Megtört lélek P.G | Befejezett

Tizenegyedik fejezet

Gretchen Hartley

Lezuhanyoztam és egy otthoni melegítő szettbe indultam ki a szobámból, pont akkor amikor a szemben lévő ajtó becsukódott. Azt hittem Pierre megvár lent, de úgy voltam vele, hogy biztos ő is átakar öltözni. Lementem inkább a földszintre, ahol apát már nem találtam. Jó ideig vártam lent, majd rákellett jönnöm, hogy Pierre nem fog lejönni és még kaját se rendelt. Nem igazán értettem, mi történt a húsz perc alatt míg távol voltam. Visszamentem a lépcsőhöz majd felmentem a szobákhoz. Pierre ajtajához lépve nagy levegőt vettem, és bekopogtam. Nem reagált.

- Pierre? Bemehetek? --szólaltam meg végül, mire kinyílt az ajtó és már ő is egy melegítőnadrágban és régi fajta pólóban állt előttem.

- Bocs, hogy nem rendeltem kaját, de fáradt vagyok, inkább alszom –mondta, majd mielőtt reagálni tudtam volna, be is csukta előttem az ajtót. Nem igazán tudtam így se hova tenni a viselkedését és rosszul is esett a mai nap után, de inkább én is behúzódtam a saját szobámba.

Pierre Gasly

Kora reggel ébredtem fel és összepakoltam minden cuccomat. Nem akartam Gretchen-t felkelteni és őszintén jobbnak láttam, ha szó nélkül lelépek. Mr. Hartley a konyhában ült amikor az egyik bőröndömmel leérkeztem.

- Pierre! Sajnálom a tegnapi kiakadásomat, csak túl sok stressz ért --állt fel a pulttól, ahogy a csomagjaimmal együtt meglátott.

- Semmi gond, de jobb, ha elmegyek --mondtam és tényleg így gondoltam. Mr. Hartley nem tudta mit műveltünk a lányával, és megakartam előzni, hogy még több történjen vagy derüljön ki. Nem akartam vitát és jobbnak láttam, ha alattomosan elmegyek.

- De hiszen alig másfél hete vagy itt! Apád nem fog ennek örülni --sóhajtotta.

- Nem érdekel, szeretnék inkább haza menni --mondtam lazán és visszaindultam a másik bőröndömért. Egy pillanatra elidőztem Gretch ajtaján, de aztán némán lementem a lépcsőn. Jobb, ha itt ennyivel befejezzük azt, aminek el se kellett volna kezdődni-e közöttünk.

- Kivigyelek a reptérre? --kérdezte Michael bá, és egyértelműen magát hibáztatta amiért lelépek. Igazából így is volt, de egyébként is jól tudtam, hogy jobb lesz így.

- Nem kell, kint van a Honda --indultam ki és közben Mr. Hartley követett egyenesen ki az autóhoz.

- Tegnap nem akartalak megvádolni --kezdte ismét, ahogy megálltunk az autónál.

- Nem bántottál meg, de honvágyam van --feleltem és szerettem volna minél hamarabb eltűnni. Nem akartam, hogy Gretchen felébredjen míg itt vagyok. Barátként is szemét dolog lenne így lelépni, de mindketten tudtuk, hogy több van közöttük és én meg azt is tudtam, hogy Gretchen utálni fog amiatt, hogy így leléptem.

- Persze, megértem –biccentett, és úgy tűnt nem tud többet mondani. Kinyitottam a vezető oldali ajtót majd ahogy beakartam szállni, eszembe jutott még valami.

- Még a héten átutalom az összeget --jutott eszembe, mire Mr. Hartley összeráncolta a homlokát.

- Milyen összeget? --értetlenkedett.

- Amit Mrs. Hartley követel –feleltem, majd nem vártam meg a választ, beültem és kifordultam a földesútra.

A repülő út hosszúnak ígérkezett, de minél előbb haza akartam menni Franciaországba. Elfoglaltam az egyik ülést, ami ablak mellett helyezkedett el majd vártam, hogy a gép felszálljon és magam mögött hagyjam Texast. De ahogy a gép elindult, a bűntudatom megszólalt. Még is miért nem hagytam legalább egy papír formájú üzenetet Gretchennek? Felnyitottam a mobilomat és megkerestem Gretch nevét. Elidőztem a billentyűzeten, majd végül még sem írtam semmit. Kételkedtem abban, hogy bárhogyan is javíthatnám a helyzetet. Lezártam a képernyőt, majd hátra dőltem az ülésben. Két órával később leszállt a gép, szakadó esőben lépkedtem le a magángép lépcsőjén. Nem szóltam senkinek az érkezésemről, így egy taxit hívtam és azzal mentem a lakásomhoz. Vártam azt az érzést, hogy milyen jó újra itthon lenni, de még nagyobb hiány érzetem támadt, mint az elmúlt másfél hétben. De bármi is történt az elmúlt időszakban, tovább kell lépnem és összeszednem magam.

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla