YESTODAY - ✓

[ ✹ 08 ☾︎ ]

A napok sorra telnek, Taeyong pedig nem hall a thai fiú felől, ám valójában nem is keresi őt. Gondolja, a dolgok majd úgy fognak zajlani, ahogyan azoknak kell, azonban titkon mégis aggasztja, hogy ott az a baljós lehetőség, miszerint egy életre elveszítheti - azonban ennek gondolatát igyekszik mélyen elzárni magában. Próbál nem gondolni arra, mi volt Thaiföldön két éve, milyen múlt van kettejük mögött, s milyen édes ajkai vannak a nála fiatalabbnak - de újra és újra bevillannak az emlékképek, mik majd' az őrületbe kergetik.
Tehetetlennek érzi magát, ez az emóció pedig felemészteni kívánja; nem tudja, mit akar, s ezáltal azt sem, hogy hogyan érje el, de úgy érzi, majd belepusztul, ha nem kaparintja meg vágyát.

Mert maga sem tudja, hogy mégis hogyan érez. Szerelem lenne ez? Kételkedik benne, mégis ezer meg egyszer meg akarja tapasztalni, milyen a másik fiút csókolni. Ugyanakkor fél, hogy hamar elrontana mindent; nem olyan embernek hiszi magát, akit Ten érdemel. Ő nem hűséges típus, hanem majdnem minden este mást és mást visz fel a lakásukba, hogy együtt töltsenek egy szenvedéllyel fűtött estét, majd pedig idegenekként sétáljanak el egymás mellett az ucán - Ten ennél többet érdemel, ő Taeyong szívében egy egészen különleges helyet foglal el, ezért hát nem akar neki fájdalmat okozni.

Jobb lenne, ha nem folytatnák tovább mindezt - gondolja a vörös hajú, miként őrlődik szüntelen, ám telefonjának képernyője hamar felvillan. Megnézi, ki keresi, s nem lepi meg, hogy egy csoportba küldtek üzenetet. Azt beszélik, hogy ki megy szórakozni az este és ki nem, Taeyong pedig hirtelenjében nem tudja, miféle visszajelzést adjon. Semmi kedve, s le szeretné vetkőzni ezt a fajta életmódot, ugyanakkor felejteni is kíván, mégha az csupán csak egy kevéske időre is történne. Nos, az utóbbi mellé helyezi voksát; úgy érzi, ha továbbá is folytatodik az elméjében vívott háború, a végére teljesen megőrül.

S így történik hát az, hogy amint egy kicsit is esteledik, már készülődni is kezd, hogy a legjobb formáját hozza, majd pedig Mark kérdő tekintetével nem is törődve megy az előszobába, hogy cipőibe bújtassa lábfejeit. Nem váltanak egyetlen szót sem, hiszen mindketten tudják, hogy jelenleg sehova sem vezetne; Mark nem lenne képes meggyőzni az idősebbet, Taeyong pedig nem is tudja, mit mondhatna - tisztában van azzal, hogy valamiféle csalódást okoz ismét a viselkedésével, azonban egyelőre még nem jutott el arra a pontra, hogy hamiskás énje végleg ne legyen befolyással igazi önvalójára, mely szinte fuldokol a sok elnyomás következményeként.

Egy köszönést azért mégis intéz a fiatalabb felé, mielőtt átlépné az ajtó küszöbét, honnan tudja, egyelőre nincsen visszaút. Mély levegőt vesz, majd lendületes tempóban kezdi váltogatni lábait annak érdekében, hogy mihamarabb a szórakozóhelyhez érjen. Már az utcán kiszúrja barátait, akik rá várakoznak, ezért mikor melléjük szegődik, azonnal indulnak is be a bárba, ahol rögvest fülledt levegő csapja meg őket - megszokott érzés, Taeyong gyomra mégis szinte felfordul ezúttal.

Nem kellene itt lennie.
Nem itt kellene lennie.

Tisztában van vele, mekkora ostobaság a puszta jelenléte is ezen a helyen, ugyanis éppen a gondjait kellene megoldania, hiába gondolja azt, hogy minden rendben van. Nem, nincsen, hiszen az egyedüli személy, akire gondolni képes még most is, egyszerűen mintha megszűnt volna létezni - Taeyong-ot pedig ez a kelleténél jobban aggasztja. Nem tud elvonatkoztatni Ten-től, nem képes elengedni magát, hiszen agyának fogaskerekei buzgón dolgoznak, s a thai fiú gondolatára szíve is kicsikét összefacsarodik. Hibának gondolja a csókot, bármennyire is élvezte; mintha minden a feje tetejére fordult volna egy szempillantás alatt.

Pedig Ten volt az, aki mellett úgy érezte, egy tett sem hiba. Mellette lelt nyugalomra és békére, ő jelentette számára a felszabadultság mámorító érzetét, nem holmi alkohol. Ám most csak az van, ezért kikér valami erőset, hogy barátaival szinte egyszerre húzzák le, ez pedig sorra így is folytatódik; a kiürült poharak száma csak növekszik, miközben a korlátaik csak egyre jobban rombolódnak.

Taeyong is egyre kevesebbet fog fel a környezetéből, ám Ten élénken él elméjében. Az édes ajkak, amelyeken ha mosoly húzódik, az oly' elkápráztató, hogy a Nap fénye teljességgel elenyészővé válik, s amik tökéletesen illenek a szájához - nem hitte volna, hogy valaha azt fogja gondolni egy fiúra, hogy tökéletesen hozzá való, de most mégis így van. Igaz, hogy már az első csókjuk is valamit megváltoztatott, de most, ahogyan egyre jobban vágyakozik utána, többet és többet akar, a kíváncsiság sokkal inkább úrrá lesz rajta.

Titkon reméli, hogy más is ki tudja váltani belőle azt az érzést, amit Ten.

Emiatt pedig szemeit végigvezeti az embereken, s alsó ajkát harapdálja erősen, míg próbál rájönni, ki lenne a megfelelő alany számára egy éjszakára, majd ahogy egy srácot szúr ki, vigyor kúszik szájára. A barátaival egyáltalán nem törődik, az sem zavarja jelenleg, hogy mit gondolnak róla most, hogy egy vele azonos neműhöz igyekszik, mert csakis az jár fejében, hogy vágyik valami olyasféle érzésre, ami Ten mellett költözik szívébe állandóan. Ismét meg szeretné tapasztalni a mámorító varázst, a felpezsdülést, azt a különös kötődést, melyet utálni kíván, mégis vágyakozik utána. Csak helyettesíteni kívánja a fiút, aki nagyobb hatással volt rá, mint bárki más az eddigi élete során.

S terve eleinte egészen jól is halad; felszínes beszélgetésbe elegyednek, Taeyong egyre több és több italt rendel még maguknak, míg el nem csattan az első csók. Azonban ez nem olyan, mint Ten-nel, hiszen a vörös hajú nem érez egyáltalán semmit sem, csupán az alkohol kesernyés aromáját, mely furcsa mód még szívében is szétárad. Ez teljesen különbözik attól, mint amit át akar élni, s ekkor már biztosra tudja, hogy hogyan folytatódik az estéje; ő ennél többet akar, hogy elfelejthesse mi az, ami után úgy vágyakozik, hogy soha nem kaphat meg - saját maga miatt.