YESTODAY - ✓

[ ✹ 07 ☾︎ ]

Taeyong csupán csak akkor fogja fel cselekedetének mázsás súlyát, mikor ajkaik keringője a végéhez ér. Összezavarodottan néz a még mindig túlontúl közel lévő íriszekbe, próbál belőlük kiolvasni bármit is, azonban nem jár sikerrel. Ismeri Ten-t, de most ötlete sincsen afelől, hogy mire gondolhat éppen. Vajon váratlanul érte a csók? Valószínű, mégis azon nyomban viszonozta, ezt pedig az idősebb még inkább nem tudja hova tenni. Megszólalni sem képes, egyszerűen megbénítják a hurrikánként kavargó gondolatai; mert ugyan tagadná, ám nagyon is élvezte a csókot. Mindeközben pedig Ten próbál úgy tenni, mintha nem történt volna semmi sem, de ez elég nagy feladat lévén, hogy a vörös hajú meg sem szólal - s a fiatalabb teljesen összezavarodik, ugyanis neki nem volt ellenére a csók, ő egy dolgot sem bán, ami kettejük közt törtent, de a gondolat, hogy a másik számára minden egyes tett hiba, rossz érzetet kelt benne; ő nem néhány meggondolatlan cselekedet kíván lenni.

Végül abban egyeznek meg, hogy Taeyong hazakíséri a thai fiút, mivel eléggé eltelt a nap, s majd megbeszélik, mikor találkoznak legközelebb. Valójában egyikük sem biztos abban, hogy lesz még alkalom találkozóra, ám azt is tudják, hogy nem engedik el a másikat könnyedén - valami összefűzi őket megmagyarázhatatlan módon, azt pedig nem képesek semmissé tenni.
A társasház ajtajában állnak meg, kínosan néznek egymásra, Ten mégis úgy dönt, hogy megöleli az illetőt, aki iránt nem tudja, hogyan kellene éreznie.

Emlékszik, akkoriban teljesen összezavarodott a csókjaik miatt, már-már biztos volt abban, hogy bele is szeretett, s rengeteget sírt, mikor a másiknak haza kellett utaznia a messzi Koreába, viszont valamivel később belátta, hogy egy ostoba, gyermeteg fellángolás volt az egész. Mégis, ahogyan a thai fiú megtudta, hogy hova kapott ösztöndíjat, hogy egy országban lesz Taeyong-gal, tudta, nem engedheti meg, hogy ne találkozzanak, hogy végképp idegenekké váljanak - akkor is, mikor nincs köztük megannyi kilométer. Ezért írt neki üzenetet, s csupán a néhány válaszul szolgáló szó láttán szíve hasonlóképpen dobogott, mint kettő évvel ezelőtt - tisztában volt vele a találkozó előtt is, hogy rosszul is elsülhetnek a dolgok, mégsem futamodott meg. Úgy érezte, visszakaphatja múltja leggyönyörűbb szakaszát, ezért hát ragaszkodott a találkozóhoz akkor is, ha tudta, valószínűleg fájdalmas lesz majd, s elmenekülni, meghátrálni ezerszer könnyebb lenne.

Azonban arra nem számított, hogy ajkaik ismét együttesen kélnek táncra, s majd az idősebb kezdeményezi. Szívében virágoskert kezdett élénk színekbe öltözni, s ezer meg egy pillangó kelt életre porhüvelyének börtönében, ám mikor meglátta Taeyong szemeiben utána azt a végtelen mennyiségű összezavarodottságot, tudta; ez is csak egy újabb hiba volt múltjukban, amibe csak ő gondolt többet.
Ám semmi pénzért nem mondaná el őszintén, hogy egy-egy tett mit vált - vagy váltott - ki belőle, hiszen fél attól, hogy ha az idősebb ezzel tisztában lenne, eltaszítaná magától rémületében, ezért hát mosolyog inkább hamisan, míg szívében a tündöklő virágok hervadásnak indulnak.

Nem túl sokkal később elér a végéhez az ölelésük, s Taeyong halvány mosolyra húzza ajkait, egy halk köszönést ki is ejt, majd megfordul, s elindul otthona irányába. Temérdeknyi kérdőjel leledzik elméjének kusza szakaszaiban, ahogyan a történteket idézi fel sokadjára is, s csak arra jut, hogy minden csak egyre zavarosabb. Túlságosan jó volt a csók, és eszméletlenül nagyon szeretné megismételni a lehető legtöbbször - mindez pedig rémületet szül benne, ugyanis soha nem gondolta volna, hogy majd egy fiút szeretne csókolni akár egy életen át. Gondterhelt sóhaj hagyja el ajkait, ahogyan már a tömbházba lép a kód beírta után, majd a lépcsőfokokat lendületesen szedi - minél hamarabb a lakásba szeretne érni, hogy egymaga a gondolataiba temetkezhessen, s megtudja, mi ilyen erős kötelék, ami kettő éven át is kitart. Hiszen nem mondaná, hogy szerelmes, ugyanis az egy-egy éjszakáig tartó kalandozásai közepette nem hiszi, hogy mindez lehetséges lehet, mégsem egy egyszerű barát számára Ten - valami megmagyarázhatatlan kapocs egymáshoz láncolja őket olyannyira, hogy nem is képesek a másik nélkül tán' létezni sem.

