A lelkek hídja / Hazbin Hotel Fanfiction

79. Rész

Mikor megfordultam Alastor sétált a teremben egyenesen felén. Az agancsai nagyobbak voltak a szemei pedig a szokásosnál jobban világítottak, olyan volt, mintha éppen most alakult volna vissza az általam olyan jól ismert alakjába. Rengeteg kérdés zakatolt a fejemben, de mikor hozzám ért és átölelt, nem szóltam semmit és kisétáltunk.

Cloud teljesen az eszét vesztette... Wing és Mammon próbálnak kezdeni vele valamit, de nem reménykednék túl nagy változásban- mondta semleges hangnemben.

Valami közeleg... tovább kell haladnunk, minél hamarabb. Le kell zárni ezt az egész ügyet minél előbb... bármibe kerül is- mondtam és letöröltem egy könnyet az arcomról.

Borzasztó előérzetem volt. Haladnunk kellett mielőtt bármi végez velünk. Olyan volt, mintha valami a nyomunkban lenne... talán a sors, de csak találgatni tudtam volna.

Visszamentünk a többiekhez, ahol Wing-nek sikerült egy átmeneti cellába bezárnia Cloud-ot. Rá se lehetett ismerni, harag és gyűlölet áradt a tekintetéből. Nagyot sóhajtottam, Alastor magához húzott és megsimította a vállamat. A kövek izzottak, lassan egy aurává folytak össze.

- Azonnal el kell mennetek innen! Ha ez egyesül, beláthatatlan következményei lesznek. Destiny... az anyád nincs itt. Azzal teszed a legjobbat, ha most tovább mész és megmented azokat, akiket csak tudsz. Hiszünk benned. Induljatok rádió démon!- mondta sietve Wing.

Alastor csettintett egyet és még rárakott a burokra egy mágiát. Karon fogott és elhúzott. Lehunytam a szemeimet és megkerestük az átjárót. Alastor komoly tekintettel bólintott és átléptünk. Minden zaj megszűnt. Mikor kinyitottam a szemem a már ismerős démon állt velem szemben. Mosolygott, tapsolt, majd csettintett. Újra magamhoz tértem. Ekkor már Alastor ölelt magához és mereven figyelt előre.

Előttünk egy angyal szerű lény állt, viszont sötét volt. Felnéztem a felém tornyosuló démonra, aki felvette vigyorát. Felegyenesedtem és körbe néztem. A terem üres volt, egyetlen egy hatalmas dobozt helyeztek el a helyiség közepén. Az angyal szerű lény meglegyintette a szárnyait, majd háromszor koppantott fegyverével.

- Eljöttél, hogy befejezd az utadat fiatal lélek- szólalt meg végül zengő, magasztos hangon.

- A nevem Destiny ás ez egyáltalán nem az utam vége. Mi ez a hely?- kérdeztem komoly tekintettel.

A lény csöndben maradt. Sárga szemeivel engem fürkészett, majd gúnyos vigyort öltött fel.

- Azt hiszed a rádió démon megvédhet? Az, aki már szintén nem tartozik sehova? Naiv kislány. A nevem Abaddon, angyalok és démonok között állok. Nálam erősebb lények Luciferen és Istenen kívül nem léteznek- fonta össze a karjait.

- Mi az ott?- mutattam kérdően a doboz felé.
- A tárgy melyből minden bűn, kín és fájdalom ered, melyet egy kíváncsi nő uszított az emberiségre, Pandóra szelencéje, melyet a mai napig elveszettnek hittek, most a világegyetem legveszélyesebb lényének fogva tartására alakították át. Túl veszélyes a létezésed a világ számára.

Ahogy Abaddon kimondta ezeket a szavakat mindent megértettem. Az erőm, melyet még nem tudok teljesen használni, nem tudom korlátozni és ki se ismertem... egy rossz pillanat és az egész világegyetem végét jelentheti. Viszont ez nem fog megtörténni. Ez a szelence már rég nem lehet Isten műve, ha az lenne nem kérhettek volna segítséget tőlem és nem folytathatnám az utamat.

Mély levegőt vettem, éreztem, hogy Alastor megszorítja a kezem. Lehunytam a szemem és átalakultam. Az érzés más volt, mintha egy lágy szellő simított volna meg. Ahogy kinyitottam a szemeimet egy világoskék burokban voltunk. A lény előttünk össze zavarodott, majd kitártam a szárnyaim. Alastor elmormogott magában valami számomra ismeretlen nyelven lévő szöveget, megjelentek a rúnák körülöttünk.

