Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Valami megváltozott

Az iskolai hétköznapok visszaálltak arra az állapotra, mint mielőtt Sanderrel komolyabbra fordult volna a dolog, csak piszkálódások nélkül. Nem mondom, hogy került, de alig ért hozzám, ha véletlenül a közelembe merészkedett, emellett semmitmondó, unalmas párbeszédek folytak le köztünk, ami feszengésbe ment át pár perc után mindkettőnk esetében. Figyeltem őt a szünetekben, mert még mindig kialvatlannak tűnt, és egyre zárkózottabbá vált mindenkivel szemben. Nem értettem ezt a fajta változást, amelynek az előszelét már akkor éreztem, amikor meglátogatott.

Így esett meg, hogy Tiril többet tartózkodott Sander közelében, mint én. Viljarnak igaza volt, mert úgy kipakolta mindenét, ahogy csak tudta. Időnként épp, hogy ki nem esett a melle a melltartóból és a felsőből. Miniszoknyában járt, alá időnként combfixet, vagy olyan hatású harisnyát vett, melynek csipkés szegélye látható volt mindenki számára. Tommal flörtölgettek olykor, úgy tűnt, már összejöttek, de ha Sander feltűnt, akkor ő került a középpontba, és az udvarlóját levegőnek nézte. Őszintén sajnáltam Tomot, aki némán tűrte ezt az egészet. Sander nem szentelt különösebb figyelmet a lánynak, egészen ridegen viselkedett vele. Csak a projekttel kapcsolatos dolgokról beszélt neki, majd azonnal tovább állt.

Anyámmal több drogproblémákról szóló filmet megnéztünk, amíg otthon voltam, így tudtam, mire kell figyelnem, de – őszinte megkönnyebbülésemre – Sander semmilyen gyanús dolgot nem produkált. Mégis nyugtalanított, hogy talán ennyi volt, és hamarosan visszatérünk a barátság szintjére. Nem tudtam volna elviselni, ha mással látnám, és aggasztott ez, mert tudni akartam az okát.

Miért változott meg ennyire minden kettőnk között?

Napról napra rosszabb hangulatba kerültem. Nem tudtam leplezni a csalódottságomat, és Viljar buzdító beszédei, vagy éppen vicces megnyilvánulásai is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy kirángasson a letargiából. Pontosan tudta, hogy mi a bajom, hiszen látta, mennyire megváltozott minden. Velem együtt figyelte Sandert, és támogatott lelkiekben, ahogy tudott.

***

Csütörtökön lassan pakoltam el a holmimat az utolsó óra után. Türelmesen megvártam, amíg kiürült a terem, hogy aztán egyedül indulhassak haza anélkül, hogy bárkibe belebotlanék. Kínzott a magány, de arra vágytam, hogy a szűrt őszi napsütésben, magamba szívjam a friss, ám kissé szmogos levegőt, és úgy battyogjak haza, kettesben a gondolataimmal.

Lehorgasztott fejjel bandukoltam a kapu felé. Hajam az arcomba hullott, de nem bántam, legalább az is takarta a búskomor fejemet.

A kerítés mellett Lisa állt, elvigyorodott, ahogy meglátott, ami nem volt túl bizalomgerjesztő látvány. Műhaját hátradobta, elém tipegett a holdjárójában.

– Hello, Sander edzésen van. – Kikerültem, de elém vágott.

– Akkor jó, mert veled akartam beszélni.

Lehet, hogy a kórházban elátkozott valaki?

Mély levegőt vettem, mert ebben az állapotomban ő volt az utolsó személy, akivel bármit meg akartam volna dumálni. Unottan billentettem oldalra a fejem, és vártam, hogy kinyögje, mi a frászt akar.

– Vagy már tudsz róla? – csillant fel Lisa szeme. – Azért vagy ilyen nyomott? Bár alapjáraton is elég nyomi vagy – kuncogott.

– Nem érek rá... – morogtam, és folytatni akartam az utam, de gyorsan reagált.

– Ó, persze, hogy nem – tette a mellkasomhoz a kezét, hogy megállítson. – Nem véletlenül passzolt le Sander. Ha te nem voltál hajlandó kielégíteni a vágyait, megtettem én helyetted. – Elégedetten szegte fel a fejét, mintha irtó nagy cselekedetet hajtott volna végre. – Nem is értem, miből gondoltad, hogy ennyi ideig megvárathatod. Pont őt, akinek fontos a szex.