Az élet béklyója

A nagy nap

A szívem szinte majd kiugrik a torkomon és körbe táncol minket örömében, amit én szívesen fogadnék és ropnám vele körbe a világot. A fiú akire mindig is vágytam most itt áll mellettem és felhőket tesz a lábaim alá, hogy vele együtt járhassak a fellegekben. Hirtelen minden olyan gyönyörűnek tűnik mellette. A madarak vidáman csicseregnek, a nap kellemes melege csiklandozza a bőrömet és néha egy-egy lágy kis fuvallat a hajamba kap és játszani hívja. Lassan Atira emelem zöldjeim amira az ő kékje figyel le. Mintha csak a harmatos hideg fűre ragyogna rá a nap melege és az ég kékje egy nagy vihar után. Mint ahogy a fű gyökereit úgy engem is teljesen megmelenget ez a látvány. A napfényben most még világosabbnak tűnnek a szemei, amelyek még mindig engem pásztáznak. Próbálok fellubickolni a rózsaszín ködből és az utat kémlelem.

-Pontosan merre is megyünk, ha szabad kérdeznem?

-Hát... Ahova csak szeretnél. Mehetünk fagyizni, sütizni, és hát étteremre nem igazán van keretem, de ígérem egyszer valami hozzád illő helyre is elviszlek majd valamikor.

Hevesen a fejem rázom.-Nem nem semmi étterem. A fagylalt tökéletes lesz! Komolyan!

Felbátorodik és még ettől nagyobb léptekkel szeli az utca köveit. Én szinte már szaladok utána.

-Atiii. Kérlek lassíts!

- Oh. Sajnálom. -Lelassít nevetve és próbál az én lépteimhez igazodva, ami kicsit olyan látványt eredményez, mintha összekötözték volna egy zsiráf lábát, valamiféle láthatatlan kötéllel és így csak poroszkálni tud.

Magamban mulatok egyet a látványon és azért, hogy ne legyen neki ilyen nehéz a helyzet, felveszek egy kellemes gyorsaságú tempót, ahol már mondhatni normálisan halad mellettem.

Kíváncsian letekint rám a magasból.

-Édes vagy sós? Melyiket szereted jobban?

- Inkább a sósat. Persze sok féle édességet szívesen megeszek, de pont a tipikus féléket nem.

-És ha szabad tudnom melyikek azok?

-A sütik meg torták nem a szívem csücskei. Finomak, de egy két kanál elég belőle. Nekem túl tömény.

A tekintete a hitetlenkedés minden szintjét átíveli.

-Sosem hittem volna, hogy egy ilyen édes lány, mint te nem fogyaszt édeset. Akkor honnan nyered ezt az erődet?

Elmosolyodom a kedves bókon. -Akkor gondolom te szereteted az édességeket, és így viszont a te édes bókjaid honnan léte, teljesen világos.

Egy mézes mázas mosollyal jutalmazza az előbbi mondatomat, ami láttán leesik, hogy voltaképpen most édesnek neveztem őt. Az ajkamba harapva próbálom szabályozni a zavart vigyorgásomat és az elő előtörő pírt az arcomon, de tudom úgyis, hogy sikertelen. Próbálom az utca embereivel és a cipőnk kopogásával elterelni a figyelmemet, de sikertelenül. Már csak a gondolata annak, hogy a mi cipőnk egymás mellett kavarja fel az út porát, szárnyakat ad a szívemnek, na meg az se segít, hogy elég sokan pillantanak ránk. Igen nem vagyunk átlagos páros így jobban belegondolva. Az ő több mint két métere az én egy hatvanommal elég látványos nem is beszélve róla, hogy ő milyen jó formában van és hogy én mellette milyen puha lehetek. Magamban sóhajtok egyet. Hiába rajong körbe, nem érzem szebbnek magam. Talán majd egyszer. Ati zökkent ki újra a merengésemből és torpan meg hirtelen egy épület előtt.

-Csak a hölgy után.- Hajol meg finoman és a filmekből már jól ismert illedelmes kéztartásokkal maga elé enged.

Mosolyogva belépek előtte és körbenézzek, hogy mégis hol tervezzük elkezdeni a mi napunkat. Egy tükörsima térbe lépek be ahol a falaktól kezdve a plafonon át a pultokig mindent fényes fehér anyag borít. A pult tetejét a falakból kiálló karokat és a mennyezeti fényeket pedig ugyanaz a zöld szín ékesíti. A pultokon különböző öntetek és feltétek sorakoznak. Megszeppenten bevárom Atit és próbálom nem túl feltűnően figyelni azt, hogy mit is kell csinálni itt most.