ㅡ Na, mi volt? ㅡ kérdezi Mark abban a pillanatban, amint az idősebb átlépi a küszöböt, s lerúgja lábbelijeit, hogy könnyedén beljebb mehessen, azonban egyre és egyre idegesebb, hiszen maga alá temeti a tehetetlenség és a zavarodottság mardosó elegye.

ㅡ Ne szólj hozzám! ㅡ morogja, miként a nappalin menne keresztül, hogy a szobájába zárkózhasson, ám a fekete hajú mégis folytatja a beszédet.

ㅡ Megcsókoltad? ㅡ kérdez ra szórakozottan, tudván, hogy a múltban volt már erre alkalom, ám ahogyan Taeyong megtorpan, szemei tányér nagyságúvá kerekednek. ㅡ Mi? Tényleg?

ㅡ Nem úgy gondoltam... ㅡ akarata ellenére is hebegésbe kezd mentegetőzve, viszont Mark szélesedő vigyora megnehezíti dolgát.

ㅡ Hogyan lehet másképpen gondolni? ㅡ fejét oldalra döntve húzza tovább legjobb barátja agyát, azonban látja rajt, hogy milyen feszült, így inkább próbálja oldani a hangulatot, na meg javítani a másik kedélyállapotán. ㅡ És legalább jó volt a csók?

ㅡ Túl jó ㅡ szaggatott sóhaj közepette huppan ő is a kanapéra, s cselekedete úgy látszik, mintha a világ összes gondját magával cipelné. ㅡ De utána mindent elrontottam.

ㅡ Miért rontottál volna el mindent?

ㅡ Meg sem szólaltam ㅡ forgatja szemeit, majd arcát tenyereibe temeti, viszont közben nem éppen azt a reakciót kapja, amire számított; Mark hangos nevetésbe kezd fejét megrázva.

ㅡ Te vagy Lee Taeyong, aki szinte minden este mással van, de itt van Ten, megcsókolod, majd meg sem bírsz utána szólalni? ㅡ nevet tovább. ㅡ Egyre jobban meg akarom ismerni ezt a srácot ㅡ ingatja fejét, viszont utána lakótársa lendületesen tarkón vágja.

ㅡ Ebben nincsen semmi vicces ㅡ forgatja meg a szemeit. ㅡ Egyáltalán minek találkoztam vele? Hülyeség volt az egész ㅡ mondja megrántva a vállát, s valójában ideges, hogy Ten tényleg különös hatást gyakorol rá na meg amiatt, hogy ez tulajdonképpen nincs is oly' nagyon ellenére.

ㅡ Bármennyire is hülyeség vagy nem ㅡ kezd bele a fiatalabb ㅡ, azért találkoztok még, nem?

ㅡ Fogalmam sincsen ㅡ válik hangja egy szempillantás alatt csalódottá, majd pedig bizalmasabban folytatja. ㅡ Normális az, hogy valamelyest tetszik, hogy ezt teszi velem? Hogy hagyni akarom, hogy elbizonytalanítson, hogy arra vágyok, hogy még jobban összezavarjon?

ㅡ Miért ne lenne normális? ㅡ szelíd ajakgörbületre íveli puha párnácskáit Mark. ㅡ Neked kell rájönnöd, hogyan is érzel pontosan, de ne taszítsd el Ten-t azért, mert bizonytalan vagy, ugyanis azt biztosan bánni fogod. Különleges személy az életedben, és ő tényleg önmagadért szeret.

ㅡ Hogyan szerethetne önmagamért, ha nem tudja, milyen is vagyok? Megváltoztam, és én a találkozáskor erről egy szót sem ejtettem. Azt hiszi, ugyanaz az ember vagyok, de minden a feje tetejére fordult. Nem voltam vele most sem őszinte, nem azt mutattam, akivé váltam, hibákat hibákra halmozok, így meg sem érdemlem, hogy egyáltalán részese legyen az életemnek. Azt sem értem, te miért viselsz el ㅡ osztja meg kételyeit hadarva, ahogyan mellkasában egyre csak nő a nyomás.

ㅡ Most határozottan nincsen igazad ㅡ jelenti ki Mark egyszerűen, még sokkal komolyabb hangon. ㅡ Ha hiszed, ha nem, az évek során elég jól kiismertelek, és az, akinek mások látnak jelenleg, pont nem te vagy. Te az vagy, akit nekem mutatsz, akit Ten ismer. Te vagy az, aki megcsókolta őt, aki teljesen elbizonytalanodott emiatt mindenben. Az igazi éned felett nem rendelkezel úgy, mint afelett, aki folyton mást szed fel az éjszakák alatt, aki a haverjaival részegedik le folyton, de közben az sem az igazi valód, amikor meg akarsz felelni mindenkinek. Az nem te vagy, Taeyong, és ezzel te is tisztában vagy.

ㅡ De nem tudom, hogyan lehetnék önmagam úgy, hogy ne boruljon fel minden ㅡ hangja egyre kétségbeesettebben hangzik, mert tudja, Mark minden egyes szava igaz, s szeretné levetkőzni minden hamis valóját, de tudja, akkor elhagynák azon ismerősei, kik csupán csak toxikus barátok.

ㅡ Ez tényleg nehéz, de ha borul is minden, én itt vagyok, rendben? - mosolyog Mark, mire Taeyong őszinte hálával néz rá, s ha lenne megfelelő szó, bizonyára elmondaná, mindez milyen sokat jelent neki. ㅡ És azért visellek el, mert te vagy a legjobb barátom.