Az élet béklyója

Találkozás

Integetek Levinek és kiszaladok az épületből. Nagyon rég jártam ott, de még tudom az utat. Nem késlekedhetek, hisz lehet, elkerüljük egymást és nem találkozok azzal az angyallal. Egy éles kanyart veszek a sarkon és ezzel neki megyek valakinek és mindketten elesünk. Felpattanok és rohanok tovább hátra se nézve.

-Meg vagy húzatva? Vadbarom!- Ordibál utánam az, aki az utamban volt, de rá se hederítek. Most nem lehet

Végre meglátom az épületet. Feltépem az ajtaját és a pult előtt kocogva rángatom elő a zsebemből a pénzt, majd berohanok. Körbe nézek, de sehol sincs még. Eszembe jutnak a képek rólam. Nem akarom, hogy azért szeressen meg, mert itt valaki vagyok. Felpattanok és az ajkam rágva próbálok visszaemlékezni mennyinek is kell itt lennie. Őszintén fogalmam sincs szóval mindent a véletlenre bízva összekaparom az összes képet, kupát, érmet és az övemet és a szertárba zárom. Mikor ezzel megvagyok, eligazgatom a maradék képet és díjat, hogy ne legyen feltűnő a hiány. Leporolom a kezemet, leülök egy abroncsra és várok...

Fogalmam sincs mióta ülök itt, de már sajog a fenekem. Léptekre leszek figyelmes. Apró csendes kis léptekre. Felnézek és meglátom ŐT! Szélesen elmosolydom. Végre itt van!

-Szia Vanessza. Rég látalak. Hogyhogy egy ilyen kis angyal ide jár? Ez nem a magadfajtának való hely. Koszos és erőszakos.

Csendben bólogat. Lehet meg van lepődve, hogy újra látjuk egymást és nem tud most mit mondani, de megoldom. Ha ide jár, biztos tud is valamit.

-Esetleg van kedved beszélgetni vaaaagy, mondjuk meg mutatni mit tudsz?

Hirtelen ledöbben. -Hát öhmm.

Felkacagok. Olyan édes. Kis esetlen, olyan típus, aki, még ha nem is vallja be, védelemre szorul és én meg tudnám védeni bármikor! Észreveszem, hogy meredten bámul. Elnéz.

-Min nevetsz?- Motyogja.

-Eddig csak én beszéltem és az első válaszod ez volt. Nem kinevetlek meg semmi hasonló, ne haragudj, ha így érzed, csak vicces volt a helyzet.- A szám belső felét rágcsálom. Remélem nem szúrtam ezzel el semmit.

Aprót bólint, de nem szól. Ugye nem bántottam meg? Jó próbájuk meg elfelejteni.

-Na akkor egy meccs? Hmmmm??- játékosan vállba boxolom, de persze csak finoman nem ütök meg lányokat. Bátorítóan nézem.

-Hát rendben van.- Érkezik tőle a halk válasz.

A kesztyűjét igazgatja és elmegy egy üresebb területre. Megkeresem a régi kesztyűmet és felveszem. Nem tart sokáig a kellemes nosztalgia, mert megérzem mások nyirkos izzadságát benne. Fintorogva kikapom a kezem belőle és leteszem. Igaz. Ennek a korszaknak vége. Nincs min szomorkodnom. Letörölgetem a kezemet a nadrágomba és elé állok. Beállunk az alapállásba. Hirtelen komolyabbra vált az arckifejezése. Nem fogom megütni, megvárom inkább, hogy ő kezdjen. Csendben halálos keringőt lejtünk egymást figyelve. Olyan csinos. Csodaszép zöld szemei teljesen elvarázsolnak annyira, hogy alig kapcsolok az első támadásánál. Egy csinos és precíz íves jobbossal kezd, de olyan pici hogy nem éri el az oldalam. Kitérek előle, de tud ő még ettől jobbat is. Tudta merre fogok menni és gyorsan kapcsolva próbál hasba rúgni. A csuklóim közé kapom a pici bokáját, magam mellé rántom és finoman elgáncsolom. Még mielőtt földet érne, megtámasztom a hátánál és a földre teszem. Nem akarom, hogy beüsse magát. Lefogom a vállainál. A szokásos győzedelemittas vigyorom most sehol sincs. Csendben gyönyörködöm benne. Arany fürtjei rendezetlenül tekeregnek körülötte. Zöld szemei engem kémlelnek. Olyan mintha a lelkemig látna velük. Telt keblei fel le hullámzanak. Nem bámulom sokáig csak egy pillantás volt az egész tudom nem illik, de nem tudtam megállni. Kevesebb mint egy másodperc lehetett, de felejthetetlen maradt számomra. Rá pillantok, de szerencsére nem látta ezt a röpke pillanatot. Elfelé nézelődik kipirulva. Felém fordul enyhén kérdő tekintettel. Aaah hol marad a modorom? Felpattanok, leporolom magamat és felé nyújtom a kezemet. Belehelyezi kesztyűstől azt én pedig felsegítem.