Aurora [2018] [befejezett]

16. fejezet - 1. rész

Aurora arcára fagyott mosollyal táncolt. Amikor megkérdezték, hová tűnt, azt felelte, levegőzött, aki arra is rákérdezett, hogy hová lett a kísérője, az ártatlan mosolyt és egy arcátlan hazugságot kapott válaszul, miszerint egyedül volt. Olyan határozottan, olyan dölyfösen mondta, hogy nem vitatkoztak vele.

Csakhogy a lelke mélyén, a jeges külső alatt Aurora zokogott.

Tudta jól, hogy a logikus döntést hozta, miért nem érezte hát, hogy helyesen is cselekedett?

Ezt teszik az érzelmek, magyarázta saját magának. Elveszik az ember józan eszét.

Olyan sokáig hitte, hogy ez a fényűző hely lesz az, ahol végre boldog lesz, és most minden volt, csak boldog nem.

– Szabad egy táncra? – csendült egy mély férfihang.

Aurora a gondolataiból kirántva pillantott oda. Azon nyomban összeugrott a gyomra.

Prebeus volt az.

Aurora jéghideg kézzel fogta meg a fővarázsló kezét, aki a korához képest meglepően fürgén mozgott.

– Kellemesen érzi magát? – motyogta az idős férfi, ahogy keringeni kezdtek a zene ritmusára.

Aurorának minden önuralmára szüksége volt, hogy ne ráncolja a homlokát. Talán gúnyt űz belőle?

– Csodásan – hazudta Aurora egy mosoly kíséretében.

Olyan könnyedén kicsúsztak már a száján a hazugságok. De legalább még zavarta. Egyre növekvő rettegés kerítette a hatalmába, hogy egy idő után már nem fogja érdekelni. A helyes ösvényt járja még egyáltalán?

Már nem próbálta rávenni a kastélyban élőket, hogy segítsenek neki, hogy segítsenek a saját népükön. Helyette összeszorított foggal tűrte, hogy mosolyogva ruhákról, vacsorákról, bálokról kérdezzék, hogy ismeri-e a legújabb táncokat, divatot. Nem ismerte, így hát kénytelen volt végighallgatni a hölgyek tirádáját. Férfiakkal szinte sosem beszélt, ha közel ért hozzájuk, elhallgattak, és valami semmiséget kérdeztek, például hogy jól érzi-e magát, sikerül-e beilleszkednie. Mint most Prebeus.

Csakhogy bármennyire is idegesítette Aurorát az öreg, a szemébe nézve nem látott gonoszságot, aljasságot. És mégis mi értelme lett volna titkolnia a mesterkedéseit?

Aurora mély levegőt vett, és kihúzta magát. Egyszerűen nem hagyhatta veszni ezt a lehetőséget.

– Csak azt sajnálom, hogy ilyen borzalmas hírek érkeznek az ország minden tájáról. Az a rengeteg áldozat...

– Áldozat – motyogta Prebeus. – A járvány áldozataira gondol?

Aurora bólintott.

– Néha nem tehetünk semmit – mormolta Prebeus, meghökkentve Aurorát.

Mégis miről beszél?

– Hiszen ön a leghatalmasabb mágus a birodalomban! – ámuldozott Aurora. Egy pillanatra úgy érezte, talán túlzásba is esett vele, de a férfi halkan felnevetett.

– Ez igazán hízelgő, hercegnőm, de a fővarázslói kinevezésnek nem előfeltétele a nagy hatalom.

Aurora nem számított erre a válaszra, kis híján a lépést is elvétette.

– Ezt meg hogy érti? Azt hittem, a varázslótanács élén a leghatalmasabb mágus áll.

– Nem éppen. Inkább tudást, bölcsességet várnak az illetőtől, mintsem nyers erőt. Eszembe sem jutna azt állítani, hogy én vagyok a birodalom leghatalmasabb mágusa. Nálam jóval erősebbek is élnek errefelé, és akkor még nem is említettem a...