Egy órát kaptam rá, hogy elkészüljek a randira, amit elégnek hittem, azonban negyed órával az érkezése előtt fehérneműben topogtam a szobámban. Egy vastag harisnyával küzdöttem, amely megadta magát és kiszakadt. Morgolódva hajítottam a sarokba. Legalább a sminkkel már elkészültem, amit nem vittem túlzásba, csupán egy kis füstösséget adtam a szememnek fekete szemceruzával. A hajamat két oldalt feltűztem, hogy ne lógjon állandóan a szemembe.
Alakformáló alsót húztam fel, rá leggingset, végül egy szürke passzos szoknyát. Hála a legalsó rétegnek a gumi nem vágott be a csípőmnél, így nem váltam hurkássá. Áldottam a nevét annak, aki feltalálta. Felülre topot és egy V-nyakú, virágmintás felsőt vettem. A push up melltartó által szép kis dekoltázsom lett, csoda volt, hogy a kis melleimből ezt ki tudtam hozni.
Kezdtem úgy érezni, túl sokat foglalkozok a külsőmmel, holott utáltam, ha ez az elsődleges. Sander dicsért a hétköznapokban is, pont ezért túl jól éreztem magam mellette, és egy belső késztetés miatt meg akartam mutatni, hogy tudok több lenni, ha csinosan öltözködöm.
Még egy-két igazítást elvégeztem, felkaptam egy hosszúszárú, fekete csizmát, egy térdig érő bőrkabátot. Sejtettem, hogy ebben meg fogok fagyni kint, de legalább több okom lesz hozzábújni. A gondolatra mosolyogva néztem végig magamon a tükörben. Most először úgy éreztem, valóban kihoztam magamból a maximumot, és bíztam benne, hogy észre fogja venni.
Szaporán szedtem a lábam, lesiettem a lépcsőn. A konyhából anyám hangját hallottam.
– Remélem, még egyszer nem hagyod úgy cserben.
– Az biztosan nem fog még egyszer előfordulni – felelte Sander.
Lélegzetvisszafojtva, a lehető leghalkabban lépkedtem a folyosón, majd megálltam a konyhaajtóban, és füleltem.
– Clara, Nina fontos nekem. Nagyon fontos.
– Ennek örülök. Nézd, nem baj, ha velem nem osztod meg, mi történt, mert semmi közöm hozzá, de vele légy őszinte. Jó? Neki mond el.
Nem érkezett válasz, viszont érezhető volt a feszültség, amitől a gyomromban a kellemes zsibongást felváltotta az ideges görcsölés. Zajt csaptam, úgy léptem be a konyhába.
– Szia, újra! – intettem esetlenül. – Nem is hallottam, hogy megjöttél. – Zavaromban hadarva csacsogtam, erőltetett mosollyal. Megakadt rajta a tekintetem.
Sander kivételesen egy kék kockás inget viselt a fekete, műbőr dzsekije alatt, ami jól állt neki, kiemelte a szeme színét. A farmer elmaradhatatlan darab volt. Szélesen elvigyorodott, ahogy rám pillantott, és zavarba ejtő alapossággal tetőtől-talpig végigmért.
– Szia! Szóval ilyen az, amikor nem vagy slampos? – pimaszul húzta fel a jobb szemöldökét. – Szépséges vagy – mélyült el a hangja, ahogy közelebb lépett hozzám. Átkarolt, a halántékomra nyomott egy puszit.
– Kösz – motyogtam. Ennyi elég volt ahhoz, hogy elpiruljak. – Mehetünk?
– Mikorra jössz haza, kincsem? – kérdezte anyám mosolyogva.
– Legkésőbb kilencre hazahozom a hercegnőt – válaszolta Sander helyettem.
– Jól van. Akkor jó szórakozást! – intett anyám a szekrény felé fordulva, ezzel utunkra bocsájtott minket.
Összemosolyogtunk, de anyukámhoz léptem, hogy egy puszit nyomjak az arcára búcsúzóul, majd Sanderrel kézen fogva mentünk ki a házból.
Kényelmes tempóban sétáltunk, de alig haladtunk pár háztömbnyit a járdán, Sander elém lépett, hogy mélyrehatóan, és rendkívül hevesen megcsókoljon. A pulzusom szédítő gyorsasággal emelkedett meg, a szívdobogásom ütemével egyetemben, mert ebben nem volt semmi finomkodás. Szorosan ölelt magához, testünk egymásnak feszült, miközben a nyelve vad táncot járt az enyémmel.
YOU ARE READING
Kellesz nekem, mint kóbor kutyának a menedék
RomanceLétezhet olyan, hogy valakit elfejtünk, de úgy, hogy akkor sem ismerjük fel, mikor évek múltán újra találkozunk? Az utolsó évemet kezdtem meg szakközépben, mikor belebotlottam egy srácba, aki csupán ismerősnek hatott. Felbolygatta az egyébként sem e...