---Rye---
Most lesz infóm Andyékkel, ők már a teremben vannak, és én is mindjárt odaérek. Mikor beértem Andyt sehol sem láttam, kezdtem aggódni, hogy mi lehet vele, de aztán megérkezett, és leült szintén leghátra, míg mindenki más előre ült inkább. Gyors megnéztem, hogy kik hiányoztak eddig az órákról, azt ugye tudtam, hogy Andy az egyik, de az nem tűnt fel, hogy Luca, és Áron is hiányoztak egyszer, de ők is megkapták már az akkori órai munkát, és remélem értik is, ezért odamentem hozzájuk, de mondták, hogy érthető volt, ahogy elmagyaráztam. Míg én velük beszéltem, addig a többieknek szabad elfoglaltság volt.
Azután hátramentem Andyhez megkérdezni, hogy ő hogy haladt az anyagokkal.
---Andy---
Mikor megkérdezte, hogy hogy haladtam elég szarul éreztem magam amiatt, hogy ennyire nem megy, hisz rajtam kívül mindenki érti.
A: Elnézést Mr. Beaumont, de én semmit sem értek ebből.
---Rye---
Nemár, tutira rosszul adtam le az anyagot, és azért nem érti. Biztos nem voltam elég egyértelmű, és vagy egy heti anyagot kell bepótolnia, persze, hetente csak 2 infónk van, de akkor is.
R: Semmi baj, azért vagyok itt, hogy segítsek.
Kiadtam a többieknek a feladatot, és visszamentem Andyhez, hogy elmagyarázzam neki az anyagot. Óra végére már elég jól álltunk vele, viszont még mindig hátra volt egy óra anyaga. Szegénynek elég nehezen megy az infó. Nem akartam túlterhelni, és ittfogni mégegy órára, mert láttam rajta, hogy már nagyon fáradt, és eléggé unja is.
---Andy---
Olyan aranyos, hogy nem adja fel, és próbálja elmagyarázni, de ahhjj, ez nekem nagyon nehéz. Bár már elég jól haladtunk, már csak egy óra anyaga van hátra, viszont már csak kb 10 perc maradt az órából, ezért Rye megnézte mindenki órai munkáját, és utána visszajött hozzám.
---Rye---
Mondtam Andynek, hogy próbálja meg egyedül még az egyik feladatot, közben szóltam a többieknek, hogy elmehetnek 3 perccel előbb, nézzék az időt, és mikor annyi van, indulhatnak. Aztán visszamentem Andyhez, nézni ahogy csinálja a feladatot, és amúgy nagyon ügyes, tök jól megcsinálta, persze kicsit segítenem kellett neki, mikoris a többiek elindultak hazafelé. Már csak 2 perc volt az órából, amikor végeztünk.
A: Van még órád?
R: Nem, már nincs, miért?
A: Nem lehetne maradni, hogy végezzünk az anyaggal? Persze, ha nem akarsz, nem kell.
Azt hittem már semmi kedve az egészhez, és hogy nagyon unja, ezért nem is gondoltam, hogy maradjunk, de ha akar, felőlem oké.
---Andy---
Tuti hülyeség volt megkérdezni... Miért is akarna még egy plusz órát maradni?!
R: Nagyon szívesen maradok!
Mondta mosolyogva
A: Biztos? Nem szeretnélek zavarni.
---Rye---
Odafordultam hozzá, és őt is magam felé fordítottam.
---Andy---
Mélyen a szemembe nézett, és a kezét az arcomra tette
R: Te sosem tudsz zavarni Andy, és ha kell hajnali kettőkor is szívesen segítek akár az infóban, akár bármi másban, mindenben számíthatsz rám.
R: Te vagy számomra a legfontosabb, és bármit megtennék érted.
Annyira aranyos, látszik rajta, hogy valóban így érez.
---Rye---
A: Szeretlek, Rye.
Mondta halkan Andy. El sem hiszem, hogy ezt kimondta, ez életem legjobb pillanata. Az ölembe vettem, még mindig őt nézve, és lassan elkezdtem az arcát simogatni. Minden érintésemnél kirázta a hideg. Ő egy idő után lenézett a számra, és elkezdett közeledni felém.
---Andy---
Minden egyes érintésénél éreztem a pillangókat. Hihetetlen, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem. Annyira imádom. Elkezdtem közeledni felé, mire ő...
---Rye---
Közelebb húztam magamhoz, és lágyan megcsókoltam. Mindkét kezét a nyakamhoz tette, és a tarkómat simogatta. Ohh, te jó ég, nagyon jó a srác, és olyan jól csókol.
---Andy---
Egyik kezét a tarkómra tette, a másikkal meg a csípőmet fogta. És Te jó ég, annyira jól csókol. Közelebb csúsztam hozzá, a keze lecsúszott a fenekemre, és mégjobban magára húzott, aminek következtében belenyögtem a csókba, és éreztem, hogy mosolyog. Aztán megéreztem, hogy valójában hol ülök, és hát adódtak gondok ott lent...
---Rye---
Éreztem, hogy mindketten, kicsit túlságosan is belejöttünk, és mindkettőnknél gondok voltak, ezért megszakítottam a csókot, Andy pedig hátrébb csúszott, és félénken rám mosolygott.
Ha tudná, hogy mennyire odavagyok érte... Legszívesebben így maradnék vele egész nap, de akkor sosem fejeznénk be a feladatot.
R: Folytatnunk kéne az infót.
A: Igen, meglehet...
Nézett rám perverzen. Az őrületbe kerget ez a fiú, de tényleg.
Visszaült a székre, és rám nézett.
A: Akkor segítesz?
Kicsit megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek
R: Igen, persze.
Mondtam mosolyogva. Ekkor pedig megcsörrent a telója.
---Andy---
Elkezdett csörögni a telóm, a kijelzőn pedig a Jack név állt.
A: Baszki!
R: Mi történt? Ki az?
A: Jack! Nem tud róla, hogy nem vele megyek ma haza.
Gyors felvettem a telóm, és Jack már mondta is.
J: Andy, merre vagy? Történt valami?
A: Nem, dehogy, semmi gond, viszont nem veled megyek ma haza.
J: Hogyhogy?
A: Maradnom kell infót pótolni.
Mosolyogtam Ryera
J: Ooohh, érteem....
Szinte láttam magam előtt, hogy milyen fejet vág. Most éppen perverzen vigyorog.
J: Ha minden oké, akkor én megyek is. Szia Andyy.
A: Sziaa!
---Rye---
Miközben Jackkel beszélt, végig engem nézett, és a végére kissé zavarba is jöttem.
Miután letette, folytattuk az infót, amivel hamarost kész is lettünk. Az óra után pedig Andy elindult hazafelé.

YOU ARE READING
Tiltott szerelem - Randy ff.
FanfictionAndy Fowler egy 17 éves srác, akinek nem volt egyszerű élete, mindig bántották, és senki sem volt mellette, ha szüksége lett volna rá. De talán most minden megváltozik. Vagy mégsem? Rye Beaumont 22 éves, most kezd tanárként egy középiskolában, de mé...