YESTODAY - ✓

[ ✹ 17 ☾︎ ]

Ten • 13:01
Szia, nem tudom, rá akarjak-e érni igazából bármikor is

Taeyong • 13:02
Szóval láttál tegnap?

Ten • 13:05
Igen, láttalak. De nem hibáztatlak semmiért, elvégre nem vagyunk együtt meg semmi

Taeyong • 13:06
Ten, én annyira sajnálom. Meg szeretném magyarázni

Ten • 13:08
Számomra nem tartozol semmiféle magyarázattal:)

Taeyong • 13:10
De szeretnék magyarázattal tartozni, mert nem akarom, hogy olyat gondolj, ami nem igaz

Ten • 13:13
Hidd el, minden teljesen egyértelművé vált, és többé soha nem várok már magyarázatot tőled. Láttam, amit láttam

Taeyong • 13:13
De félreérted, Ten

Ten • 13:14
Egy csókot nem lehet félreérteni. Vagy nem csók volt? Nem?

Taeyong • 13:15
De, csók volt, viszont részeg voltam, és annyira hasonlított rád a srác. Egyszerűen nem gondolkoztam

Ten • 13:17
Ennél szánalmasabb kifogást sem hallottam még, hogy őszinte legyek

Taeyong • 13:17
De ez nem kifogás. Hidd el, kérlek!

Ten • 13:20
Hagyjuk inkább, felesleges erről beszélni. Nem tartozol semmiféle magyarázattal, meg semmi mással sem

Taeyong • 13:20
Ne csináld ezt, kérlek...

Ten • 13:24
Te nem hagysz más választást

A beszelgetésre nem tudsz válaszolni.

Taeyong hatalmasra kerekedett szemekkel mered telefonjának kissé karcos kijelzőjére, s szinte észre sem veszi, hogy puha arcbőrén kövér könnycseppek gördülnek végig szép lassan. Mark mindeközben aggódva vizslatja, ám nem szól semmit, hanem csak elveszi a készüléket, hogy szemügyre vegye az üzeneteket, így pedig Taeyong csupán már csak maga elé bámul teljesen összetörten - úgy érzi, mintha kirántották volna a lábai alól a talajt.

ㅡ Figyelj, ez még nem jelent semmit ㅡ a fiatalabb a létező leglágyabb hangján szólal meg, hátha sikerül akár egy kicsikét is megnyugtatnia legjobb barátját, aki íriszeit teljesen reményvesztve emeli rá. ㅡ Ten most csak mérges, de biztosan megbeszélitek.

ㅡ Elbasztam ㅡ csak ennyit képes kiejteni Taeyong, s lehajtja fejét, hogy tincsei teljesen szemei elé hulljanak.

Szívét szinte facsarja ez a kegyetlen helyzet, melynek megoldását semerre sem leli - mint egy fekete alagút, melynek a végén nincsen fény, éppen ilyen helyre van száműzve. Sorsa ragyogását vesztett csillag, s mikor fénye kihunyt, mintha elfelejtett volna kívánni. Mert ő csak boldog szeretne lenni szerelme mellett, akit talán végérvényesen elvesztett. Nem tud olyan indokot felhozni, mely igazán mellette állna - szimplán csak elrontotta, és nincsen kifogás, magyarán újabb esély sem.

Mert ő sem adna magának esélyt.

Annyi lehetősége adódott volna arra, hogy őszinte legyen, ám ő egyikkel sem élt - csupán csak hajszolta sorra egymás után a napokat, most pedig, ahogyan szinte arcába vágódnak a borzadályos következmények, olyan mélyre kerül, ahol talán még sosem volt. Mert gondol mindenféle végkimenetelre, ám olyat nem lel, amiben boldog lehet Ten nélkül.

Hiszen a thai fiú jó irányba formázta őt, kihozta a legjobb énjét, éppen azt, amivel boldog életet élhet - viszont létezni nem képes szerelme nélkül. Ténylegesen ő élteti, ő az oka mindenre, s most, ahogyan Taeyong maga elé mered, csupán csak ürességet érez. Mert meglehet, tengernyi lehetősége van, hogy hogyan tovább, azonban ő többé nem kíván más lenni. Nem szeretne senkinek sem megfelelni, nem szeretne sablonokat követni, nem szeretne beállni abba a jelképes sorba, hanem nem másképp, mint önmagaként kíván kibontakozni.

