YESTODAY - ✓

[ ✹ 05 ☾︎ ]

Taeyong le sem tagadhatná izgalmát; egész reggel túlbuzgón készülődik, hogy a létező legjobb formáját nyújthassa majd a találkozó folytán. Fogalma sincs egyébként, hogy mi lesz majd; hogy reagálnak, mikor meglátják egymást, miről beszélgetnek, mi változott meg, mi maradt ugyanaz, s az is érdekli, hogy külsőleg a fiatal még mindig olyan-e, mint egy földöntúli gyönyörűséggel felruházott, édes angyal, kinek a mosolya bármely műalkotásnál ezerszer csodálatosabb. Anno az az ajakgörbület az idősebb szívét oly' nagyon megdobbantotta, hogy a mai napig emlékszik rá - de nem is kívánja elfelejteni. Újra és újra átéli emlékeiben azt, hogy mi történt akkor, most pedig már-már görcsösen reméli a méltó folytatást.

ㅡ El fogsz késni, ha negyedjére is átöltözöl ㅡ nevet fel Mark, aki a kanapén ül megszokott módon, és jót szórakozik lakótársa kapkodásán.

ㅡ Jó leszek így? ㅡ áll meg az idősebb az előszoba tükre előtt, s gonterhelt sóhaj közepette ingatja fejét. Lábait egy teljesen átlagos, éjszínű, szaggatott farmernadrág borítja, míg egy hófehér pólót vett fel, ami ugyan nem alkot kontrasztot a szintén világos bőrével, mégis eszméletlenül jól áll csontos, azonban jól izmolt alakján.

ㅡ Jó, de ha elkésel, akkor már teljesen mindegy lesz ㅡ kel fel a fiatalabb a kanapéról, hogy sürgesse legjobb barátját, aki igazából tudja, hogy a másiknak igaza van, ezért hát nem tétlenkedik tovább, hanem magához veszi azt a viszonylag kevés holmit, ami szükséges lehet, belebújtatja lábait a kissé kopottas tornacipőjébe, majd már indul is a megadott címre.

Akarata ellenére is gyorsan sétál, mintha azzal az idő is hamarabb telne, ám mivel ez nincs így, a megbeszélt időpont előtt ér oda egy kicsivel. Jó darabig töpreng, hogy mi is legyen, felcsengessen, avagy várjon pár percet, ám végül úgy dönt, megnyomja a kapucsengő megfelelő számát, viszont tán' még kezei is megremegnek egy cseppet. Igen, leplezhetetlen az izgalma, mégis reméli, hogy ez a fiatalabbnak nem lesz szembetűnő, vagy esetleg ő is ennyire várja, mi fog kisülni ebből a találkából.
Alsó ajkát már-már sebesre harapdálja, ahogyan telik az idő, hiszen egyre inkább kíváncsisága tör felszínre; annyira nagyon várja, hogy ismét egymás szemeibe nézhessenek, beszéljenek, minden olyan történjen, amitől Taeyong egy kicsikét is azt érzi, hogy egy azon élők sorából, kik önmagukként boldogságra lelnek.

A kaputelefonba nem szól bele a fiatalabb, mégis alig telik bele néhány momentum, sietősen halad lefele a lépcsőn, míg ki nem nyitja a hatalmas épület ajtaját, aminek túlfelén Taeyong álldogál. Az idősebb szemei rögvest kikerekednek; szinte elámul azon, hogy a thai fiú milyen elkápráztató szépséggel van felruházva. Kettő évvel ezelőtt oly' nagyon gyermeteg volt, s azt sugallta külseje, hogy egy ártatlan angyal, s igaz, ez elég változatlan, mégis az évek során valamelyest felnőttesebbé vált, de ha lehet, mindez még inkább tetézi a már-már felfoghatatlan szépségét. Teljesen lenyűgözi az összes arcvonulata, karcsú alakja, s hirtelen megfeledkezik arról, hogy hogyan kellene valamiféle emberi interakcióba lépni - elvakítja az, hogy az első csókját birtokló fiú ilyen csodálatos, s kissé megrémíti, hogy ilyesféle reakciót vált ki belőle.

ㅡ Szia, Taeyong! ㅡ szólal meg halkan és - az igen jelentőségteljes tekintet miatt - zavartan a fiatalabb, ahogyan felnéz a másikra, aki magasabb nála valamivel.

ㅡ Szia, Ten! ㅡ mosolyodik el az idősebb, ahogyan visszazökken a jelenbe, s próbál úgy tenni, mintha nem csodálta volna hosszasan a másik gyönyörűségét.

