Aurora [2018] [befejezett]

7. fejezet - 2. rész

Philip lelkét elcsendesítette a séta, az ősz színei, az odaszűrődő napfény, a szellők, az erdő tiszta, földes illata. Nem álltak meg pihenni, hiszen nem volt miért, Amber bírta, ők pedig az égvilágon semmiféle fáradtságot nem éreztek.

Egy alkalommal elhaladtak egy porig égetett falu mellett, és Aurora sikkantott egyet ijedtében, amikor véletlenül rálépett egy koponyára, és elvesztette az egyensúlyát. Philip azonnal odaugrott, és abban a néhány pillanatban, amíg segített neki, érezte, hogy a hercegnő remeg. De nem szólt semmit, csak komor, aggodalmas arccal ment tovább.

Philip egyszer csak azt vette észre, hogy lemenőben a nap, aranyszínben ragyog az összes levél, a bokrok, a fák, a távolban magasodó hegyek. Az árnyak megnyúltak, és beköszöntött az éjszaka.

– El kell mennem vadászni – lépett mellé Amber. – Ha egy ujjal is hozzáérsz...

– Nem fogok – vágott közbe Philip. – Egy oldalon állunk.

A sárkánynő felhorkant.

– Kétlem – morogta.

– Pedig ebben igen – meredt rá Philip.

Amber nem felelt, csak bevette magát a fák közé.

Jó néhány percig gyalogoltak néma csendben, hallgatták az éjszaka neszeit, ám hirtelen dobhártyaszaggató üvöltés harsant, és minden elhallgatott.

– Mi volt ez? – nézett körbe Gavin aggodalmasan. – Csak nem... egy sárkány?

– Sárkány? – kacarászott Aurora idétlenül. – Ne butáskodj már! Errefelé nincsenek sárkányok, mind elköltözött a hegyekbe. Ha még egyáltalán életben vannak...

Philip nem igazán értette, miért nem mondják meg a lovagnak, hogy Amber sárkány, de különösebben nem is érdekelte a dolog, úgyhogy belement a játékba.

– Egyébként is, mi félnivalód van? – vágta hátba olyan erősen Gavint, hogy az majdnem orra bukott. – Már meghaltál.

– Én igen, de a gyönyörű varázslónőnk... – Gavin hirtelen elhallgatott. – Hol van Amber?

– Mindjárt jön, meg kellett állnia egy kicsit – magyarázta Philip. – Tudod, női dolgok.

Aurora a szemét forgatta, mire Philip alig láthatóan megvonta a vállát. Nem jutott jobb eszébe.

– De mi van, ha baja esik?

Gavin már indult is volna vissza, azonban Aurora elkapta a csuklóját.

– Nem lesz semmi baja. Varázsereje van. Meg tudja védeni magát.

Önmagától aztán főleg, mondta volna legszívesebben Philip, de megfékezte a nyelvét.

Az ifjú lovag csak akkor nyugodott meg, amikor Amber némi idő múltán visszatért hozzájuk, és akkor aztán nem tágított a sárkány mellől, a fejébe vette, hogy megvédi minden rájuk leselkedő veszélytől – főleg a sárkánytámadástól. Amber arcán halovány mosoly játszott, amikor Gavin előadta ezt neki.

Csak másnap értek oda Ysrith házához. Fakorláttal szegélyezett, kanyargós út vezetett az oszlopos teraszhoz, ám azon túl mintha a természet magával ragadta volna az épületet. Mindent indák fontak körbe, a falakon borostyán futott, itt-ott bíbor levelű vadszőlő törte meg a zöldet. A terasz tetejéről súlyos, trombitaalakú lila virágok lógtak. Mesebeli, elvarázsolt kastélynak tűnt, csak pont az ellentettje volt Aurora otthonának – míg ott a halál járt, csend és mozdulatlanság uralkodott, addig ez élettől duzzadt, reménnyel töltötte meg a szívet.