Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Az ünnep

Sander egyre feszültebbé vált, ahogy teltek a hetek, mert az apja nem avatta be a részletekbe, hogyan fogja megoldani azt, hogy Oslóban maradhasson. Nagyon bizalmatlan volt vele szemben, amit valahol meg tudtam érteni. Sokszor lógtunk együtt, így figyeltem rá, és bármennyire nehéz volt időnként kezelni a dühét, elég hamar elsajátítottam a technikát. Főleg miután egyszer én is elmentem vele a pszichológusához. Furcsa volt, hogy tizenhat évesen már párterápiára jártunk, de jókat viccelődtünk ezen. A szakember elmondta, hogy miket csináljak ilyenkor. Sok érdekes dolgot tanultam, amelyek remekül beváltak a gyakorlatban, így Sandernek eszébe sem jutott, hogy a kötelező gyógyszerén kívül máshoz nyúljon.

***

Karácsonykor anyám elhívta Thomast ebédre. Azt mondták, együtt szeretnének beszélni velünk, és úgy ítélték meg, ez nagyon jó alkalom erre. Szerencsére apámnak eszébe sem jutott, hogy megint megjelenjen a nőjével. Helyette a Bahamákra vitte, mert biztos befagyott itt annak a libának a hátsója.

Sanderrel együtt díszítettük fel a fát. Hülyéskedtünk közben; fülemre akasztgattam a gömböket, a boákat egymás köré tekertük. Újra gyerekekként viselkedtünk, akiknek semmi problémájuk sem volt, egyszerűen csak élvezték az életet. Megszállt az ünnepi hangulat, és ebben a pár napban nem akartam arra gondolni, hogy milyen rossz dolgok történhetnek velünk jövőre.

Anyunak Emily segített az ételek elkészítésénél. Finom töltött hús illat járta be a házat. Mellé áfonyaszószt készítettek, amelynek édessége szintén kiérződött. Emellett kávé keserű, ám annál erősebb szaga tört be a nappaliba. Anyukám már a harmadik csészével itta, mert mostanában rosszabbul aludt.

Lars csak járt-kelt a lakásban, és kényelmesen nézte, hogy rajta kívül mindenki dolgozik.

Szívélyesen üdvözöltük Thomast, aki a kanapén foglalt helyet, amíg minden elkészült a konyhában, így egy kicsit beszélgettek Sanderrel. Csendben figyeltem őket. Kivételesen nem hangzott el semmi durva, vagy degradáló, egészen kedélyesen társalogtak. Talán az ünnepi hangulat hatott így rájuk, mert korábban szinte ölték egymást minden szóval, ami engem rendkívül meglepett.

Hamarosan elkészült az ebéd, így nekiláttunk a rengeteg ételnek, amit a délelőtt folyamán készítettek. Közben Emilyvel csacsogtunk, mert ő állatorvosi szakirányra ment tovább. Rengeteg kérdésem volt hozzá, persze csak olyan, amely emészthető témakör volt így étkezés közben.

***

Már majd kidurrantunk a sok kajától, mikor anyám leszedte az asztalt, majd kipakolta a süteményeket. Habos muffin, brownie, és egyéb aprósütemények, amiket egytől egyig imádtam. Fújtatva dőltem hátra, úgy éreztem magam, mint egy terhes bálna, annyira tele ettem magam. Ekkor anyukám már érdekesen mosolygott ránk, amitől kissé görcsbe rándult a gyomrom.

– Van pár hírünk a számotokra – vigyorodott el anyám, ahogy leült velem szemben. – Kezdjed te – fordult Thomas felé, aki a balján ült.

Sanderrel együtt feszülten figyeltük őket. Alig vártam, hogy elkövetkezzen ez a pillanat, és megtudjunk valamit, ami erősen hatással volt ránk, a jövőnket illetően.

– A hivatalnak az volt a feltétele arra az esetre, ha külföldre költözöm, hogy jelöljek ki neked egy gyámot – mondta Sandernek fapofával az apja, amivel engem is megijesztett. – Igaz, hamarosan betöltöd a tizennyolcat, de kell a felügyelet, hogy ne forduljon elő több ilyen probléma. Emellett fontos, hogy rendesen elvégezd a fősulit. A rokonok között nem találtam megfelelőt.

Sander izmai megfeszültek, ezért karjára fektettem az enyém, és összekulcsoltam az ujjainkat.

– Clara volt olyan kedves, elvállalta, és tegnap érkezett meg a határozat, hogy ez már hivatalos. Most már biztos, hogy itt maradhatsz – mosolyodott el.