A lelkek hídja / Hazbin Hotel Fanfiction

38. Rész

Kicsit megijedtem mikor felém fordult. Ezt látva elnevette magát, felkapott és megpörgetett, majd az ágyhoz vitt. Egy mozdulattal kibontotta a hajam és a fülem mögé tűzte. Kicsit meglepődtem, mikor az orrát az enyémhez nyomta és aranyosan mosolygott.

- Al ez… olyan fura- mondtam végül zavartan.

- Talán nem tetszik édes?- kérdezte és kacsintva megpuszilta a számat.

- De csak… olyan sok minden történik körülöttem. Köszönöm- öleltem át a nyakát.

Nevetve mellém dőlt és az arcomat simogatta. Hozzá bújtam és elmosolyodtam, úgy, hogy ne vegye észre. Szó nélkül közelebb kúsztam és megpusziltam a nyakát. Teljesen ledöbbent, kirázta a hideg, megremegett egy kis szisszenést engedve ki a száján. Nem mosolygott, csak mereven bámult maga elé. Próbáltam elrejteni, hogy nevetek, de nem sikerült. Elvigyorodott, majd szenvedélyesen megcsókolt.

Elugrottam tőle. Teljesen ledöbbentem. Képek villantak be, az ő életéből. Láttam őt, mint ember. Láttam, ahogy gyilkolt és milyen kegyetlen módon kínozta az embereket. Megrémültem, ahogy a szemeibe nézte, tiszta vér volt minden. Ő is és az egész szoba vérben úszott.

- Desty!- húzott magához.

- Ne… kérlek, ne érj hozzám- suttogtam remegve.

- Kedvesem… mit csináltam rosszul?- kérdezett döbbenten.

- Láttam, ahogy gyilkoltál és… ahogy kivégezted őket… volt pár lány, akit elcsábítottál és úgy ölted meg… remélem velem is ezt tervezed- mondtam sírva, érezve, ahogy jéggé fagy a lelkem.

- Destiny, soha többet ne mondj ilyet! Könyörgöm kedvesem… könyörgöm, ne félj tőlem. Te vagy az egyetlen, akit valaha is tudtam és tudok szeretni, nem fogom hagyni, hogy bármi bajod essen érted? Hiába mondtam azt, amit mondtam még nálad, hogy még nem akarlak bántani, soha nem akarok ártani neked! Érted kedvesem, szeretlek!- ölelt magához erősen.

- A mellkasom… mintha… mintha megfagyna. Al, nem érzek semmit, csak fájdalmat és… a kezem- ekkor vettem észre, hogy elkezdett a kezem kék lángokkal égni.

A démon az ölébe vett és megcsókolt. Ledöntött az ágyra és gyengéden elkezdte csókolni a nyakam. Kirázott a hideg és ráharaptam az ajkamra. A mellkasom nem fájt többi, a tűz is eltűnt. Alastor egy halvány mosolyra húzta a száját és finoman megcsókolt. Egyre szenvedélyesebben, viszont vigyázva, hogy ne történjen ugyan az, mint az előbb. Megpuszilta a fülem, amitől felnevettem.

- Még mindig úgy gondolod, hogy tudnék neked ártani?- kérdezte mosolyogva.

- N-nem- mondtam halkan.

- Kicsim… had mutassam meg mennyire szeretlek- kérte a szemeimbe nézve.

Csak bólintottam. A démon újra közelebb hajolt, lágyan megcsókolta a homlokom, az arcom mind a két oldalt, majd szenvedélyesen megcsókolt. Átöleltem a nyakát és nem engedtem felemelkedni. Átöleltem a lábaimmal is, a mellkasunk összeért. Gonoszan elvigyorodott és betámadta a nyakam. Ráharapott, így a tűhegyes fogai felsértették a bőröm, majd a fogai helyén kibuggyan pár csepp vérem. Felszisszentem, de nem fájt annyira. Visszatért a számhoz, és újra megcsókolt.

- Most már viseled az én jegyem… az enyém vagy- mondta és szeszélyesen vigyorgott.

- Sose kívánhatnék nálad jobbat- mondtam és megcsókoltam.

Hiába láttam miket tett, hiába tette azt, amiket tett, ő akkor is az én Alastorom és én imádom őt. Tudom, hogy most is képes gyilkolni, de nem érdekel. Vele akarok lenni, ameddig csak lehet. Mellette nem kell félnem senkitől, mert ő megvéd. Tudom, hogy megvéd, bármitől.

Igen, tudom, hogy elhúztam az előző részben előttetek a mézesmadzagot, de nem akarok még egyből a "lényegre" térni. Lassan haladni fogunk tovább a történettel is :3 (esetleges hibákért elnézést)
Találkozzunk a következő részben ;)