Megtört lélek P.G | Befejezett

Tizenötödik fejezet

Gretchen Hartley

Pierre ujjai a csuklómra fonódtak és ezzel meg is állított. Elakartam kerülni, hogy hozzám érjen. Nem akartam még a közelében sem maradni. Kiakartam rántani a kezemet, de ő sokkal erősebb volt.

- Egy baráti társaságunk van, nem gondolod, hogy jóba kellene lennünk? Egyébként sem értem a haragod okát –mondta, és ahogy feldolgoztam a szavait, a másik kezemmel felpofoztam, mire többen is felénk fordultak.

- Nem érted miért haragszom? Ugyan úgy faképnél hagytál, mint anya! Legalább elköszöntél volna te szemét --Pierre arcán megjelentek a bűntudat jelei és közben Eloise is mellénk lépett.

- Srácok, lehet nem itt kellene ezt megbeszélnetek –mondta, mire dühösen rá néztem.

- Már nem kell semmit megbeszélnünk, haza megyek --kerültem ki és elindultam vissza a nappaliba. A tömegbe bele rontottam és mire végre friss levegőhöz jutottam, már könnyek égették a szemem. Annyira tudtam, hogy nem kellett volna eljönnöm.

- Gretchen --kiabálta a nevemet Pierre, amit már tényleg nem akartam elhinni. Még is minek jön utánam? Nem tud végre békén hagyni? Nem álltam meg csak kifordultam a járdára és teljesen vakon haladtam. Pierrenek csak pár pillanatban telt és utolért.

- Sajnálom, hogy magadra hagytalak! És sajnálom amiért nem köszöntem el és még nem is válaszoltam neked! --állított meg.

- Minek kérsz bocsánatot? Miért nem viselkedsz úgy, mint eddig? --kiabáltam vele.

- Hidd el bűntudattal küszködök rég --sóhajtotta idegesen.

- Tényleg? Annyira lefoglalt a bűntudat, hogy egy rohadt üzenetemre nem tudtál reagálni? --dühöngtem.

- Nem akartam, hogy többet képzelj a barátságunkba --mondta ki és ezzel el is hallgattatott. A fenébe Gretchen, ne merd elsírni magad! Pontosan többet éreztem és ezt Pierre is jól tudta. Ezért is ment el, hogy lerázzon. Nem tudom mi zavart jobban a megaláztatás vagy, hogy szánalmasan viselkedtem.

- Gretch --szólalt meg ahogy nem válaszoltam sokáig.

- Hagyj békén --mondtam végül és tovább indultam, de ő ezután is követett.

- Tudod egyáltalán merre mész? --kérdezte és legszívesebben megfordultam volna, hogy megcsapkodjam. De nem tettem és nem is válaszoltam.

- Gretchen --sóhajtott fel, ekkor már megtorpantam ismét és felé fordultam.

- Kérhetek valamit? --kérdeztem nagy levegő vétel után.

- Persze, bármit --bólintott Pierre és közelebb lépett az utcai lámpa fénye alatt.

- Felejtsd el még a nevemet is --fordítottam hátat és bár teljesen elveszve, de tovább mentem a járdán. A sírást már csak az utcasarkon befordulva engedtem meg magamnak.

Szeptember 4. szombat

Éjszakai alvásom merő katasztrófa volt és állandóan Pierre, meg a civakodásunk járt a fejemben. Miközben a plafont bámultam az ágyamon fekve, Eloisetól rengeteg üzenetet és hívást kaptam. De nem igazán érdekelt, mert dühös voltam amiért nem szólt Pierreről. Tisztában volt vele, hogy Monacotól, csak Gasly miatt tartottam, ő pedig bele rángatott a csapdába.

- Gretchen! Itt vagy? --ajtóm felé kaptam a fejem, ahogy meghallottam a bűntudatos hangját Eloisenak.

- Nem --szóltam ki, majd nagy nehezen felálltam és az ajtóhoz csoszogtam.

- Ne haragudj --mondta azonnal, ahogy kinyílt az ajtó.

- Miért nem mondtad, hogy ott lesz? --kérdeztem vádlón.

- Mert úgy is találkoztatok volna valamikor! --sóhajtotta.

- Ez aztán jó válasz --forgattam meg a szemem.

- Gretch, szard már le Pierre-t! Gyere el holnap velünk hajózni és két perc alatt szerzek neked más pasit --közölte, de én gyanakodva összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.

- Pierre ott lesz?

- Igen, de nem ő lesz a lényeg, hanem hogy ismerkedj mással! --rázta meg a vállaimat.

- De hisz akkor is ott lesz --sóhajtottam fel.

- És nem akarod legalább tetetni mennyire leszarod? Pierrenek az fog legszarabbul esni, ha zavartalanul elvagy a társaságában --Eloisenak teljes mértékben igaza volt és hirtelen felindulásból belementem a tervébe.

- De akkor tényleg szerezz nekem egy pasit --mondtam végül, mire elmosolyodott és beengedtem a szobámba.

A délelőttöt együtt töltöttük Eloiseal és elmentünk vásárolni is. Majd egy parkban letelepedtünk egy-egy sütivel meg kávéval a kezükben. Miközben ettünk észrevettem, hogy Eloise szemez a szemben lévő szökőkúttal, de nem szóltam semmit. Igazából kár is lett volna, mert pár perccel később felém fordult.

- Nem csinálunk Instagramra képeket? --nézett rám, mire elhúztam az ajkam.

- Nem vagyok túl fotógén --válaszoltam.

- De igen! Mellesleg kikell végre tenned, hogy Monacoban tanulsz --tette le a süteményt, majd elővette a mobilját.

- Rólad csináljuk elsőnek --pörgött fel, mire én is letettem a fánkomat.

- Jó, de nem biztos, hogy kifogom tenni --figyelmeztettem és a szökőkúthoz mentem, majd leültem a peremére és próbáltam valami elviselhető pózt felvenni.

- Remek –bólintott, majd gyorsan hozzá tette.

- De tudnál úgy nézni, mintha nem akarnál mindenkit kinyírni? –érdeklődött, mire elnevettem magam.

- Na ezek már is jók lettek --mosolyodott el és oda lépett hozzám, hogy megmutassa. Felvoltam készülve a szörnyű képekre, erre pedig elég elviselhetőek lettek.

- Tetszenek? –kérdezte, mire bólintottam.

- Akkor átküldöm --felelte és gyorsan meg is tette, majd a kezembe adta a mobilját. Véletlen kiléptem, így megláttam a hátterét, amin Charles volt miközben aludt. Elmosolyodtam, majd szó nélkül kamerában léptem. Eloiseról minden kép tökéletes lett, persze neki egyik sem tetszett. Végül pedig egyetlen egy darab a százból, számára is jól sikerült.

Visszaültünk a padra, majd mindketten feltettük a legjobban sikerült képünket. Én meg is jelöltem őt és Monacot is helyszínnek. Amint kitettem a képet, az első lájkoló Pierre Gasly volt. Ez most valami vicc?

- Mi az? Miért horkantál fel? --hajolt a telefonomba, majd megilletődve elhúzódott.

- Követ téged? –kérdezte, mire megráztam a fejem majd láttam, hogy be is követett. Hogy lehet valaki ilyen hülye?

- Most már igen --mutattam felé.

- Jó, hivatalosan nem értem őt --mondta Eloise, de nekem meg tagadhatatlanul dobogott a szívem. A fenébe is vele.