Ki nem mondott szavaink ✔️

Második

Hallgasd közben: K.Flay - The President Has a Sex Tape

CAMI

A szégyen lassan, hullámokban önt el miután magamhoz térek. Miért van az, hogy ahányszor Sébastian útjába kerülök sikerül magamat kínos helyzetbe sodorni? Nem az első alkalommal hallja, ahogy őket szidom az orrom alatt. Valószínűleg egy elkényeztetett libának gondol, aki arra féltékeny, hogy általában (=mindig) minden Lia körül forog.

Nálunk ez már a kezdetektől fordítva volt. Nem a tipikus sztereotípia alapján működik a családunk, ahol a legkisebb a kedvenc és, akit körül rajong mindenki. Összesen négyen vagyunk testvérek, akarva-akaratlanul is leosztódnak a szerepek a családban, van aki apás, van aki anyás gyerek lesz.

Van, akire azért büszke az anyukája, mert egyetem alatt megtalálta az élete szerelmét és sikerült kiépítenie a saját kis karrierjét. Van, akire pedig azért büszke az anyukája, mert sikerült felvennie a labori köppenyen kívül más ruhát.
Nehéz lesz kitalálni melyik vagyok én, igaz?

Amíg Lia és Colton inkább anyára hasonlítanak, addig én és Ludwig - a másik fiú testvérem - sokkal inkább apára. A racionalitás talaján járunk mindketten. Ludwig űrkutató, én pedig most töltöm a harmadik - egyben utolsó - évemet űrtechnológia szakon. Apukánk pedig planetológus.

Miután apa kiskorunkban másról se regélt csak a bolygókról és azoknak a különleges felépítéséről számunkra egyértelmű volt, hogy mit akarunk csinálni életünk hátralévő részében. Mindketten imádjuk, amit csinálunk, de szerintem talán az a legszebb az egészben, hogy apa végtelenül büszke ránk. Nem csak azért, mert azt választottuk hivatásunknak, amit ő mindig is szeretett volna számunkra, hanem azért is mert mindketten kiemelkedően jók vagyunk abban, amit csinálunk és tanulunk.

Ludwig 23 évesen már a NASA gyakornokaként dolgozott, pedig még nem is fejezte be a mesteres tanulmányait.
Én pedig pár szaktársammal együtt, kifejelesztettünk egy új technológiát, amivel a különböző bolygókon való életjeleket lehet vizsgálni. Kezdetleges még nagyon a terv, de nagyon sok potenciál van benne, több planetológiával foglalkozó cég érdeklődést is felkeltettük vele, ami számunkra egy óriási kitörési pont lehetne.

Gondolataimból Seb keze ránt, aki még mindig tart engem, hogy nehogy letaknyoljak a lépcsőn. Zavaromban előjön a legbunkóbb énem, amit sajnos soha nem sikerül kontrollálni. Ugyanis, a legjobb védekezés a támadás, nem?!

NEM.

- Elengednél végre? - kérdezem tőle kelleténél kicsit durvábban.

- Persze. Bocsmár, hogy nem hagytalak leesni - mondja picit sem kedvesen ő is. Gondolom elege van a bunkózásomból.

- Semmi gond, el van nézve. - válaszolom önelégülten.

- Tulajdonképpen mi is a bajod velem? A nyolc év alatt, mióta ismerjük egymást, szerintem egyetlen egy normális mondatot nem sikerült váltanunk egymással.

- Semmi bajom veled. De, hozzátenném, hogy egy normális beszélgetéshez két emberre van szükség - mosolyogtam rá és ott hagytam. Kezdek kicsit szarul lenni magamtól. Ahányszor beszélgetünk soha nem a legjobb formámat hozom. Vagy valami brutál kínosat mondok és elpirulok, mint egy ötéves, vagy egy igazi taplógyökér módjára viselkedek.

Ebben valószínűleg közrejátszik az, hogy mindig próbálom a legrosszabb formáját kihozni belőle, hogy találjak végre valamit, ami miatt nem fogom ennyire kedvelni. Eddig ez a terv eléggé a kudarc felé tart. Ahányszor meglátom, ahogyan Liára néz és ahogy beszél vele érzem és tudom, hogy ő a tökéletes férfi.