Aurora [2018] [befejezett]

4. fejezet - 2. rész

– Végre! – sóhajtott Philip.

Aurora megborzongott, miközben Philip a maradék földtől is megszabadította a holttestet. Mégis mit várt, hogy pillangók kergetőznek odalent, esetleg bolyhos, pamacsfarkú nyuszikák ugranak majd ki a sírból? És mit van úgy odáig, hiszen egész életében szellemekkel barátkozott! Vagy legalábbis az elmúlt száz évben biztosan.

Philip nekilátott kihúzni a testet.

– Igazán segíthetnél! – lihegte a sárkánynak, ám hiába vetett rá szúrós pillantást, az csak negédesen rámosolygott.

– Nincs az az erős varázsige, amivel ilyesmire rávehetnél.

– Hidd el, nem próbálkoznék ilyesmivel.

A sárkány felvonta a szemöldökét, de nem felelt.

Philip letakarította a testről a földet, majd a szemét összehúzva fölé emelte a kezét, hogy aztán a lábujjától a feje búbjáig végighúzza felette. Szellemalakban sokkal könnyebben hozzáfért az árnymágia-forráshoz, viszont valamiért mintha többet is követelt volna tőle, mint amikor életben volt. A test megfelelőnek bizonyult.

Ráfeküdt a testre.

Aurora aprócska, különös nyüszítést hallatott, Amber pedig elfordította a fejét. Philip legszívesebben a szemét forgatta volna, azonban a következő pillanatban már érezte, ahogyan a test magába fogadja. Teljesen ellazult, és maga elé képzelte, ahogyan eggyé válik a testtel, ahogyan kénye-kedvére mozgatja a tagjait.

A következő pillanatban valóban megmozdult a test lábujja, majd a keze és a karja is, és Philip lassan, darabosan ülő helyzetbe tornászta magát.

– Kissé szűk – jegyezte meg, ám a szavak nem a saját, hanem egy dallamos, lágy hangon buktak ki a száján.

A föld jéghideg volt alatta, és mindenét kosz borította, ráadásul kellemetlen, viszkető érzés lett úrrá rajta. Elég volt egyetlen pillantást vetnie a testet borító kisebb-nagyobb kékeslilás foltokra, és már tudta, mibe halt bele a fiatal férfi.

A tőle telhető legalaposabban megtörölgette újdonsült testét, víz nélkül azonban sokat nem tehetett. Hideg fuvallat söpört végig rajtuk, meglibbentette a határozottan alulöltözött sárkány haját, és libabőrrel borította az ő – mármint a test – karját.

Nagy nehezen, sajgó tagokkal feltápászkodott, mire a sárkány alaposan szemügyre vette.

– Egész csinos – dicsérte, majd gonosz mosollyal hozzátette: – Leszámítva a foltokat.

Philip végigpillantott magán. Közepes magasság, vézna végtagok, kissé hajlott hát. Gyorsan kihúzta magát. Kisöpörte a szemébe hulló barna tincseket.

– Jobban örülnék, ha inkább egész izmos lenne, de hát mit lehet tenni – emelte frusztráltan magasba a kezét, ami nem egészen az ő mozdulata volt, inkább a test izommemóriája miatt történt.

Lehunyta a szemét, majd rövid varázsigét mormogott. Amikor kinyitotta a szemét, a foltoknak hűlt helye volt, a test némi sápadtságot leszámítva teljesen egészségesnek tűnt.

Philip próbálgatta a testet, az ujjait hajlítgatta, tett néhány lépést, majd amikor úgy ítélte meg, hogy már biztosan mozog benne, odasétált a még mindig térdelő Aurorához, és kinyújtotta a kezét.

– Gyere, keressünk neked is egy testet! – húzta fel a lányt.

– Szó sem lehet róla! – jelentette ki Aurora határozottan. – Az egy dolog, hogy te ilyesmit csinálsz, de hogy én... Nem.