Miért pont én?

7. Rész

∆ Mábel ∆

Péntek:

Másnap reggel félve mentem le a földszintre. Nem tudtam, hogy miképp viszonyuljak, ehhez az egészhez.

Az ebédlőben Nicolas-on kívűl senki más nem volt benn.

- Jó reggelt!- Köszönök neki kómásan. Nem nézek a szemébe mivel akkor tudnám mit gondol és inkább nem akarom tudni.

- Hívd fel a családod!- Nyújta felém a telefont komor arccal és én legszívesebb kikaparnám a szemem, hogy ne keljen látnom.- Mondd meg nekik, hogy jövő hét hétvégén láthatnak téged.- Kelt fel az asztaltól, de én megállítottam.

Kimentem a friss levegőre és először anyut hívtam.

- Szia anya!- Köszönök hangosan a telefonba.

- Szia kicsim! Mi van veled? Mábel, úgye minden rendben van? Nem szoktál te csak úgy eltűnni.

- Jól vagyok anya csak tudod elvakít a szerelem!- A családom úgy tudják, hogy Nicolas-al együtt vagyunk. Szóval mindig áradozok róla nekik össze-vissza, ha legalább a fele igaz lenne!- Ti hogy vagytok? Lizáék? Mónáék?

- Jól vannak hála istennek! Mi is jól vagyunk, de már nagyon hiányzol.

- Ti is nekem, de ha minden jól megy akkor jövő hét hétvégén ott leszek, de lehet, hogy előbb is, de ne éljétek bele magatokat még nem biztos.

- Jól van, de mesélj! Milyen a srác, akivel együtt vagy? Még nem is láttam. Kedves veled úgye?- Most mit mondhatnék? Verni nem ver. Kapok enni, innit akkor mégsem lehet annyira rossz ember. Viszont félek a családom közelébe engedni. Félek, hogy bántani fogja.

- Kedves. Kicsit magába zárkózott, de én is. A Mogyoró barna szeméért oda vagyok. A tetoválásai is tetszenek.

- Örülök, hogy megvagytok, de annak nem, hogy nem vagy itthon több, mint egy hónapja.

- Tudom, de ez csak nyári szerelem. Előbb utóbb minden szerelem véget ér.

- Ne mondd ezt! Csak azért, mert apád és én köztem nem működtek a dolgok az nem azt jelenti, hogy nálatok is így lesz.- Elsírtam magam. Amikor anya apáról beszél vagy apa anyáról elkap a sírás. Az a legrosszabb, amikor egymást ócsárolják. Annál rosszabb nincs. Én is tudom mik a hibáik, de attól még a szüleim és szeretem őket.- Ne sírj kicsim! Tudom, hogy min mentél keresztül és te szenvedtél a legtöbbet, de próbálj meg tovább lépni.

- Szerinted mit csinálok? Próbálok tovább lépni, de nem megy. Próbálom megélni a pillanatot, de nem tudom. Úgy érzem, hogy élő halott vagyok. Nincs kedvem semmihez és kerülöm az embereket. Már nem tudok bízni senkiben. Úgy érzem egyedül vagyok és ez megemészt engem. Egyszerűen úgy érzem, hogy tombol bennem a vihar és nem akar csillapodni. Bármit teszek nem múlik!- Sírok. Hogy miért? Mert legbelül égek. Minden lángól és már csak hamú van.

- Tudom Mábel ez a mi hibánk, de úgye nem kezdtél el újra drogozni?- Tudom nem szeretne megint úgy látni, mint régen, de nem érti meg, hogy én akkor csak, ahhoz tudtam nyúlni. Elveszett voltam / vagyok.

- Persze, hogy nem! Mégegyszer nem szeretnék olyan lenni, mint akkor.- Emlékszem vissza a múltra.

- Akkor jó! Tudod, hogy szeretlek!