Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék

Álszerelem

A gyomromban mintha hangyák zizegtek volna, kellemes csiklandozva belülről. Ezzel az érzéssel ébredtem reggel, és meglepően vidáman mentem iskolába. Lehet amiatt villanyozódtam fel ennyire, hogy Sanderrel közös az első óránk? Piszkosul kíváncsi voltam arra, most be fog-e vetni valamit, miután a buli úgy zajlott, ahogy. A memóriám továbbra sem állt helyre, annak az éjszakának a túlnyomó részét homály fedte, csupán abban bíztam, hogy túlzott az üzenetekben.

Az eget sűrűn szőtték át a szürke felhők, a napfénynek esélye sem volt áttörni. Csapadékos időjárás ígéretét hordozta magában, pedig a dzsekimet nem vettem fel, esernyőt sem hoztam magammal. Csak reméltem, hogy addig száraz marad az idő, amíg beérek a suliba.

Az iskola fémkerítésének nekidőlt egy ismerős alak. Most is feszes ruhát viselt, haját egyenesre simította, és olyan magas holdjárót húzott a lábára, amely legalább tizenöt centit dobott a magasságon. Ha én vennék fel ilyet, az első lépésnél kitörném a bokám, bár amilyen béna vagyok, lehet még a nyakamat is.

A lány morcosan bámult maga elé, egy cigarettát emelt sűrűn a szájához, nagy slukkot szívott belőle. Feszültnek tűnt. Biztosan Sandert várta, de nem akartam bele folyni ebbe, így széles ívben elkerülve elsétáltam előtte. Szapora léptekkel céloztam meg a kaput, mire ő elém ugrott, a csikket messzire hajította. Sötétbarna szeme vádlón pillantott le rám. A gyomrom görcsbe rándult, de igyekeztem higgadt maradni.

– Ide figyelj, kislány, ha bele mersz köpni a levesembe, nagyon pórul jársz – billegette a fejét jobbra-balra, mint valami gengszter néger egy bandaháborús filmben.

– Nem köpök senkinek a levesébe, nem szokásom – próbáltam kikerülni az úttest felé lépve egyet, de ő követett. Megfeszültek az izmaim, mert nem tetszett a stílusa, mégis túl béketűrő természetű voltam ahhoz, hogy komolyabb vitába kerekedjek vele. A bátyámon kívül senkivel sem váltottam egy hangos szót sem, mindig kerültem a konfliktusokat.

– Akkor szállj le Sanderről – vicsorogta a képembe hajolva.

– Rá se szálltam – ártatlanul pislogtam rá, miközben megemelkedett a pulzusom.

– Na, persze, azért hanyagolt szombat éjjel, mert téged pátyolgatott, te kis ribanc – fröcsögte, erős indulattal a hangjában.

– Az az ő döntése volt, nem én kértem, hogy foglalkozzon velem – mondtam, majd újabb kitérő manőverrel próbálkoztam, mire Lisa megragadta a hajamat a tarkómnál, így hátra feszítette a fejem. Rákulcsoltam a kezem az alkarjára, hogy belemélyesszem csekély karmomat, amitől apró félhold alakú formák keletkeztek a bőrében. A csaj csont és bőr volt.

– Arcátlan kis kurva vagy – undorodva köpte a szavakat. – Utoljára mondom, hagyd békén, mert ha keresztbe húzod a számításaimat, egy életre megkeserülöd, hogy rá mertél nézni.

Dühösen pillantottam fel rá, de cseppet sem zavarta. Erőset taszított rajtam, mikor eleresztett. Folytattam az utam, mintha semmi se történt volna, bár a szívem vészes tempóban zakatolt. Mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak, majd sietve mentem be az iskolába, fel a lépcsőn a teremhez. A folyosón a falnak dőltem. Még mindig levegő után kapkodtam, ahogy tudatosult bennem, hogy egy idegbeteg ribivel álltam szemben, pedig valóban semmi közöm a fiúhoz.

– Veled mi van, csajszi? – érkezett Ronja. – Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

Megráztam a fejem, egy mosolyt erőltettem az arcomra.

– Hogy sikerült a buli? – érdeklődött vigyorogva, miközben finoman oldalba bökött.

– Jól – nyögtem, mert kiszáradt a torkom.