Az élet béklyója

Végre együtt

Miután összepakoltam és közöltem apával a hétvégi programot, átmentünk Vanihoz és nála aludtam. Szerencsére, mint ahogy ő megmondta, annyira jóban vagyunk, hogy ez a kis kaland sem tett tönkre semmit. Egyáltalán nem éreztem magam kínosan, minden ment a maga megszokott módján. Talán igaza lehetett abban, hogy csak egy kis szeszély volt nekem, mert most, hogy végre tudom milyen is vele, olyan mintha megnyugodtam volna, hogy nem hagyok ki semmi fontosat az életemből, és mivel tudom, hogy ő igazából mást szeret, teljes biztonsággal merek majd Levi szemébe nézni. Tudom, milyen ő és bármekkora idióta is vagyok, ő megbocsájt nekem. Másnap egy alapos élénkítő zuhany után segítek Vaninak összepakolni, majd az a szülei eldobnak minket az úticélunkhoz. Izgatottan elköszönünk tőlük, majd besietünk az épületbe. Vanessza kifizeti a szobánkat, majd beköltözünk. Ha minden igaz, összesen négy szoba van itt. Kettő lent és kettő fent és ha minden összejön, a fiúk a szomszéd szobát veszik ki, így miénk lesz az egész emelet! Amilyen olcsó és pici ez a hely, annyira praktikus a mi kis hétvégénk számára! Körbejárom az emeletünket, de még nincs itt. Egy hangos szenvedő sóhaj kiséretében elterülök az ágyon és a plafont bámulom. Vajon mikor jön végre? Vanessza is befejezi a pakolást és leül mellém. Megcirógatja a hajam és lemosolyog rám.

-Izgulsz?

Hevesen megrázom a fejem és végre magabiztosan állok a dolgok elé. Ha most elrettenek, sosem szerzem vissza! A heves gesztusom egy mosollyal nyugtázza és elnyúlik mellettem. Az idő egyszerűen nem akar telni, és én elkezdek kételkedni magamban. Lehet mégsem fog megbocsájtani nekem? Lehet nem is akar látni engem, és azért ment el Atival, mert azt hitte, hogy itt legalább semmi sem fogja hozzám kötni? Kérdéseimre válaszul, meghallunk egy kocsit leparkolni, majd lépteket fel a lépcsőn. A gyomrom görcsbe rándul, így nem mozdulok. Vanessza felül és kérdőn lepillant rám.

-Mégiscsak izgulsz?

-Igen egy kicsit. Lehet mégsem akar látni? Vagy már nem is szeret és nem akar velem beszélni? Vagy ő úgy vette tényleg azt, hogy ha nem írók, vége?

Megnyugtatóan megszorítja a vállam.

-Ezt csak akkor fogod megtudni, hogyha elébe mész a dolgoknak és kideríted te magad!

Lassan felülök és megpróbálom előkaparni az önbizalmam, de csak nagyon nehezen lelem meg újra. Egy utolsó pillantást vetek a hatalmas zöld szemeire, majd kilépek a folyosóra. Bátortalanul keringek ott, majd végül szembe találkozom vele. Félve felpillantok a döbbent tekintetre, ami könnyeket csal a szemembe. Annyira hiányzott nekem, hogy szinte szavakba se tudom önteni! Egy ideig csendben figyeljük egymást, mintha csak szellemet látnánk, majd ő töri meg a csendet.

-Te hogyhogy itt?

-Vaniék tervezték ezt az egészet, hogy találkozhassunk.-Zavartan lehajtom a fejem és próbálok nem sírni. Ha most rákezdek nem fogom abbahagyni.

Végül nem nyerek és pityeregve rápillantok.- Annyira nagyon sajnálom.-Suttogom a gombóccal küzdve közben a torkomban.

Szomorúan méreget és nem mond semmit.

-Tudom nagyon jól, hogy elcsesztem. Tudom azt mondtad, ha nem írok, ne is láss, de most itt vagyok, hogy elmondjam neked, nem történt semmi. Esküszöm minden szerettem életére! Otthagytam miután te elmentél! Tudom, írnom kellett volna, de mégis csak személyesen akartam veled beszélgetni, de egyszerűen nem volt alkalom rá. Sajnálom nagyon! Kérlek, nem is! Könyörgöm, ne haragudj rám.- A kezeimmel szétkenem az arcomon a szemem és az orrom termékét, amitől nem kicsit nézhetek ki szánalmasan.

