YESTODAY - ✓

[ ✹ 26 ☾︎ ]

A nappali jókora ablakán a Nap korai fénye bevetül, s Taeyong arcát minduntalan cirógatni kezdi. Nem hagyja, hogy tovább aludjon - igazából nem is olyan túl régen sikerült csak álomba szenderülnie, hiszen kedvesén és a kapcsolatukon gondolkozott, na meg a tegnapi estén. Döntését egyáltalán nem bánja. Csupán azt, hogy a tervezettnél többet ivott; cseppet sem számolt másnapossággal, most mégis tompán fáj a feje. Hatalmasat ásít, aztán felül a kanapén, ami igencsak kényelmetlennek bizonyult, de nem panaszkodik, hanem csak megdörzsöli szemeit, és ráveszi magát arra, hogy feltápászkodjon.

Jobb ötlet híján a konyhát veszi célba, s mivel a kutakodást illetlenségnek tartaná, amellett voksol, hogy főz magának, aztán párjának is egy-egy kávét. Ugyan nem tudja, a kisebb mikor kezd majd ébredezni, mégis úgy véli, ez egy kedves gesztus, s Ten feltehetőleges zavarát is némiképp csökkenteni tudja. Szóval elkészíti a két csésze fekete nedűt, aztán az egyiket pedig kortyolgatni is kezdi, hogy általa összeszedje magát. Percek múltán már érzi, hogy előző fáradtsága enyhülni látszik, és fejfájása sem olyan gyötrő. Szimplán csak olybá tűnik számára, mintha a folyton forgó világ belassult volna, de ezt nem bánja igazán, hanem ezáltal ő maga is komótosan tér vissza a kanapéra.

Mindeközben a thai pedig éjsötét pilláit nyitogatja, s eléggé megszeppen, mikor konstatálja, hogy egy szál alsóban fekszik, feje pedig szinte lüktet. Nyűgösen ül fel, mire meg is szédül, majd arcát tenyereibe temeti, hogy visszaemlékezzen a tegnap estére, de elég bizonytalan az egész kapcsán, s ezáltan elkapja egy fojtogató érzés, hogy benne van a pakliban az is, hogy valami ostobaságot tett. Igazából a félelem is szívébe költözött, mert párja nincsen mellette, holott a józan ész azt diktálja, együtt aludtak. De mit ér a józan ész részegen vagy éppen másnaposan? Jelenleg Tennek fogalma sincs arról, mihez is kezdjen, lévén, hogy emlékei csak foszlányokban leledzenek, ám végtére arra jut, hogy ruhásszekrényéhez megy ingatagon, aztán magára kap egy melegítőt és egy egyszínű pólót.

Bizonytalanul ballag a szobaajtóhoz, és egyik kezét remegve helyezi a kilincsre. Óvatosan lenyitja, hogy a falap megmozduljon, s lassú léptekkel hagyja el a helyiséget, ennek következtében pedig megpillantja a pólót nem viselő Taeyongot, aki ekkor felé kapja fejét, majd szelíd mosolyra íveli puha húspárnáit. Ten alsó ajkába harap, ahogy arra gondol, hogy mégis mi történhetett az éj folyamán, majd fejét lehajtva, szemeit lesütve szólal meg meglehetősen halkan:

ㅡ Jó reggelt!

ㅡ Neked is, Tennie! ㅡ felel egyből az idősebb. Hangja megnyugtatóan csendül fel, s hirtelen Ten is elhiszi, hogy minden rendben van, ám hamarosan mégis emlékezteti a hasában lévő görcs, a frusztrált remegés, hogy mennyi kétely kavarog benne, s mennyi kérdést tenne fel, ha lenne hozzá lélekjelenléte. Ám fél megszólalni, fél szembenézni a lehetséges valósággal. ㅡ Hogy aludtál? Főztem neked is kávét, ott a pulton a csésze.

A fiatalabb erre csupán csak feszélyezetten bólint, aztán némán, Taeyongra rá sem nézve indul a konyhába, ahol egyik kezét arra használja, hogy igya kávéját, a másikkal pedig a pulton támaszkodik. Úgy érzi, máskülönben magával ragadná az elméjében kialakult hurrikán, és messzire repítené innen.

Nem tudják, miképpen viselkedjenek a másikkal, s a mostani helyzet ezáltal roppant kínos és feszült. Csak csendben vannak; Ten kattog azon, hogy mégis mi történt pontosan. Emlékezni szeretne, ám képtelen rá, az idősebb pedig percekig nem tud ráeszmélni arra, mi a másiknak a problémája, viszont mikor megvilágosodik, fejét ingatva kel fel, hogy szerelme mögé lépdeljen, és átölelje hátulról. Ten erre befeszül, az ivást is abbahagyja, de a vörös csak feje búbjára puszil, majd megszólal karja szorításán cseppet sem engedve:

ㅡ Ma hozzám sem szólsz már a "Jó reggelt!"-en kívül? ㅡ kérdezi mosolyogva, hogy oldja kicsit a hangulatot, de Ten nem vevő erre. Csak némán mered maga elé, s igyekszik nem feltételezni semmit sem párjáról, pontosabban arról, hogy mi történt tegnap, ám a szituáció eléggé adta magát, így nem is tud más végkimenetelre gondolni, s mindemellett, mivel arra emlékszik, hogy megígértette Taeyonggal, hogy nem hagyja hülyeséget csinálni, most elég csalódottnak érzi magát. ㅡ Ten, túlgondolod.

