ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

6. |Múlt|

Egy teljes hét telt el amióta megtudtam az igazat Barnesról. Azóta szinte minden egyes napot elvállaltam a kocsmában, még a hétvégéket is. Daniel és Sarah nagyon sokat segítettek nekem, örülök, hogy ilyen barátaim vannak. Meg persze ott volt Tina is. Gyerekkorom óta ismerem őt, ő és az anyukám legjobb barátnők voltak fiatal koruk óta, amióta meghaltak a szüleim nagyrészt ő gondoskodott rólam, sokat volt velem, támogatott, olyan volt nekem, mint egy második anyuka. Húsz éves koromtól fogva ő segített át a nehéz időszakon. Miután megtörtént a haláleset és a balesetem azonnal megműtöttek. Úgy tűnt sikeres volt, így befejezhettem a tanulmányaimat a katonaságnál. Ott élhettem, kaptam ellátást, mindent amit csak szeretnék. Húsz éves voltam, amikor el kellett költöznöm a katonaságról, ugyanis egy műtét miatt romlott a lábam állapota, rokkantnak lettem nyilvánítva. Panaszkodni viszont nem panaszkodhattam. Az amerikai Katonaság minden hónapban kisegített egy nagyobb összeggel, a rokkantságom miatt, illetve a szüleim fizetésének felét is megkaptam fél évente. Ezzel próbáltak segíteni nekem amiért ennyi rosszat kellett átélnem. Nagyon hálás voltam és vagyok nekik jelenleg is. A félresikerült műtét után még háro. következett, úgy ahogy, de rendbe tették a lábam. Tudtam járni, bár csak bot segítségével. Megbámultak az emberek, furcsán néztek rám, volt aki sajnálkozó pillantást vetett rám, volt aki valamilyen oknál fogva csak elhúzta a száját. Gyűlöltem utcára lépni, utáltam magam, meg akartam halni, gyűlöltem azt a mocsok faszkalapot, aki ezt tette velem. Próbáltam megkeresni, de sosem bukkantam a nyomára, egy idő után pedig már nem is próbálkoztam. Minden nap kék-zöld foltokkal voltam tele a lábam miatt. Volt, hogy leestem a lépcsőn, megbotlottam és bevertem valamim, ügyetlen voltam. Négy munkahelyről küldtek el, amikor meguntam ezt az egész szerencsétlen helyzetet. Felkerestem, egy nevesebb New York-i orvost, Dr. Christine Palmert, aki az utolsó reményem volt. Elmentem hozzá, beszéltem vele, majd elvállalta a műtétet, ami helyrehozhatja némileg a lábam. Ekkor kerültek fel a rögzítő vasak a lábam teljes hosszára, illetve a csavarok a térdembe és a combcsontomba. Nagyjából egy másfél évig hordtam ezt a rögzítőt. Könnyebben tudtam vele járni és sokszor már a botra sem volt szükségem, így egyszerűbb volt munkát találnom. Miután megtörtént a műtét, azonnal egy helyet kerestem, ekkor találtam rá a kocsmára. Bebicegtem hozzájuk, pont volt egy üres helyük. Sarah szüleié a helység, először őket ismertem meg a felvételi interjúm alkalmával. Nagyon kedvesek voltak, mosolygósak és vidámak. Egyáltalán nem érdekelte őket az, milyen a lábam, sokkal jobban érdekelődtek az iránt milyen ember vagyok és hogyan fogok majd helytállni. Utána ismertem meg Saraht és Danielt, akikkel szinte elválaszthatatlanok lettünk. Bent, a konyhán dolgozik Sarah bátyja Josh és még egy fő, Fred. Ők is nagyon kedvesek voltak velem, illetve türelmesek. Josh-al néhányszor randiztunk, de végül nem lett belőle semmi. Egészen holnapig, mert újra elhívott én pedig a meglepettségtől azonnal igent mondtam. Már kezdett egyenesbe érni az életem, aztán jött az az egy személy, aki mindent felborított és a feje tetejére állított. Kezdve azzal, hogy kiengedett Tinánál az ajtón, majd ugyanazon a napon megjelent a kocsmában. Valami már akkor megfogott benne, mert alig tudtam róla levenni a szemem, de ahogy láttam, ő sem rólam. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, mégis megvolt a vonzalom mindkettőnk részéről. Aztán az esti randi, egy férfinél sem éreztem még ilyet. A hazakísérés gondolatánál végigfutott az agyamon, hogy csak meg akar fektetni, sajnos volt már ilyenre példa az életemben nem is egy. Végül örülök, hogy belementem mert így megmentett attól a sráctól. Mikor a védelmem érdekében a barátnőjének hívott, hatalmasat dobbant a szívem. Aztán miután hazavitt és tudatosult bennem, hogy nem csak a szexre kellek neki az éjszakára, maradásra bírtam. Talán hiba volt, talán nem. Ha aznap este elengedem, lehet soha többet nem is beszélünk egymással és akkor nem történik meg mindez. De nem így történt, valami furcsa érzés miatt azt akartam, hogy maradjon, majd a véletlen csókunk lefekvés előtt. A bevásárló központban nem tudom mi történt volna velem, ha nincsenek ott Mr. Honggal. És ott van utána a csók.. A mai napig nem tudom eldönteni, helytelenül cselekedtem, hogy hagytam neki vagy ez volt a helyes döntés? Ott akkor, abban a pillanatban az tűnt helyesnek. Meg akartam tenni, akartam őt, nem volt egy cseppnyi bűntudatom sem, amiért hagytam, hogy megcsókoljon. Ő is akarta, nem szimplán jófejségből tette, vagy mert el akart csábítani a lakásába. Nem, láttam rajta, hogy ugyanazt akarja amit én.
