Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Macska mentőakció

Az a nyomorult szerda olyan lassan vánszorgott, mintha a másodpercek csak óránként haladtak volna előre. Az órák alatt öt percenként pillantottam a különböző órákra, de egyik sem haladt gyorsabban legnagyobb bánatomra. Ha így fog eltelni az év, belepusztulok.

Kémia óránál tartottunk, ahol Elstad tanár úr teljes beleéléssel beszélt a kötésekről. Sötétbarna szeme egészen feketének tűnt ilyen távolról, de szinte csillogott, ahogy előadta a monológját a fémes kötések jellemzőiről. Apró szarkalábak jelentek meg szeme sarkában, ahogy elmosolyodott, mikor a tekintetünk találkozott egy pillanatra. Biztosan azt hitte, figyelek.

Nem hiszem el, hogy ez még csak a második óra...

– Ezzel megismerkedtünk a kötések típusaival – csapta össze a kezét a tanár úr, mire azok is felkeltek, akik elbóbiskoltak a hátsó sorban. – Következő órán dolgozatot írunk az eddigi anyagból. Ismétlés gyanánt mondok vegyületeket, ti pedig megválaszoljátok, milyen kötés van benne. – Az asztala elé sétált, kényelmesen nekidőlt, miközben végigpásztázta a teremben ülőket. – Nátrium-klorid. Nina?

Kérdőn emeltem rá a tekintetem, a gyomrom görcsbe rándult. Nem volt tétje a válaszomnak, mégis egy pillanat alatt levert a víz amiatt, hogy felszólított. Annyira bepunnyadtam, egy szót sem fogtam fel.

Ronja az előttem levő sorban magasra lendítette a kezét, mert ő pontosan tudta a választ. Imádta a kémiát, nem véletlenül készült vegyipari pályára, Elstad tanár úr legnagyobb örömére. Barátnőm már alig hallhatóan kinyögte a választ, amiből nem sokat értettem.

– Milyen opciók közül választhatok? – kérdeztem vissza bizonytalanul.

Isak és Aksel felvihogott. Nem tudom mire fel, mert kételkedtem benne, hogy ők tudnák a választ. A tanár úr morcosan karba fonta a kezét mellkasa előtt, mély levegőt vett.

– Hol jártál az elmúlt pár héten, Nina? – Farkasszemet néztünk, majd megadta magát. –Ionos, kovalens, fémes.

Ronja még mindig hevesen rázta karját, i hang hagyta el száját, amely lomhán kúszott fülembe, és nehezen kapcsoltam össze a felsorolt lehetőségek közül a megfelelővel.

Buzgómócsing...

– Ionos?

– Beletrafáltál, bár ezt csak Ronjának köszönheted. Csodálom, hogy nem hallottad meg hamarabb – mondta Elstad tanár úr színtelen hangon.

– Ha egy picit hátra fordult volna... – inkább nem fejeztem be a mondatot, mert barátnőm olyan mérgesen fordult felém, hogy attól féltem megöl a pillantásával. Még mindig haragudott azért, hogy a minap úgy kedvét szegtem, amikor a pasijáról beszélt. Így nekem nem is mesélt a randijukról. Nagy csalódás ez nekem – gondoltam ironikusan. Tudtam, hogy előbb-utóbb abbahagyja a durcáskodást, és minden olyan lesz, mint korábban.

– Etán. Christopher?

– Kovalens kötés – vágta rá azonnal a fiú a hátsó sorban.

Így folytatták tovább. Próbáltam figyelni, valóban mindent megtettem, hogy ott legyek fejben, de annyira kavarogtak a gondolataim, az érzéseim, hogy képtelen voltam koncentrálni. Egy idő után már csak kifelé bámultam az ablakon, és azt figyeltem, milyen gyorsan vonultak az alacsonyabban levő szürke felhők, miközben a közöttük húzódó réseken áthatolt a napsugár.

***

A következő óra előtt a fiúk elkérték az angol házi feladatot tőlem. Kaptunk leckét bőven, miután a past perfect continuous idő lezárásaként dogára készülődtünk. Tom épp vissza akarta adni a füzetemet, mikor Ronja kitépte a kezéből, hogy ő is lemásolhassa. Biztosan nem maradt ideje erre a randi után. Nem kérte el, ilyen önkényesen oldotta meg a dolgot, ami kezdett bosszantani. A padon kuporogva, Tirillel karöltve másolták lelkesen a sorokat. Ő éppen a lázadó korszakát élte a szülei miatt, ezért nem készült, saját bevallása szerint. Szerintem ez csupán átmeneti hóbort volt, jobban félt a szüleitől, mint más a tűztől.