Ki nem mondott szavaink ✔️

Huszonkettő

A hideg is kiráz a gondolattól, hogy megint olyan témákról beszéljünk, mint a kávézóban. Folyamatosan ugyanazokat a köröket futjuk. Pár éve már egyáltalán nem mozgatnak meg ezek a huza-vona típusú játékok. 

Elyas szemébe nézek és lassan, zsebre dugott kézzel közelítek felé. Ő is feszeng, ami megnyugtat egy picit, mert érzem rajta, neki sincs teljesen ínyére a szituáció. Ha mindketten feszengünk legalább nem érzem felsőbbrendűnek a viselkedését. Vagyis nagyrészt nem érzem annak.  

- Helló! - köszön bénán miközben egyre jobban közelebb lép hozzám. - Gondoltam beszélhetnénk, ha már a kávézóban nem sikerült. 

Lassan hümmögök egyet és érdeklődve várom, hogy folytassa a mondandóját. Nem kerül rá sor. Azt várja, hogy én szólaljak meg? 

- Akkor beszélj... - mondom értetlenül neki, de valahogy bunkóbbra sikerült, mint akartam ezt az egy szerencsétlen mondatot.

Egy laza mosoly terül szét az arcán és ez meg is erősít abban, hogy Elyas egyáltalán nem beszélgetni jött ide. 

- Szerintem nem sok minden tudok neked azon kívül mondani, hogy baromságot csinálsz folyton és örülnék, ha nem tennéd. 

ÉÉÉÉs igen, itt is van a felsőbbrendű Elyas. Valamiért teljesen felmegy bennem a pumpa a mondata miatt, úgy kezel, mint egy 5 évest, aki rosszat csinált és most jött jól a helyére tenni. 

- Szerintem ezen már nincs mit rágni, engedjük már el a témát, könyörgöm. - sóhajtok lemondóan, miután fújtam hármat, hogy megnyugodjak. 

- Nem hiszem, hogy ennyivel ezt el lehet intézni - folytatta tovább a kínzásomat. 

Aztán természetesen olyan dolog történt, amit szimplán csak balszerencsének hívok. Na meg persze testvéri telepátiának.  Sébastian autója gördült be a ház elé, ezzel engem és Elyast kizökkentve a már ígyis baromi kínos beszélgetésből. 

Az autó megállt és Sébastian értetlenül pillant rám és a testvérére. A szemöldöke picit összeugrik mikor felém néz, mintha magyarázatot szeretne kapni tőlem. Lassan kiszáll és elegánsan, lenge megigazítja magán a szövetkabátját. Hipnotikus élmény az egész és szinte alig tudok máshova nézni. 

Biztos vagyok benne, hogy Elyas most engem bámul és legszívesebben ingatná a fejét a reakciómra. 

Sébastian lassan hozzánk sétál és megáll nem messze tőlem. Ezzel csodás háromszöget alkotva hármónk között. Nevethetnék is, ha nem lenne ilyen baromi kínos a helyzet. 

Elyas egy cinikus horkantással fogadja a testvérét és továbbra is rám néz rosszallóan. 

- Úgy látom jókor jöttem - néz rám Sébastian. 

- Na szuper, úgyis szerettem volna, ha tudunk mindannyian beszélni, talán sikerül egy kis értelmet vernem a fejetekbe. - mondja Elyas. 

Értetlenül nézek felé. Mi megbeszélni valónk lenne nekünk hárman? Egyikőjüknek sem tartozom semmilyen elszámolással. Próbáltam a napokban teljesen más irányba elvinni a gondolataimat, tanultam, készültem a vizsgákra, de valahogy mindig érzik, hogy mikor van az a pillanat, amikor a legalkalmatlanabb betoppanni az életembe. 

- Nekünk? - mutatok körbe. - Mit kéne nekem, veletek együtt ,,hármasban" megbeszélni? - nézek Elyasra  és várom a reakcióját kiborulásomra.

-  Cami...ne csináld ezt. - suttogja lemondóan. 

Sébastian csak csendben figyel minket és látom az Ő szemében is a rosszallást felém.