A lelkek hídja / Hazbin Hotel Fanfiction

15. Rész

Az alak egy átlagos magasságú, vékony, szőke férfi volt. Fehér ruhát viselt, egy botot tartott a kezében, a feje tetején pedig egy óriási kalap ékeskedett.

Az arca volt a legfurcsább. Alastoréhoz hasonló óriás fogai voltak és szélesen vigyorgott. A szája mellett furcsa rózsaszín foltok voltak, mintha pirulás lett volna rásminkelve, a sápadt, fehér bőrére. Nagyon furcsa szerzet volt.

- Szóval végül elszakadtál a rádió démontól- szólalt meg végül, mézesmázos hangon, megindulva lefelé a lépcsőn.

- Nem csinált ő semmi rosszat velem… ő vigyázott rám- mondtam elkapva a tekintetem.

- Veled nem is… még. De ő egy veszélyes démon, kisasszony. Nem lett volna szabad megbíznod benne- mondta és elém lépett.

- Mindenki más bántani akart, vagy elrabolni, nem bízhattam senki másban… egyedül voltam- mondtam a könnyeimmel küszködve.

- Alastor pedig nem téged, hanem a lelkedet és a szívedet rabolta el, amint látom- mondta végig simítva az egyik tincsemet, majd fokozatosan az egész hajam kibomlott és újra sötétbarna árnyalatot vett fel.

- Nem szerettem bele Alastorba és ő sose fog belém. Most pedig képes voltál elvenni, azt, ami boldogsággal töltött el, mert, ha nem is, de úgy tett, mintha szeretetből csinálta volna a hajam… Szülők nélkül nőttem fel, mindenkimet elveszítettem, majd megbíztam az egyetlen személyben, aki úgy tett, mintha segíteni akarna… ezért nem ítélhetsz el- mondtam undorodva nézve rá.

- Nem is ítéllek… legelőször se tettem. Egy esélyt adtam neked, amit az Isten tőled is megvont volna, ha tud a létezésedről. Én voltam az irgalmasabb veled és nem áll szándékomban ezt a döntést vissza vonni- fordult el, továbbra is vigyorogva.

- Micsoda?- néztem fel döbbenten.

- Az álmaid, kislány. Nem véletlen voltak. A baba te voltál, megálmodtad a születésed. Isten nem engedte volna, hogy élj, de én találtam rád. Felküldtelek a Földre, esélyt adva egy normális életre, de a sorsod egész életedben kísértett. Sajnálom, hogy így alakult, Destiny, de a szüleid miatt a mennybe nem mehetsz, a Földön, úgy tűnik, a sors nem akarja, hogy élj, itt pedig nem tudom, hogy reagál rád majd a többi démon- mondta komolyabb hangvételben.

- A szüleim, a robbanás, mind igaz lenne? De ki vagyok én valójában? Miért vagyok én ilyen, mi vagyok és hogyan születtem?- halmoztam a kérdéseket, de a démon csak nevetett.

- Túl sok kérdés egyszerre, kislány… túl sok. Előbb inkább, azt kéne eldönteni, mi legyen veled. Illetve, hogy mi legyen Alastor sorsa… nem lett volna szabad neki ebbe bele avatkoznia és nem szerezheti meg a hatalmad…- mondta mérgesen.

- Ne, könyörgöm, ölj inkább meg, de őt ne bántsd! Nem akarom őt is elveszíteni!- kiáltottam zokogva, mire mosolyogva elém lépett.

Ennyi lenne mára, nem ment tovább nagyon a cselekmény, de felvezettem pár régebbi dolgot, remélem élvezhető :3 Találkozzunk a következő részben ;)