Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

A dupla randi (2/2)

A műanyag, Coca-Cola feliratos asztalon doboltam az ujjaimmal, bár semmit sem segített az egyre háborgó lelkiállapotomon. Egyre jobban tartottam attól, hogy ennek rossz vége lesz. Lehet, már az hiba volt, hogy bevállaltam a barátnő szerepét? Csupán a lelkiismeretfurdalás vezetett ehhez, de Viljar egyszer kifejtette már, mennyire bántja, hogy ezt kell csinálnunk, mert nem képesek elfogadni, hogy ő a saját neméhez vonzódik. Szerintem ezzel semmi gond sem volt, de az én véleményem nem befolyásolta mások gondolkodását, sajnos. Nem akartam cserben hagyni, de ebben a pillanatban fogalmam sem volt, hová vezet ez az egész. Sander ötletét igazából még mindig nem tudtam hová tenni. Mit akart itt látni? És miért hülyít egy másik lányt, ha engem kedvel? Ennyire nem törődik mások érzésével? Ha nem járatta volna a száját, semmi gond nem lenne. Mi történhetett a buli az éjszakáján?

– Nyugi már – kapta el a kezem Viljar, ahogy az üdítőket letette az asztalra egy csipogóval együtt. Széles terpeszben leült a mellettem levő piros műanyag székbe. – Mi lehet a legrosszabb, ami történhet most?

– Tiril egy életre meg fog utálni, ha nem jönnek össze – feleltem. Egyre jobban elkeseredtem, mert nem akartam elveszíteni a barátnőmet. Én csak jót akartam neki ezzel.

– Azt azért csak nem – Viljar az üdítő címkéjét babrálta, száját rágcsálta, ahogy gondolkodott.

– Attól félek, elcsesztem az egészet. És a legrosszabb, hogy nem emlékszem, mi a frászt mondtam el neki, hogy mi történt a buliban. Arra is hiányosan emlékszem, hogy mi történt négy éve, és miért tűnt el, mikor jóban voltunk. – Kibukott belőlem minden kellemetlen érzés, amit eddig a fejemben összegeztem.

Egy kellemes, hűs szellő körülölelt, majd tova szállt, megremegtetve a környező bokrok ágait. Figyeltem az apró levelek rezdülését, hogy nyugalmat leljek a természetben.

– Négy éve ismered? – vonta fel szemöldökét Viljar.

A lényeg megmaradt...

Könnyek szúrták a szemem, pedig ennyire még nem éreztem vészesnek a helyzetet. Magamat véltem bolondnak, mert elfelejtettem.

– Akkor lehet már jobban kedvelt, és ez azóta kitartott – bökte meg a kezemet a hideg üveggel. – Theo is rád hajtott. Ez nem lenne annyira meglepő. – Viljar áthatóan vizslatott, mikor élesen megszólalt a csipogó. Azonnal felpattant.

Ez pont az az információ volt, amely még jobban megrémisztett. A halántékomra szorítottam a kezemet, úgy könyököltem az asztalra, és fohászkodtam, hogy emlékezzek. Mindenre vele kapcsolatban. Miért nem hagytam, hogy elmondja, amit akart, mikor nekem támadt?

Kétségbeesetten néztem Viljar gyönyörű szemébe, miután visszaért, miközben ő széles mosollyal az arcán, a két hatalmas hamburgernek szentelte a figyelmét. Inkább csendben maradtam, úgy őrlődtem magamban.

– Mennyire bánod ezt? – mutattam kettőnkre, mikor már majdnem elpusztította az elsőt.

– Veled kapcsolatban semmit se bánok – vigyorgott rám Viljar szemtelenül, mire rosszallóan pislogtam rá. – Ha őszinte akarok lenni – folytatta komolyabban –, nyilván zavar, mert ez lássuk be, egyikünknek sem komfortos, de mint utolsó éves, valahogy kibírom. Igaz, van más suli, ahol nem szívnák a véremet ezért. Az egyik haverom ezt mesélte. Megfordult a fejemben, hogy átmenjek oda, de szerintem ezt már mondtam... – húzta maga elé a második hamburgert.

– De ugye nem teszed? Ha Tiril bepöccen rám, lassan senkim nem marad az osztályban rajtad kívül – tehetetlenségemben az asztalra hajtottam a fejemet. Legszívesebben elsírtam volna magam.