Megtört lélek P.G | Befejezett

Huszonhatodik fejezet

Gretchen Hartley

Pierre mellé bújtam a takaró alatt, de közben nem teljesen tudtam magunkra koncentrálni. Anya valamennyire megnyugtatott, de én még is tartottam apától. Mi van, ha tényleg rosszul reagál?

- Mi a baj? --kérdezte Pierre, miközben a kezemet simogatta, ami a mellkasán pihent.

- Semmi --válaszoltam legegyszerűbben.

- Persze, persze --vette el a karját a fejem alól majd rám fordult, ami igen meglepett, de el is mosolyodtam azonnal.

- Mi lenne, ha ebben a párnapban most már csak is kettőnkre gondolnánk? Szerdától megint visszatérhetsz a szokásos Gretchen idegösszeroppanáshoz --sértetten összeráncoltam a szemöldököm.

- Te egy igazi seggfej vagy --közöltem, de ő csak elnevette magát.

- Tudom --csókolt meg, amivel gyorsan el is terelte a figyelmemet mindenről. Egész testemben kellemes bizsergés futott végig, ahogy a lábaim közé furakodott és az ajkai a nyakamra tévedtek.

- Lefogok állni, ígérem --mormogta a bőrömnek, miközben a kulcscsontamra lehelt egy apró csókot.

- Nem kell leállnod –mondtam, mire azonnal megállt és rám nézett.

- Gretchen, nem hinném, hogy jó ötlet lenne --nem is tudta mennyit jelent nekem, amiért nem rögtön kapott az alkalmon és fektetett meg. Elmosolyodtam majd megsimogattam az arcát.

- Pont ezért jó ötlet –feleltem, és még mindig sokkoltan nézett rám.

- Még csak tegnap bocsájtottál meg és ez felelőtlen dolog lenne --sóhajtotta és közben láttam mennyire nehezére esik lebeszélnie a szexről.

- Felelőtlen dolog volt az is, hogy leléptem veled ide... Szerintem már mindegy --húztam magamhoz, és most én csókoltam meg.

- Gretchen --húzódott el ismét.

- Nem lehet --ingatta a fejét.

- Egyszer élünk, Pierre! Velem akarsz lenni? –kérdeztem, mire határozottan bólintott.

- Én is veled! Akkor nem mindegy mikor tesszük meg? Mellesleg, ha végén mégsem sikerülne közöttünk ez... Akkor is inkább veled veszítem el, mint bárki mással --sóhajtottam kegyetlenül őszintén.

- Sosem foglak elhagyni, Gretch –közölte, majd újra összeforrtak az ajkaink, csak most sokkal vadabban. Lehúzta magáról a fehér pólót, majd az én hálóruhámat is. A csupasz bőrünk egymáshoz simult, ami sokkal intenzívebbé tette a helyzetet. Ajkaival levándorolt a mellkasomhoz majd végig a fehérneműm széléhez. Ezután már teljesen úgy éreztem, hogy elveszítem a fejem. A csipke anyagot végig simította a kezével, majd lehúzta rólam a bugyit és visszatért az ajkaimhoz.

- Pokolra fogok még ezért kerülni --suttogta a levegőt kapkodva, én pedig önkéntelenül is felemeltem a csípőm, amit egy jelnek vett.

- Pokolba is veled megyek –közöltem, mire elmosolyodott, de csak egy pillanatra és most az én kezem vándorolt a bokszerjéhez, amit végül ledobott magáról és még közelebb került hozzám.

- Biztos akarod, kicsim? --kérdezte és a megnevezés után, már csak jobban akartam őt.

- Igen –nyögtem, majd pár pillanattal később belém hatolt. A hirtelen fájdalomtól felnyögtem, mire Pierre azonnal megállt.

- Jól vagy? --kérdezte és az orrát az enyémnek érintette.

- Igen –bólintottam, és tovább mozgott felettem majd apró csókokat hintett az ajkamra és a nyakamra, míg el nem jutottunk a csúcsig. Kimerülten, de még mindig adrenalinnal telve néztem, a mellém dőlt Pierre-t, aki az egyik karjával átölelt és csókot nyomott a fejemre.

Szeptember 12. vasárnap

Mire felébredtem, Pierre már nem volt mellettem. Meglepődtem amiért a tegnap éjszaka után nem maradt mellettem, de amikor megláttam, hogy reggelivel közelít felém, az apró félelem, ami kezdett feltörni bennem megszűnt.

- Jó reggelt --mosolygott, de ahogy letette elém a tálcát bűntudatosnak tűnt.

- Mi a baj? --kortyoltam bele a narancslébe és közben az egyik kezemmel takarót fogtam, hogy ne csússzon le.

- Csak úgy érzem, hogy nem volt helyes a tegnapi --vont vállat.

- De az volt --tettem le a narancslevet, majd megpillantottam egy szem gyógyszert.

- Ez mi? --néztem rá, mire észrevehetően elszégyellte magát.

- Csak vedd be –vont vállat.

- Pierre --néztem rá mérgesen.

- Eseményutáni –válaszolta, mire a szívem kihagyott egy ütemet.

- Hiszen védekeztünk, nem? --bár őszinte legyek nem igazán rémlett.

- Hát nem igazán --húzta el a száját.

- Most szórakozol? Mi az, hogy nem igazán? --akadtam ki.

- Hát nem igazán volt eszembe --vallotta be, de igazi bűnbánó tekintettel.

- Remek --nyúltam a tablettáért majd bevettem, de ettől függetlenül dühös voltam.

- Miért nem tudunk valamit normálisan csinálni? --fogtam a fejem.

- Nem lesz baj, nyugi! Ezzel mindent megoldottunk --célzott a gyógyszerre és nagyon reméltem, hogy így is van.

- Apa nemhogy haragudni, de ki is fog nyírni, ha terhesen állítok be --fogtam a fejem.

- Nem vagy terhes! Ez csak egy baki, Gretchen! --nyugtatott és mellém húzódott.

Pierre felelőtlensége meglepett, de képtelen voltam haragudni rá, mert én is figyelhettem volna. Az viszont jó pont volt tőle, hogy gyógyszert szerzett már kora reggel. Bár néha előbukkanó hipochondriámtól azért tartottam.

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal

Tiktok: dkamilla