Mindig hihetetlen kalandokról mesélt, és tudom, hogy még ha kicsit ki is színezte a történeteket, nem hazudott, nekem sosem hazudott volna. És... Egy nap nem tért vissza.

Olyan erősen szorította a dobozkát, hogy kifehéredtek az ujjai, az élek a húsába vájtak.

– Amíg mellettem volna, mindig biztathattam magam azzal, hogy nem kell majd érdekből házasodnom, hogy hozzámehetek majd a herceghez, aki fehér lovon érkezik... Őt illette volna a trón.

– Azt hittem, mindig is uralkodni szerettél volna – jegyezte meg Amber elgondolkodva.

Aurora a fejét rázta.

– Sosem akartam királynő lenni – felelte. Suttogásra váltott. – De valakinek tennie kell valamit a kór ellen. És a király meg Stone... Ők maguktól biztosan nem fognak.

Hosszasan hallgattak. Aurora lehajtotta a fejét. Annyi idő telt már el, és mégis... mégis ennyire fájt. Tudta, hogy ennél könnyebb már nem lesz, hogy örökké együtt fog élni ezzel a gyásszal. De nem bánta. Legalább emlékezett rá. Még ennyi év után is.

Nagy nehezen lefejtette az ujjait a zenedobozról, és jó éjt kívánt Ambernek. A sárkány visszatért a saját szobájába, Aurora pedig hamarosan ágyba bújt. Kétségbeesetten vágyott rá, hogy végre álomba szenderüljön, de amióta felébredt az átokból, rosszul aludt, sőt, gyakran az előző estihez hasonló rémálmok is gyötörték. A járványról, a szüleiről, Philipről...