Taeyong mindvégig kedvesen igyekszik közeledni; gyengéd érintésekkel, lágy puszikkal, hiszen szinte hallja, hogyan kattognak a másik elméjében a fogaskerekek, mire Ten szíve nagyobbat dobban. Leteszi a csészét a pultra szép lassan, aztán roppant bizonytalanul megfordul az ölelésben, és felemeli fejét a szemkontaktus megteremtésének érdekében.

ㅡ Nem történt tegnap este semmi ㅡ öleli párja karcsú derekát Taeyong, majd lassú puszit is nyom az ajkaira, hogy nyugalmat sugalljon. ㅡ Gyere, üljünk le a kanapéra, aztán elmondom, mi volt! ㅡ húzza mosolyra ajkait, mire a kisebb biccent, aztán indulnak is a nappaliba.

Mikor már egymás mellett ücsörögnek, a vörös hajú megfogja egyetlenének kezeit, és lassan mesélni kezd. Talán olyat is mond, amire a másik is emlékszik, de pontosan ez a terve, hogy ennek segítségével Ten megbizonyosodjon arról, hogy egyetlen egy szava sem hazugság. Említi, hogy félrevonultak a pulthoz iszogatni, hogy túlzásba vitték, hogy felinvitálta a lakására, és nem utasította vissza.

ㅡ És itt mi volt? ㅡ kérdezi a kisebb lesütve a szemeit, hiszen ez a rész a leghomályosabb számára.

ㅡ Nem mondom, hogy mindenre tökéletesen emlékszem, de csókolóztunk a lépcsőházban, az előszobában, majd a szobádban kötöttünk ki ㅡ harap alsó ajkába, ahogy visszagondol arra a szituációra, de igyekszik úgy beszélni róla, hogy a másik ne érezze magát rosszul kontrollálatlan tettei miatt. ㅡ Aztán tényleg majdnem lefeküdtünk.

ㅡ Akkor ezért ébredtem alsóban? ㅡ süti le szemeit, s párjának kezeit piszkálja, ám megnyugvással tölti el a tudat, hogy nem feküdtek le, viszont mivel van más kérdése is, és az előzőre ő maga is tudja a választ, újból megszólal. ㅡ És semmi más sem volt?

ㅡ Végül nem ㅡ rázza meg a fejét egyből. ㅡ Nem tagadom le, hogy majdnem túlléptük a határt, de tényleg leálltam ㅡ óvatosan nyúl Ten álla alá, hogy szemeibe nézzen. Szeretné tudni, hisz-e neki a másik.

ㅡ Köszönöm, Taeyongie! ㅡ mosolyodik el halványan Ten, hiszen nem akarja megkérdőjelezni párját. Ha lefeküdtek volna, annak némi nyoma bizonyosan maradt volna, sőt, szinte bármi másnak is, ám így, hogy szinte minden részletét tudja már az estének, valamelyest kevésbé érzi magát kellemetlenül. ㅡ Mennyire voltam gáz? ㅡ kérdezi kínosan, ám mégis közelebb csúszik a másikhoz, hogy felsőtestéhez bújjon; tudja már biztosan, ez az este nem változtat a kapcsolatukon. Sőt, ha mégis, akkor maximum erősíti azáltal, hogy Ten még inkább tudja, Taeyong tényleg mennyire szereti őt, s igenis sokat jelent számára.

ㅡ Nem mondanám, hogy az voltál, de legközelebb tényleg nem hagyom, hogy ennyit igyál ㅡ kuncog fel az idősebb, aki inkább a thai vékony derekát karolja át.

ㅡ Megbeszéltük ㅡ bólogat a kisebb, majd megint szerelme szemeibe néz. ㅡ Végül miért álltál le, ha már olyan volt a helyzet, és hagytam is volna magam?

ㅡ Mert mikor komolyra fordultak a dolgok, mintha kijózanodtam volna ㅡ magyarázza halvány mosollyal, hiszen alapjáraton ugyan ez lenne a normális cselekedet, de eddigi életvitele után mégis büszke magára. ㅡ Eszembe jutott, hogy mit kértél, meg amúgy sem részegen akarok lefeküdni veled.

ㅡ Tényleg nem tudom már, mit is mondhatnék... Sajnálom, hogy így leittam magam, de tényleg köszönöm, hogy figyeltél rám! ㅡ mosolyog már Ten is szinte teljesen önfeledten, hiszen bármennyire is gondol kínosan az estére, jó érzéssel tölti el az, hogy nem hagyta Taeyong, hogy hülyeséget tegyen.

Mert tisztában van azzal, hogy akármi is történt volna, az egyaránt mindkettejük hibája lett volna, nem csak párjáé. De ő megóvta ettől, s Taeyong mellett egyszerűen olyan biztonságban érzi magát, mint még soha sehol. Tudja, hogy szerelme vigyáz rá, és nagyon fontos a számára; mindezt alátámasztja az is, hogy ő maga az egyetlen, kivel a vörös hajú mindent teljesen komolyan gondol. Ő az egyedüli, aki képes ilyen viselkedést kiváltani belőle, aki miatt törődő, megfontolt és szeretetet nyújtó. Aki miatt az élete olyan nyugodt módon, felemelően harmonikus.