Miért pont én?

13. Rész

∆ Nicolas ∆

Sajnáltam Mábelt, mert már annyira várta, hogy találkozzon a családjával. Én voltam eleve ennek az okozója, hisz szétválasztottam őket egymástól. Szégyellte magát előttem pedig nem kellene, minden családban vannak konfliktusok és veszekedések. A testvéreit megismerve látom, hogy mennyire erős a kapcsolatuk és, hogy mennyire szeretik egymást. Nekem ezt még szoknom, mert ők jobban kimutatják, hogy mennyire szeretik egymást, mint mi. Mi is tudjuk magunkról, de nem feltétlenül mondjuk is ki.

Úgy bánt, hogy nem tudok segíteni Mábelnek. Nem vagyok jártas az ilyenek terén szóval tovább kell próbálkozzak és megoldást találnom erre.

Mábel nagyon sokáig sírt nekem este már oly annyira, hogy azt hittem belázasodik. Nem tudom pontosan a storyt, de ahogy látom mennyire megviselte ez az egész Mábelt így gondolom, hogy nem lehetett neki könnyű. Viszont tudom, hogy nagyon  erős lány és karakán, hamar túl lesz ezen is.

Reggel korábban felkeltem, hogy Mábelnek tudjak csinálni reggelit és kávét. Egy tálcára tettem a reggelit és a frissen főzött kávét, amelynek illata az egész szobát elárasztotta. Mábel szépen lassan ébredezett és meglepődött amikor az ágyban látta a reggelit.

- Jó reggelt!- Közelebb hajoltam és megcsókoltam.

- Jaj Nic, még nem is mostam fogat!

- Na és akkor?! Engem nem zavar.- Nevetünk fel hangosan mindketten. Mélyen a gyönyörű szép barna szemébe néztem és elmondhatatlan, hogy mit érzek ő iránta. Ilyet már régóta senki iránt nem éreztem, mint nála. Volt három éve ezelőtt egy nő, aki nagyon megfogott és kötődni kezdtem hozzá, de kiderült, hogy ő nem hozzám való. Két év után eljegyeztem és már az esküvőt terveztük amikor is lelépett és egy levet hagyott amiben annyit írt, hogy ne keressem és hagyjam szabadon elengedni, de én tovább nyomoztam és kiderült, hogy egy másik országba költözött és lett egy férje. Ezek után többet nem kerestem és nem hívtam. Néha még most is gondolok rá, de most már itt van Mábel és azt érzem, hogy ő az igazi.

- Hmm, nagyon finom lett!- Észre sem vettem, hogy már neki állt enni.

- Örülök, hogy ízlik. Jobban vagy?- Nem tudtam, hogy megmerjem kérdezni, de érdekelt, hogy érzi magát.

- Igen és bocsánat, hogy tegnap így kellett találkoznod anyámmal. Nagyon szégyellem ezt az egészet.

- Héé...hé! Nem kell bocsánatot kérned jó? Láttam már rosszabbat és emiatt nem érzek más, hogy irántad. Látom rajtad, hogy mennyire megviselt ez az egész, de egyben igaza volt anyukádnak még pedig abban, hogy ő az anyád és szeret téged még, ha nem is mindig érzed úgy, de próbáld meg ezt megérteni és hiába vagy papíron már felnőtt, ha nem úgy viselkedsz.

- Szóval szerinted nem jogosan akadtam ki?- Tudtam, hogy ezzel felidegesítem, de őszinte szerettem volna lenni vele.

- Nem ezt mondtam hanem azt, hogy lehet neki is rossz és nem akart megbántani.

- Fogalmad sincs semmiről, egyáltalán nem tudod, hogy miket éltem át és, hogy milyen nehéz volt nekem. Szerinted nem próbáltam megváltozni és jobb lenni? De igen és mai napig folyamatosan azon vagyok, hogy jobb ember legyek.

- Figyelj igazad van, tényleg nem tudom, hogy min mentél keresztül, de ha talán megosztanád velem akkor tudnék segíteni rajta.