YESTODAY - ✓

[ ✹ 06 ☾︎ ]

Az idő csak úgy elröppen egy pislantás alatt, s folytonosan akad beszédtémájuk, mely mindkettejük kedélyét szinte a fellegekbe repíti, ahol önfeledt mosoly pihenhet szépen megformált ajkaikon. Megtudták, hogyan alakult a másik élete az elmúlt kettő év során, azonban Taeyong jócskán szépített - nem szeretett volna csalódást okozni a kisebbnek azzal, hogy elmondja, miféle életmódot kezdett folytatni. Ezért hát sokkal inkább az egyetemről beszélt, melyet Ten figyelmesen hallgatott, majd pedig ő kezdte el elújságolni, hogy mégis hogyan jutott az ösztöndíjhoz, mely jövőjének megalapozásához egy jókora mérföldkő, s az idősebb ugyan nem mondta ki, ám valójában nagyon is büszkének érzi magát - jó érzés látnia, hogy a fiú, aki neki olyan sokat jelent, stabil jövőt lát maga előtt. Olyat, amit ő eddig a saját életében sosem vélt felfedezni; folytonosan csak teljesítette az elvárásokat, követte az utasításokat, de soha nem gondolt bele, hogy mi is az, amit ő szeretne. No, az egyetemet nem hagyná ott, hiszen tehetsége bőségesen akad, na meg szereti is, bármilyen keserű, hogy nem feltétlen az ő választása a szak - ezzel mégis megelégszik tudván, hogy majdan, mikor senki és semmi nem lesz befolyással rá, kiépít egy olyasfajta életet, melyben önmaga és boldog.

Azonban fél is ettől kissé, ugyanis nem tudja, milyenné váljon ahhoz, hogy önmagaként őszinte mosoly pihenhessen ajkain; folyton csak megfelelni kényszerült, hol családnak, hol barátoknak, s most, hogy egy kicsit csak Ten-nel van, nem is mindig tudja, mit mondjon - mégis ezerszer kötetlenebb minden, mint az egyébként szokott lenni. Nem hazudik, mert nem is lenne tán' képes rá, ám mégsem mond el mindent, hanem megszépíti rothadó valóságát nyájas szavakkal és túlzásokkal, mialatt szíve szinte összefacsarodik, ahogyan tudatalattija sulykolja, hogy bizony minden ki fog hamarjában derülni, akkor pedig Ten bizalmát egyetlen aprócska momentum alatt elveszíti.

ㅡ Nem hiszem, hogy örülnek, amiért órák óta itt ülünk már ㅡ szólal meg a fiatalabb, ahogyan Taeyong arcvonásait vizslatja, aki kizökken gondolatmenetéből, s megszokott módon mosolyra húzza puha, rózsaszínes párnácskáit.

ㅡ Akkor menjünk, mutatok egy helyet!

A thai fiú erre biccent egy aprót, majd felkelnek, a pultnál az idősebb fizet, melyet Ten elbűvölő mosolyával meghálál, majd elhagyják a helyet, s Taeyong célirányosan indul oda, ahol magányos óráit tölti egy gyakorta. Ide nem jött sem barátokkal, sem családdal, ez az övé, most mégis meg szándékozik osztani mindezt a mellette sétáló, szinte már angyali szépségű fiúval. S nem tudja, miért teszi ezt, nem érti, honnan jön a kesztetés, de jó döntésnek véli, hogy beengedi a másikat kicsit a világába - oda, ahol ő oly' bizonytalan, ahol nincsen előtte a kitaposott út, ahol magányos a tömegben, ahol önmaga, de mégsem, hiszen csak keresi jellemét megrögzötten, s reméli, hogy hamarosan végre ráébred arra, ki is ő.

