Ki nem mondott szavaink ✔️

Első

Hallgasd közben: Kailee Morgue - Siren

CAMI

Van egy titkom. Amit a magányos részem örökre titokban szeretne tartani, a merészebb részem pedig mindenkinek elmondaná és szárnyalnék a megkönnyebbülésben. Egy titkom, ami már lassan 5 éve felemészt, nem hagy nyugodni, aludni és másra koncentrálni. Egy olyan titok, ami tudom, hogy akár tönkre is tehetne ha hagynám. Egy kis részem talán hagyni is szeretné, úszni az önsajnálatban és egész nap szenvedni emiatt. De talán ez a titok nem csak engem tenne tönkre. Talán mással is úgy elbánna, mint velem már 5 éve. Sébastian Loument az én nagy titkom, pontosabban az iránta érzett szerelmem. Aki a nővérem barátja. Illetve két teljes perce már a vőlegénye. Csak néztem, ahogy őt csókolja. Egy kis rész összetört bennem. Talán az utolsó kis részem, ami még bírta kezelni a viszonzatlan szerelmet.

De, hé! Mi rosszabb a viszonzatlan szerelemnél?

Mikor a nővérembe szerelmes az illető.

Ahogy rájuk nézek és látom a mérhetetlen boldogságot és aztán magamra pillantok a házunk ablakában, saját tekintetemben pont az ellenkezőjét látom, szomorúság és a végső elkeseredettség. Nem vagyok túl szentimentális ember, nem élem ezt úgy meg, mintha az életem menne ezzel tökre. Csupán azt érzem, hogy, amiért öt teljes évig odáig voltam - és maga a gondolatért is már akár, hogy enyém lehet - most egy lezárást követel. Egy korszak végét jelenti az eljegyzésük, a saját magam álomban ringatását és hitegetését. Habár tudom, hogy soha nem tenném meg Lianna-val, hogy elárulom neki a titkomat, soha nem nyúlnék egy ujjal se Seb-hez, még véletlenül se kotyognám ki senkinek se, hogy hogyan érzek, mert már a gondolattól is bűntudatom van. Borzasztó ember vagyok. Irigy a testvéremre és menthetetlenül keserű. Próbálok vele úgy viselkedni mintha nem kívánnám azt minden nap, hogy én találkoztam volna VELE először. Nem mintha jelentett volna bármit is, ugyanis kis szaros voltam mikor először találkoztam Seb-bel. Míg Lianna már érett nő. Nem akkor sírta álomba magát a hülye pattanásai miatt, amiket soha nem tudott kezelni, nem akkor küszködött a fogszabályzójával, ami nagy megkeserítője volt az életének. De aztán Mikor betöltöttem a tizenhatot valahogy átkattant bennem valami. Liáék már 3 éve jártak együtt, én kezdtem valahogy felnőni. Egy határozatlan kislányból, egy magabiztos félig kész nő lettem. Akkor jöttem rá, hogy Seb a legszebb férfi akivel valaha találkoztam, akkor képzeltem el először, hogy megcsókol. Mit tesz egy 16 éves mikor nem kapja meg, amit akar? Dacol, igaz? Sértett voltam, tudtam, hogy olyan dolgot akarok, ami nem lehet az enyém és emiatt még jobban akartam őt. Amennyire csak tudtam kerültem őket, viszont mikor velük voltam folyton morcos voltam. Beszólogattam nekik, megjegyzéseket tettem Liára és arra, hogy mennyit hízott. Egy kis picsa voltam velük. Aztán megint jött egy váltás tizenhét évesen. Találkoztam egy sráccal, Carringtonnal. Vele éltem át életem első mindenét. Habár tudtam, hogy az érzéseim felé picit se hasonlítanak ahhoz, amit Seb iránt érzek mégis vele maradtam és próbáltam élvezni minden egyes pillanatát a kapcsolatunknak. Nem mondom, hogy nem voltam belé szerelmes, mert fájt amikor szakítottunk és nehezen éltem meg, de nem volt az a mindent elsöprő NAGY szerelem. Aztán most itt vagyok huszonegy évesen és még mindig azután az elérhetetlen álom után siránkozom. Még mindig epekedve nézem, ahogy Lia és Seb ölelkeznek és sajnos mai rossz kedvemre ez jócskán rátesz még egy nagy lapáttal, ami láthatóan másnak is feltűnt.

