Megtört lélek P.G | Befejezett

Huszonnyolcadik fejezet

Gretchen Hartley

Szeptember 13. hétfő

Pierre és a köztem lévő hangulat, nem volt túl fényes. Mindketten nehezteltünk a másikra, de különböző okokból. A reggeli kávém mellett nézegettem az üzeneteimet, amikor Pierre megérkezett a futásból. Edző ruhában volt, ami egy fekete rövidnadrágból és kék trikóból állt. Izzadság cseppek csorogtak le a homlokán, és a kedve még mindig ugyan olyan volt, mint tegnap este. Morcos tekintettel lépett a pulthoz és rám nézett.

- Gondolkoztam, és szerintem a nyaralás teljesen alkalmas lesz arra, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat! --jelentette ki, mintha tegnap nem beszéltük volna meg, hogy nekem még korai lesz ez az egész.

- Szerinted.

- Ne már, Gretchen! Miért akarsz mindenáron a titkolni? --csattant fel, és átvillant az agyamon, hogy talán Pierre szemszögéből, ez az egész rettentően sértőnek hat.

- Jó, legyen --adtam be a derekam, mert a hirtelen felismerés, hogy ez miatt ismét elveszíthetem, szorította a torkomat.

- Köszönöm --fújta ki a levegőt, majd hirtelen felkapta a fejét.

- Várjunk, te most... Tényleg rábólintottál erre? Nem is akarsz veszekedni velem? --nézett rám gyanakodva, mire elnevettem magam.

- Nem akarok veszekedni --vontam vállat, és a mosoly eltűnt az arcomról.

Pierre megkerülte a pultot, majd hozzám lépve, a fejem tetejére puszit nyomott. Elmosolyodtam ismét, és beleittam a kávémba.

- Menj, zuhanyozz le! --fordultam felé, amikor még mindig mellettem állt.

- Gyerünk --csaptam a hátsójára, mire perverz mosolya szétterült az arcán.

- Tetszik a hátsom, mi? --kérdezte, én pedig kuncogva megforgattam a fejem.

- Menj már!

- Jól van, jól van --indult el a fürdőszoba felé motyogva.

Szeptember 24. péntek

Nem szoktam sűrűn hazudni, de most már rájöttem, hogy elképesztően nehéz dolognak bizonyosul. Pierre-el megbeszéltük, hogy nem dobjuk le rögtön a bombát a családjainkra. És bár egy géppel utaztunk Görögországba, még is én taxival érkeztem meg a hatalmas nyaralóhoz. Pierre pedig elment bérelni egy autót. A Gasly szülők és Pierre két féltestvére, már háznál voltak, mire én oda értem. Valamennyire emlékeztem Phillipe és Paul Gaslyra, de sok nem rémlett róluk. Ők viszont jól tudták, hogy ki vagyok, amikor beléptem a bőröndömmel a házba. A nappaliban gyűltek össze, ahol éppen valami meccset néztek.

- Gretchen! Éppen apád is írt, hogy hamarosan érkezik! --jött elém Mr. Gasly.

- Azt hittem hamarabb ér ide, mint én –mondtam, miközben a férfi megölelt.

- Mi is --húzódott el, majd Pierre anyukája is előbukkant, akire már tényleg nem emlékeztem.

- Édesem, de megnőttél! --zavarba jöttem Pierre anyukájától, aki szinte meghatódott azon, hogy felnőttem. Ő is megölelt, majd Pierre apukája elhúzta mellőlem a bőröndöt.

- Felviszem az egyik szobába, jó? –kérdezte, mire megköszönve bólintottam.

- Gyere, a fiúkhoz --karolt belém és behúzott a nappaliba. Phillipe és Paul nem Pascale fiai voltak, de ettől függetlenül úgy tűnt, jól kijönnek egymással.

- Sziasztok --biccentettem feléjük.

- A kicsi Gretchen --szólalt meg először Paul.

- Már nem vagyok olyan kicsi --feleltem, de ők csak jót nevettek rajtam.

Még jó pár percig beszélgettünk a srácokkal, meg Mrs. Gaslyval majd apa megérkezett és jó pár hét után, most először találkoztunk. Azonnal elé rohantam és szorosan átöleltem, az ismerős illata pedig megnyugtatta a lelkem.

- Annyira hiányoztál --motyogtam a vállába

- Te is nekem! --simogatta a hátam, majd éreztem ahogy mellénk lép valaki, így elhúzódtam. Egy teljesen idegen nő állt mellettünk. Felváltva kapkodtam a fejem a nő és apa között.

- Édesem, ő Marry Corner --mutatta be a nőt, aki mosolyogva nézett rám, de valahogy olyan furcsának tűnt.

- Marry, ő a lányom Gretchen.

- Jó napot --nyújtottam kezet.

- Szia --fogadta el a kézfogást.

Kicsit reménykedtem abba, hogy anya érkezik vele és nem Marry. Egyáltalán hol találkoztak ők? És miért nem tudtam eddig róla? Elhúzódtam tőlük majd hagytam, hogy a szülők beszélgessenek.

- Minden oké, kicsi Gretch? --kérdezte Phillipe, amikor elhaladtam a nappali mellett, hogy kimenjek a teraszra.

- Persze –biccentettem, és az üvegajtóhoz léptem. Lenyomtam a fémkilincset, majd elhúztam az ajtót és kiléptem a faburkolatos teraszra. A párnázott, tölgyszínű bútorokon kívül, csak pár virág volt kihelyezve... Viszont a kilátás az valami gyönyörű volt. A terasz lépcsőn lelépve, rögtön a homokos parton találod magad és a tenger, csak méterekre van a háztól. Leültem az egyik székbe majd a hullámzó, kék vizet figyeltem. Negyedórával később, az ajtó ismét kinyílt majd apa lépett ki hozzám.

- Megérkezett Pierre, gondolom nem akarod látni --horkant fel gúnyosan, mire felkaptam a fejem. De igen! Akarom látni és szeretném, ha az ölelésébe vonna. De egyelőre ezt apának nem kellett tudni, amúgy is Marry most itt a feketebárány.

- Miért nem szóltál arról, hogy van barátnőd? –kérdeztem, mire apa észrevehetően elfojtott egy sóhajt. Leült mellém, majd ismét megszólalt.

- Már akkor képben volt, amikor még otthon laktál, csak nem mertem neked elmondani --vallotta be.

- Miért?

- Mert elég volt neked anyád drámája...

- Ez elég szar kifogás --közöltem, apa pedig felém nézett.

- Zavar téged?

- Nem, vagy is nekem ez fura --egyenesedtem ki a székben, és félig apa felé fordultam.

- Adj neki egy esélyt –kérte, mintha rajtam állna, hogy vele marad-e vagy se.

- Ne rajtam múljon a boldogságod --vontam vállat, és visszafordultam teljesen a tenger felé. 

Sziasztok! Ma döbbentem rá, hogy milyen régen is írtam erre a könyvre, így összekaptam magam és itt az új fejezet! :D Viszont hamarosan vége ennek a könyvemnek, és az Idegen érintés c. könyvemből sincs már sok hátra! :/