Nem telik sok időbe, míg megérkeznek a folyó partjához, ahol van egy kis kiépített rész, s Taeyong egészen oda húzza a thai fiút, majd leülnek a vízhez közel eső részre. Erre nem jár senki - pláne ilyen kései órákba forduló időszakban -, ezért nyugalom öleli őket körül, na meg lágy szellő és a víz áramlásának halk, igencsak monoton hangja. Közel vannak egymáshoz, talán a kelleténél is közelebb, miközben maguk elé néznek, s túlontúl évezik a helyzetet - mintha az állandóan rohanó világ lelassítana, s megszűnne a rájuk nehezedő stressz. Taeyong nem törődik az elvárásokkal, egyszerűen egytől egyig semmissé lesznek, miközben csakis az tűnődik, hogy hogyan érezhet ilyesféleképpen; mert sokszor volt már itt, de egyszer sem gondolta volna, hogy pont akkor lel végtelen nyugalomra, mikor mellette ül majd valaki - egy olyan személy, ki nem egyszer összezavarta, hogy aztán tisztázódjanak benne a dolgok. Ten minden egyes alkalommal összedöntötte stabil lábakon álló, hamis valóját, hogy valami igazit építsen fel - s ez hiányzott annyira az idősebbnek; ismét szét akar esni, hogy egy egészet formálhasson majd magából a másik segítségével.

ㅡ Tudod, hiányoztál ㅡ jelenti ki egyszerűen a vörös hajú, s nem is néz egyelőre a mellette ülőre, aki meglepődik az elhangzott szavakon.

ㅡ Te is hiányoztál ㅡ érkezik felelet valamivel később, meglehetősen halkan. ㅡ Nem hittem volna, hogy valaha is beszélünk még.

ㅡ Talán nem szerettél volna? Hiszen te ötleted volt, hogy találkozzunk ㅡ értetlenül fordítja fejét a kisebb irányába, aki csak szemeit forgatja.

ㅡ Én szerettem volna beszélni veled ㅡ talán túl hamar szólal meg és biztosan, ami miatt alsó ajkába harap, hiszen félő, hogy olyat szólna, amit nem szabad. ㅡ Csak nem akartam zavarni az életed.

ㅡ Mégis hogyan zavarnál, Ten? ㅡ mosolyodik el szelíden az idősebb, amivel még saját magát is meglepi; ez a fajta kedvesség az elmúlt időben távol állt tőle, de úgy érzi, hogy a szinte már fekete hajú, gyönyörű teremtés nem érdemel egyetlen durva szót sem. ㅡ Te sosem zavarsz.

ㅡ De nem tudtam, hogyan reagálnál a történtek után ㅡ egyikőjük sem mondja ki, ám tudják, hogy a thai fiú csókjaikra gondol, melyeket a mai napig nem képesek megbánni. ㅡ Azt hittem, hogy inkább csak elfelejtenél, ezért hát egészen eddig nem írtam neked.

ㅡ Hazudnék, ha azt mondanám, nem akartam mindent elfelejteni ㅡ ingatja fejét Taeyong szép lassan. ㅡ De aztán rájöttem, hogy azzal kitörölném életem legszebb kettő hetének emlékét. Túl jó volt minden, túl meggondolatlanok voltunk, de ez így volt rendben.

ㅡ Valóban ezt gondolod?

ㅡ Határozottan ㅡ ereszt ki egy nagyobb adag levegőt ajkai közt a vörös hajú, miközben lassan fürkészi a másik arcának minden egyes szegletét, s ahogyan ajkaira pillant, nem tudja kiverni azt a mennyeien édes ízt. ㅡ És azt hiszem, én még mindig olyan meggondolatlan vagyok ㅡ hajol közelebb egy kicsit, ahogyan szíve dobogása fordítottan arányosan sokszorozódik a köztük lévő már-már milliméterek számával. ㅡ Mert veled még mindig ugyanaz vagyok ㅡ illeszti össze ajkaikat, amint kimondja súlyos jelentéssel bíró szavait, s ekkor úgy érzi, a mának, a pillanatnak él, s nem számít, mi volt eddig, s az sem fog, hogy holnap mi lesz, ugyanis a jelen a jövő múltja, mely telis tele van szép pillanatokkal és hibákkal - csupán csak reméli, hogy cselekedete nem az utóbbihoz fog tartozni.