ㅡ Elég sokat változtál ㅡ jegyzi meg a kisebb, miként végigméri az előtte álló alakját, végül pedig arcvonásait fürkészi, amik sokkal karakteresebbé formálódtak, s ezáltal férfiasabbak lettek, tekintete mégis olyan aranyos, mint annak idején volt. Igencsak attraktívnak véli a másikat, nem is érti, hogyan tud valaki ilyen észveszejtően festeni, ám összességében ez igencsak imponál neki - talán jobban is, mint véleménye szerint kellene. No, nem az a gondja, hogy egy vele azonos neműt talál ilyen tetszetősnek, hanem az, hogy fogalma sincsen, helyénvaló-e mindez ennyi idő múltán.

ㅡ Igen, ez igaz ㅡ bólint, ugyanis tisztában van azzal, hogy a vörös hajkorona és az új öltözködési stílus egészen más küllemet tulajdonít neki. ㅡ De te is változtál egyébként.

ㅡ Úgy véled?

ㅡ Határozottan ㅡ bólint egy aprót Taeyong, majd mosolyra húzza ajkait, hiszen a thai fiú ajkain is egy boldognak látszó ajakgörbület pihen - s az idősebb reméli, hogy valóban jól érzi magát társaságában már most. ㅡ Indulhatunk a kávézóba? ㅡ teszi fel végül a kérdést, ugyanis túl hosszadalmas szemkontaktusba feledkeztek, majd válaszképp a kisebb biccent egy aprót.

A baráti távolságnál valamivel közelebb sétálnak egymás mellett, így kezük néha még súrlódik is, de ez egyikőjüket sem zavarja egy cseppet sem. Talán tíz perc sem telik el az út alatt, s közéjük beállt csend ennyi idő eltelte után sem kellemetlen, hanem furcsa módon igazán megnyugtató. Taeyong nem érti, mi történik vele pontosan, de mintha a múlt mázsás súlyait elengedhette volna végre valahára, s szabadon lélegezhetne fel - kissé meg is ijeszti, hogy így érez Ten mellett, de szóvá semmi pénzért nem tenné; nem igazán hinné, hogy kettejük között mindez szerelmes érzelmekkel folytatódhatna, mint ahogyan annak idején indult a csókjaik nyomán, ám szükségét érzi, hogy a fiatalabb élete részese maradjon, ezért hát örülne, ha kapcsolatuk szorosabbra fűződne, de csak mint barátok.

Mikor megérkeznek a takaros kis helyre, a pultnál kérnek ki kettő darab, tetszőlegesen kiválasztott kávéfajtát, majdan pedig, mikor ezzel megvolnának, egy asztalhoz telepednek le, ahol türelmesen várnak a forró italokra, azonban közben kellemes beszélgetésbe elegyednek ismét.

ㅡ És egyedül laksz már? ㅡ kérdezi mosolyogva a thai fiú, ám óvatosan, hiszen már kettő évvel ezelőtt is feltűnt neki Taeyong és a szülei közt lévő, szinte már tapintható feszültség.

ㅡ Nem egészen ㅡ mosolyog az idősebb. ㅡ Szüleimtől igen, elköltöztem, viszont nem egyedül élek.

ㅡ A pároddal?

ㅡ Ó, nem, dehogy ㅡ próbál nem felnevetni Taeyong, ahogyan Ten teljesen természetesen és angyali mosollyal kérdez vissza. ㅡ Nincsen kapcsolatom, a legjobb barátommal lakunk egy albérletben. Ő még középiskolában van, de a kollégium nem jött be neki, és mivel megtehetik, a szülei fizetik neki az albérlet felét, én pedig állom a másikat, mert dolgozok egyetem mellett.

ㅡ Mark-ról van szó. Jól sejtem? ㅡ a kisebb fiú ajkain szelíd mosoly pihen a kérdése közben, mivel emlékszik, milyen nagy lelkesedéssel mesélt Taeyong annak idején az ő legjobb barátjáról.

ㅡ Igen, róla ㅡ halk kacagás szakad fel az idősebb torkából, viszont a pincér éppen ekkor hozza italaikat, amiket udvariasan meg is köszönnek. ㅡ És te nem bánod ezt a költözést? Messze van a családod, barátaid, esetleg a kedvesed ㅡ az utolsó szót akarata ellenére is halkabban teszi hozzá, hiszen ez egy burkolt kérdés afelől, hogy Ten szíve szabad-e még.

ㅡ Eléggé szokatlan még ez az új hely, pláne úgy, hogy csak téged ismerlek itt egyedül, aztán mi sem beszéltünk sokat az utóbbi időben, de nem fogom fel úgy, hogy ez egy rossz dolog, hiszen mégiscsak hatalmas lehetőség, na meg majd megyek látogatóba Thaiföldre ㅡ kortyol nagyot a gőzölgő americano-ból, majd tán' akarata ellenére is szélesebb mosoly kúszik ajkaira a kelleténél. ㅡ És nincsen kedvesem, akit hiányoljak.