Levi lassan leguggol a szintemre és letörli az arcomról a könnyeimet. Oltalmazóan a nagy meleg karjai közé zár. Meghökkenve hozzá simulok. A közelsége és az illata azonnal megnyugtat és belefúrom az arcomat.

-Nagyon hiányoztál.-Suttogom a nyakába.

-Te is nekem.-Dörmögi és még jobban magához paszíroz.

Hirtelen két hatalmas izmos kar tekeredik körénk és nyom jobban egymáshoz. Ijedten odakapom a fejem, mire Vani álom pasija mosolyog vissza rám. Meghökkenve rápislogok. Elég közvetlen hadd ne mondjam. Levi arrébb löki, mire ő a fenekére huppan. Egy kaján vigyorral az arcán fixíroz minket tovább, amitől feláll a szőr a karomon. Vani is megjelenik és hasonló értetlenséggel az arcán figyeli mi történik. Mikor látja, hogy Levi és én láthatólag jóban vagyunk, megnyugszik és mosolyogva a kezét nyújtja Atinak. Erre ő finoman a kezébe veszi és egy lágy csókot hint rá. Elismerően figyelem őket. Az már biztos, tudja, hogyan kell levenni egy nőt a lábáról. Amíg Vani a pírral küzd, Ati felpattan és leporolja a nadrágját. Egy bájos mosoly keretében megköszöni neki a segítséget. Levi nyakához fúrom az arcom és mélyen beszívom az illatát. A meleg bőrének tapintása, a hajának csiklandozása, a karjának biztos tartása és a szívverésének ritmusa teljesen feltölt boldogsággal és életkedvvel. Annyira jó végre ezt érezni.

-Amúgy fiúk, ti reggeliztetek?- Csendül fe Vani hangja a háttérben, zökkentve vissza a valóságba.

Erre válaszul megkordul Levi hasa, mire mi jóízűen felkacagunk.

-Még szerencse, hogy hoztam reggelinek valót!-Összecsapja a kezét és elszökdel a konyhába.

Ati megbabonázva követi, majd mi is őket, valami finomság reményében. Út közben végig Levi kezét szorongatom, és amennyire csak lehet, hozzá bújok, ami miatt el elbotlunk a másikban, mire csak nevetéssel tudunk válaszolni és folytatjuk így az utunkat. Vani előszed a hűtőből egy adag tojást és bacont mire Ati hasa újra megkordul. Levi leül egy székre, mire én helyet foglalok az ölében és átölelem. Eközben a szakácsnőnk kedélyesen cseverészik Atival, aki felajánlotta a segítségét, de egy szempillantás alatt el lett utasítva. Vani nem igazán szereti, hogyha a konyhában lábatlankodunk, szóval én már nem is próbálkozok. Ati viszont nem tágít mellőle és minden egyes is mozdulatát figyeli. Nagyon szerelmes lehet belé ez a fiú, hogyha ennyire nem akar tágítani mellőle. A kis szakácsunk elkészíti a bacont, majd a tojásokat teszi a helyére és annak a tetejére a kész bacon szeleteket. Az illata belengi az egész helyiséget, és már mindenkinek csurog a nyála, hogy legalább egy falatot kaphasson, de Vani nem tágít és erős szavakkal tart mindenkit távol a készülő ételtől. Mikor kész, mindenki szem felragyog és habzsolni kezdünk.

-Úr Isten ez Fantasztikus!!!- Dünnyögi Ati teli szájjal és lapátolja be a tojást.

Mi is hasonlóképp teszünk, majd mikor mindenki jóllakott, elégedett kisgyerek fejjel dőlünk hátra a széken. Vani izgatottan összecsapja a tenyerét.

-Mehetünk?

-Mih? Hova? Most ettünk.-Nyöszörgi Ati.

Vani felpattan és gyorsan elmosogat. Néha azt hiszem nem is ember. Hogy képes evés után máris pörögni? Folyamatosan csinálhatnékja van. Hihetetlen alak.

Elégedetten leporolja a kezét, miután elmosogatott.

-Most már kaptatok elég időt az emésztésre, szóval pakoljon mindenki úszós cuccot és menjünk végre! Ha már megfőztem, igazán megérdemlek ennyit, nem?

Mindenki zombiként egyetértően bólogat, és elindul összepakolni. Nehezemre esik elválni Levitől, de csak pár perc az egész és nem maradok egyedül, hisz Vani is velem tart.

-Ahhh annyira nagyon jó titeket újra együtt látni!

-Igen szerintem is nagyon jó.-Mosolyodom el az ölelések emlékére.

Sikeresen összerakjuk a holminkat, majd kézen ragadom Levit és elindulunk a fürdőhöz.