YESTODAY - ✓

[ ✹ 13 ☾︎ ]

A másnap reggel roppant hamar eljön, s mind a ketten hihetetlenül nyugodtan aludtak, ahogyan egymást szüntelen ölelték karjaikkal. Ez hozta el a határtalan nyugalmat, s ez segített abban, hogy egyetlen egyszer se ébredjenek meg az éjszaka közepén, hanem majd csak reggel, mikor a Nap lágy sugaraival gyengéden cirógatja arcukat. Azonban Ten nem hagyja, hogy mindez felülkerekedjen rajta, s kikergesse az álmok birodalmából, hanem közelebb húzódik az izmos mellkashoz, s oda temeti orcáját, a takarót pedig egészen fejére húzza.

Mindeközben Taeyong kómásan nyitogatja dús pilláit, majd amint észleli a történéseket, egy rekedtes kuncogás szökken ki ajkai közül, ám nem rest még közelebb húzni a vékony testet, hogy jobban takarást biztosítson az aljas napsugarak elől. Majd pedig, hogy a kisebbet hagyja még nyugodtan pihengetni, gyengéden simogatni kezdi hátát, s bizonyára hosszú, összefolyó percekig - akár órákig - még így vannak.

ㅡ Jó reggelt! ㅡ Ten az első, aki megszólal ezen a reggelen, igencsak fáradt hangon, hiszen bizonyára még visszaaludt a jóleső közelségben, ám hangszínével ellenben elképesztő módon kipihentnek érzi magát.

ㅡ Neked is, álomszuszék! ㅡ futtatja ujjait a fekete hajrengeteg sűrű erdejébe. ㅡ Hogy aludtál?

ㅡ Nagyon jól ㅡ válaszához édes nyammogását is társítja, miként szinte kiscica módjára, lehunyt szemekkel élvezi, ahogy tincseivel játszadozik az idősebb, viszont kicsivel később, hogy ne legyen modortalan, visszakérdez: ㅡ Te is?

ㅡ Igen, eléggé ㅡ feleli Taeyong, majd kihasználva, hogy a hozzá közel lévő fiú szemei le vannak hunyva, lassú puszikkal kezdi becézgetni az éjszaka folyamán kicsikét kiszáradt ajkakat.

Ten viszont nem elégszik meg ennyivel, ezért kivételesen kezdeményező féllé válva mozdítja meg ajkait, amint azok találkoznak kimondatlan társaikkal - s reggeli, lassú, puhatolózó csókba kezdenek, aminek folytán mintha velük együtt az idő is lassulna. Az óramutató csak komótosan mozdul a fehér lapon, miközben az ágyon fekvő alanyok összegabalyodva ízlelgetik egymás rózsaszín húspárnácskáit, s közben ott cirógatják a másikat, ahol éppen érik a szoros ölelésük közepette. Nem is tudják, hogy másodpercek, órák, napok, évek telnek el így, hiszen minden más elveszti értelmét, viszont a levegőhiány fránya akadályként kerül főszerepbe, így hát muszáj elszakadniuk.

Szelíd mosollyal pillantanak egymás fénylő lélektükreibe, miközben halkan pihegnek a levegő elfogytáig tartó csók következtében, s csakis arra gondolnak, hogy mennyire szívesen indítanák így a reggeleket; így minden elképesztően, már-már megmagyarázhatatlanul tökéletes, s olyasféle érzet keríti őket hatalmába, hogy ennél semmi sem lehet tökéletesebb. Mert itt vannak ők, ketten, a hatalmas ágyon, a vastag takaró alatt, s szorosan ölelik egymást, mintha bűnös tett lenne elengedni a másikat.

Ismét percekig néma csend áll be köztük, ami cseppet sem zavaró - a kiüresedett pillanatokat ölelésük, apró puszik, sokat jelentő tekintetük és őszinte mosolyaik teljességgel megtöltik. Boldognak érzik magukat, oly' nagyon kötetlennek, felszabadultnak, s remélik, ez sosem kíván megváltozni, hiszen már kettő éve is úgy érezték, hogy mióta tudják, milyen a másik társaságát élvezni, nélküle minden borzadályos, üres, rideg, s kegyetlenül szürke.

ㅡ Kérsz kávét? ㅡ támaszkodik meg alkarján Ten, ahogy végre ráveszi magát arra, hogy megszólaljon, s igazándiból elindítsa ezt a napot.

ㅡ Hm, igen, erre lehetetlen nemet mondani ㅡ mosolyodik el az idősebb, majd erőt véve magán ül fel, s hamarosan a kisebb is így tesz, ám felsője közben kicsikét lejjebb csúszik több bőrfelületet láthatóvá téve, s ahogyan Taeyong íriszei végigsiklanak kulcscsontjának vonalán, teljességgel más világba röppen ismét - hozzá kíván érni a hihetetlenül puha bőrhöz, gyengéd érintésekkel, apró csókokkal akarja hinteni, ám mivel rájön, hogy egyelőre ezekre nem sok lehetősége akad, inkább megembereli magát, s kikel az ágyból elmosolyodva.