Ám ő bizony éppen úgy érzi, atomjaira hullott, miként a hibái elszakították az őt összetartó kötelet, mely nem volt más, mint Ten szerelmének reménye.

ㅡ Csak a hirtelen haragja miatt tette, nem kell aggódnod ㅡ Mark óvatosan az idősebb felkarjára simít, hogy figyeljen végre arra, amit mond, hiszen eddig hiába beszélt, Taeyong az egész világot is teljességgel kizárta.

ㅡ Nem tudom ㅡ pillant oda a fiatalabbra. ㅡ Nem érdemlem meg, hogy valaha is megbocsásson nekem. Sosem voltam vele igzán őszinte, nem tudja, milyen életet éltem, milyen voltam, miket tettem...

ㅡ De Taeyong, ㅡ állítja meg lakótársa hirtelen ㅡ igen, sokat hibáztál, de tudod, a lényeg most talán éppen azon van, hogy mindezt múlt időben mondtad.

A vörös hajú hirtelen nem is tud mit felelni, miként legjobb barátjának szavait emészti. Mert részben igaza van; mióta Ten ismét az életében van, határozottan jó útra kezdett lépni, s nem igaz, hogy nem hibázott, mert túlontúl sokat is, azonban egyre jobban szakad el attól, aki igazából nem ő, s egyre inkább talál rá újból önmagára. Csak a kérdés az, hogy ez csak egy állapot-e, vagy határozottan egy felfele ívelő váltás a javulás és személyiségfejlődés különös ösvényén.

ㅡ És ha aztán újból hibázok? ㅡ kérdez rá Taeyong az egyik lehetőségre, mely bizony benne van a pakliban.

ㅡ Ne így állj hozzá ㅡ rázza meg fejét Mark azonnal. ㅡ Inkább gondolj arra, hogy most kicsit lenyugodtok mind a ketten, aztán majd elmész hozzá, megbeszélitek az egészet, tisztázzátok a dolgaitokat, őszinte leszel, és minden úgy fog alakulni, ahogyan annak kell.

ㅡ De mégis hogyan kell? ㅡ fakad ki Taeyong, s arcát tenyereibe temeti. ㅡ Én nem akarok napokig várni, nem akarom, hogy majd kialakuljon, hanem el akarom mondani neki, hogy beleszerettem, és miatta sokkal jobb akarok lenni.

Viszont most Mark van soron, hogy a válasz cserben hagyja. Mert tanácstalan, nem tudja, mégis hogyan segíthetne, hiába szeretne - legszívesebben megoldaná legjobb barátjának összes létező gondját, csak hát, a helyzet az, hogy ő is emberből van, s nem képes mindenre. Ám nem hagyja ennyiben.

ㅡ Mindent megoldunk, oké? ㅡ borzolja össze a vörös tincseket, miként felkel a kanapéról, s magához veszi néhány holmiját. ㅡ Majd jövök ㅡ int egyet, s azzal a lendülettel az előszobába is siet, nehogy Taeyong esélyt kapjon a furcsa viselkedés megkérdőjelezésére.

Az idősebb pedig csak értetlenül néz utána, majd mikor egyedül marad a lakásban, gondolatai még sokkal inkább felhangosodnak, szinte ordítanak agyának zűrzavarában, s levegőhöz is alig jut. Mert nem tudja, mi lesz Ten és közte, pontosabban mi nem lesz, na meg nem érti Mark hirtelen eltűnését sem. Össze van zavarodva, s legszívesebben lehalkítaná harsogó elméjét, mely szinte szétfeszíti koponyáját éles fájdalommal.

Kell még egy gyógyszer - dönti el, majd nagy nehezen felkel, s a konyhába indul ismét, hogy bevegyen egy szem pirulát, aztán szobájába vonuljon. Ott csupán csak elfekszik ágyán, majd hogy ne folytonfolyvást gondolkodjon, laptopján keres egy sorozatot, de mindhiába - kérdőjelek csak úgy röpködnek lelki szemei előtt, ezzel teljesen eltakarva kilátását és érzékelését, s csupán csak kételyei azok, amik határozottan megállapíthatóan nőnek pillanatról pillanatra.

Nem tudja, hogyan tovább, nem tudja, mit tegyen, s mégcsak nem is sejti, hogy pont ezért Mark lép a tettek mezejére.