Talán ő is megkedvelt engem?
Nagyon valószínűtlennek tartottam ezt a dolgot, a sok csalódás miatt észre sem vettem, hogy talán ő is érez valamit irántam. Ott kezdett el gyanús lenni az egész, amikor a kórházban arra ébredtem, hogy valaki megcsókol. Azonnal tudtam, hogy ő az. Borostás arca súrolta ajkaimat és ez ismerős érzés volt. Bent volt velem, vigyázott rám és segített. A legféltettebb tárgyát is nekem adta, csakhogy erős legyek a műtétem közben. Törődött velem, úgy, mint még soha egyetlen férfi sem. Azt hiszem akkor voltam benne biztos, hogy beleszerettem. Majd jött a hidegzuhany. Megtudtam ki ő és mit tett. Nem tudtam már rá úgy nézni, ahogy eddig. Viszont, mélyen legbelül, tudtam, hogy nem ő a felelős az engem ért tragédiákért. A Katona volt és nem Bucky. Kényszerítették, amit ott a kihallgató szobában láttam az arcán, igaz volt. A valódi érzelmei. Megbánta. Bucky sohasem bántotta volna a családom, vagy engem. Ő tette de mégsem. Nem tudom mi tévő legyek, mi lenne a helyes út.
Beszéljek meg vele mindent?
Kezdjük újra tiszta lappal?
Megérné nekem, hogy foglalkozzak vele? Bántana újból?
Nem, azt biztosan nem tenné meg.
De mi van ha mégis?
Nem, nem tenné meg ez biztos.. Teljesen döntésképtelen vagyok.
De most meg ott van Josh is, akivel holnap délután randizom.
Holnap dől el minden, pontosan a randin. Ha úgy érzem, jól megvagyok Josh-al, akkor esélyt adok kettőnknek, többet fogok randizni vele és talán egyszer a barátnője leszek. Talán. Kiderül hová is húz valójában a szívem. Meg kell tudnom, ha feldobom azt a bizonyos érmét, akkor melyik oldalát akarom, hogy mutassa, ha leesik.
A hosszú gondolatmenet után, felkeltem az ágyból, majd az órára néztem. Hajnali fél három. Lesétáltam a konyhába egy pohár vízért, majd leültem a kanapéra. Az asztal alá néztem, majd észrevettem egy tárcát az asztal alatt, ami biztos voltam benne, hogy nem az enyém. Lehajoltam érte majd felvettem. Kinyitva vizsgálni kezdtem. Biztosan egy férfié lehetett, a papíron levő kézírásokból és maga a tárca formájából ítélve.
Ilyen dolog az én lakásomban?
Ez biztosan James hagyta itt. Mikor itt aludt, elejthette és nálam maradt.
Kutatni kezdtem benne, majd találtam egy kis méretű fotót magamról, amin éppen nevetek. Nem beállított kép volt, egy szimpla spontán fotó, amit valaki stikában készített.
Bucky csinálta volna ezt rólam?
De miért?
Vagy egyáltalán miért nyomtatta ki és rakta a tárcájába?
A kép másik oldalán a címem volt felírva és a telefonszámom.
Miért van neki felírva?
Ennyire fontos lettem volna neki?
A szememet dörzsölve felsiettem a szobámba és levágtam magam az ágyra. A pénztárcát a párnám mellé tettem, majd lehunyva a szemeimet megpróbáltam aludni néhány órát ébredésig.