Abaddon próbálta áttörni a burkot, majd mikor sikerült neki Alastor egy robbantással arrébb lökte. Össze szedtem minden erőmet, megidéztem kardot. Nem volt más lehetőségem vissza kellett támadnom. A lény sokkal ügyesebben forgatta a fegyverét, borzasztó erős volt, viszont, ha én vagyok a legveszélyesebb lény muszáj erősebbnek is lennem nála. Ahogy közelebb értem a szelencéhez valami megérintette a vállam. Nem láttam senkit, csak a lágy érintést éreztem, majd egy halk, nyugodt női hangot hallottam.

- Lucifer rendeltetett így nem én, kedvesem. Összpontosíts és célozz. Így ni. Erősebb vagy bárkinél, csak fogadd el az erőd, amit adtam neked. Siess el innen. Szabadíts ki akit kértek és vigyázz a gyermekeimre. A sorsod különleges, de te magad alakítod, ne hagyd magad legyőzni, a világnak szüksége van rád!- suttogta a hang, majd kinyitottam a szemem és egyenesen Abaddon felé küldtem egy robbanást.

Ami elénk tárult... akár egy kozmosz. Gyönyörű volt és félelmetes. Mikor meglendítettem a másik kezem egy fekete lyuk jelent meg és Alastor egy portált idézve, belőle egy csápot előhozva bele lökte az üvöltő lényt. Éreztem minden haragját és szenvedését, viszont nem halt meg. Életben volt, valahol máshol. Pont elég távolt, hogy ne térhessen vissza egy jó darabig.

- Túl gyorsan ment... Desty meg kell találnod a kiutat, ha nem sietünk akkor- nem tudta befejezni a mondatot, a szelencéből éles fény kezdett ragyogni.

Egy erőteljes húzó erő magával akart rángatni, nem tudtam hirtelen megmozdulni. Alastor nem tudott közel kerülni hozzám, nem tudott segíteni én pedig egyre közelebb kerültem a ládához, ami elől fémes csörgést hallatott, majd pár másodperc múlva hamukék ködöt láttam magam előtt, tele hatalmas láncokkal. Próbáltam kitörni, de hiába, túlságosan erős volt. Nem veszíthetek így, egyszerűen nem adhatom fel.

A láncok végén lévő bilincsek rám csatolódtak, még nagyobb erőt kifejtve, a földre kényszerítve. Mikor azt hittem elvesztettem a küzdelmet, eszembe jutott valami. Az angyalra gondoltam, akit láttam. A nevén szólítottam és segítséget kértem. Ekkor több száz szem meredt rám, majd egy lángoló csík elvágta a láncokat... Aziraphale a keleti kapu őrangyala, az egyik legerősebb kerub...

Alastor ahogy elért magához rántott és nem vesztegetve több időt megtaláltam a portált. Ahogy átjutottunk a hatodik szintre süvítő szél hasított bele a néma csendbe. Sötét volt, csak fentről jött egy sejtelmes megvilágítás. Ahogy a tekintetem felfelé vándorolt akkor láttam meg mi bocsájtja ki a halovány vényvilágot.

Lelkek... lelkek keringenek odafent. Élettelenek, csak a szél, mint egy szabályos tornádó keringeti őket lassan, akár csak a víz alatt egy örvény tele holttestekkel. Kirázott a hideg a látványuktól.

- Nem túl szép látvány egy olyan lénynek, mint te, kedves. Te még életben vagy- hallatszott egy ismeretlen hang mögülünk.

Sziasztok, köszönöm szépen a türelmeteket, tudom nagyon nagyon sok idő telt már el mióta jelentkeztem. Közben érettségiztem és sok sok dolog megváltozott a magánéletemben illetve nem tudtam írni, mivel tönkre ment a gépem. Nem tudom mennyire lesz a formázás szép, elnézést érte és a helyesírási hibákért, ha akadnak, de még szokom a gépet és a telefonomon nincs tárhely az appn-nak.

Bármi kérdés adódna kereshettek kommentben, privátban és discordon FrozenSoul666#1212 felhasználóként, illetve szívesen beveszlek titeket is a továbbra is működő serveremre ^^

Remélem tetszett, hamarosan találkozunk a következő részben ;)