- Mit vágsz olyan fancsali képet, Cami? - kérdezte bátyám Colton, vigyorogva. Mindig is utáltam, hogy ilyen nyíltan rákérdez mindenki előtt, hogy mi bajom. Talán a családtagjaim közül ő az egyetlen, aki sejthet valamit arról, hogy mit érzek Sébastian iránt és minden egyes alkalmat kihasznál arra, hogy felkérdezzen hasonló dolgokkal.

- Csak véletlen rád néztem és rájöttem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy egy cseppet se hasonlítok rád - válaszoltam neki gúnyos mosollyal. Megszokott volt már ez köztünk, testvéries civakodás, aminek sosincs vége.

- Igen, igen. Te inkább Liára hasonlítanál, igaz? - jött közelebb és sutyorgott nem messze a fülemtől vigyorogva. Ez betalált.

- Haha, seggfej - löktem egyet rajta és befordultam a nappalink felé, nem voltam kíváncsi Lia gyűrű mutogatására.

Önző vagyok, meg egy hisztis picsa, tudom. De kell pár perc, amíg lenyugszom és tudom magamban rendezni a történteket. Utána szépen odamegyek hozzájuk és nagy öleléssel fogok nekik gratulálni. Na jó, lehet csak mosolygok inkább, az is megteszi. Éreztem, hogy a kedvem kezd lesüllyedni ismeretlen mélységekbe és tudtam, hogy erre mi a megoldás. Először is kell valami pia, lehetőleg valami erős. Kell a legjobb barátom, Anthony és kell egy adag víz, amitől lenyugszom. Tony-nak írtam egy üzenetet, hogy ugorjon be hozzánk, hogy együtt keseregjünk a nyomorúságunkban aztán gyorsan felszaladtam az emeletre, ahol bementem a mosdóba az ajtót magamra zárva. A tükörben szinte magamra se ismertem. Egyáltalán nem tükrözte a külsőm azt, amit valójában bennem zajlott. Szinte már fehéredő szőke hajam szorosan fel volt fogva a fejem tetejére, sminkem még mindig rendben volt és piros, nyári ruhám szintén kifogástalan volt. Amiben egy picit is hasonlított a külsőm a bennem zajló érzésekre, az nem más volt, mint a zöld szemem, ugyanis olyan mérhetetlen szomorúság volt bennem, hogy azt semmivel nem tudtam volna eltüntetni. Ennek ellenére óvatosan, vigyázva arra, hogy ne kenődjön el a sminkem - elkezdtem megmosni a szememet a friss, hideg vízzel, remélve, hogy az utolsó csepp bánatot is ki tudom belőle mosni. Az a helyzet, hogy nincs kedvem picsogni. Nincs kedvem ilyen baromságok miatt keseregni, hogy szerelem. Élvezni akarom az életemet és a nyarat. Lehetőleg Lia és Seb jelenléte nélkül. Arcomat gyorsan óvatosan megtörölgettem, ráparancsoltam magamra a tükörben, hogy ne legyek már egy ilyen rohadt nagy érzelmi szarkupac, határozottan ki is nyitottam az ajtót és sétáltam a lefele vezető lépcsőn, magamban mantrázva a Liáéknak szánt jókívánságot.

- Gratulálok, legyetek boldogok. Seggfejek. Gratulálok, legyetek boldogok. Seggfejek- sutyorogtam magamban halkan.

- Köszönjük a szívből jövő jókívánságot, Cami - szólalt meg hirtelen mellettem Seb.

Szavai annyira megleptek, hogy véletlenül megcsúsztam a lépcső szélében és majdnem lebuckáztam. De, csak majdnem. Mivel Seb gyorsan utánam kapott és mellkasához rántott. Szóval így voltunk, mi ketten, arcom mellkasába szorítva, hallva és érezve rettentő gyorsan dobogó szívét. Egyik keze a derekamat szorítja, ezzel magához láncolva, másik keze pedig erősen tartva a felkaromat. Vesszek meg, de életem egyik legmegnyugatatóbb és legelszomorítóbb pillanata is volt ez. Szívem csordultig telt az iránta érzett szerelmemmel és talán ez volt az első olyan pillanat, amikor magamnak is bevallottam, hogy ez bizony nem egy könnyű kis tini szerelem. Ez egy határozott és mély szerelem, amit nem tudok csak úgy egyik pillanatról a másikra kitörölni, nem tudom gyökerestül kiszakítani magamból.

- Még szerencse, hogy ez a seggfej a rendelkezésedre áll mindig - suttogta a fülemhez, majd óvatosan elengedett.