ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

11. |Randi|

Reggel az ágyamban ébredtem. Nem igazán emlékeztem rá,  hogyan kerültem oda.
Buckyval voltam a kanapén, ez az utolsó emlékem. Kikeltem az ágyból, majd a lépcsőhöz mentem. Mielőtt lemehettem volna, kinyílt mellettem a fürdő ajtaja és Bucky lépett ki rajta félmeztelenül. A szemeim elé kaptam a kezeim, miközben teljesen földbe gyökereztek a lábaim.
- Jó reggelt Mandy!
- J-jó reggelt! - dadogtam zavaromban.
- Bocsi, nem tudtam mikor kelsz fel, megyek felveszek egy felsőt. - sietett le a lépcsőn.
- Mhm..
Az emeleten álltam és vártam, hogy végezzen, azonban túl kíváncsi voltam, újra látni akartam őt a felsője nélkül. Arrébb csúsztattam az ujjaimat rést hagyva a szemeim előtt, így láthattam, ahogy a kanapé előtt áll és felhúzza a pólóját. Visszanézett rám, majd elmosolyodott és nevetni kezdett.
- Eltakartad a szemeid, de úgy tűnik mégiscsak kíváncsi voltál!
- Ne mondj inkább semmit! - botorkáltam le a lépcsőn.
A konyhába indultam, ahol az asztalon már várt egy bögre forró tea.
- Az a tiéd Mandy, remélem jól csináltam - puszilt hirtelen a nyakamba.
Kezembe vettem a bögrét majd belekortyoltam.
- Auu! - kiáltottam fel.
- Még meleg, vigyázz vele! - mosolyodott el.
- Mondhattad volna hamarabb is! - legyeztem a számat.
- Sajnálom Herc-, Mandy - közelebb lépett és apró csókot adott ajkaimra.- remélem, így már elviselhetőbb.
- Igen, köszönöm! - hajtottam le a fejem.
A füleim végei égtek, az arcom lángolt, a szám még mindig lüktetett, de ez cseppet sem érdekelt abban a pillanatban.
- Akkor jó! - indult vissza a nappaliba.
- Azt hiszem újra fájni kezdett!- szóltam utána, mire megtorpant.
- Akkor bizony le kell jegelnünk. - kuncogott.
Nagy levegőt vettem, majd csalódottan kifujtam és ittam egy pohár hideg vizet, hátha múlaszt valamennyit az égető érzésen. Visszavettem a bögrét a kezembe és Bucky után mentem a nappaliba. Amint befordultam, elkapta a derekam és közel húzva magához újra megcsókolt. Most sokkal hosszabb ideig, mint az előbb.
- Jobb mostmár? - mosolygott rám.
- Mhm. - haraptam alsó ajkaimba.
- El kell mennem pár órára, megleszel addig?
- Hová kell menned?- érdeklődtem.
- Sammel még el kell intéznünk néhány dolgot, aztán jövök vissza hozzád, ígérem.
- Rendben van, megleszek ne aggódj, jól vagyok már.
- Rendben. - csókolt homlokon - Amint tudok jövök.
Felkapta a táskáját, odaadtam neki a kocsi kulcsait, majd element.
Összedobtam egy gyors reggelit, aztán nekiálltam kicsit kitakarítani a konyhát.
Már az ebédet is megfőztem, amikor Bucky visszaért.
- Megjöttem! - csukta be maga mögött az ajtót.
- Szia! - mosolyogtam rá hatalmas örömmel.
- Te meg nem pihentél igazam van? - fonta keresztbe karjait a mellkasa előtt.
- Háát, ami azt illeti, egy kicsit igen, de főztem ebédet, úgyhogy, tádá! - emeltem fel mindkét kezem.
- Megőrjítesz ifjú hölgy!- rázta meg a fejét és elém sétált.
- Jó vagy rossz értelemben?- nevettem.
- Is-is..
- Akkor okés, ez azt jelenti, hogy önmagam adom! Most pedig ülj le és egyél, végre frissen is megkóstolhatod a spagettim.
Kíváncsi lettem mi történt tegnap este, ezért ebéd közben rákérdeztem.
- Bucky, hogy kerültem tegnap az ágyamba?
- Mire emlékszel?- kérdezett vissza.
- Umm, a mellkasodon feküdtem és beszélgettünk.
- Te bealudtál, így nem volt más választásom. Felvittelek ölben az ágyadba, illetve bekentem a kezeidet a krémmel amit kaptál, hogy ma ne fájjon.
- Tényleg? Ennyi mindent megtettél értem?- leptek meg szavai.
- Persze, hogy megtettem. Jobban örültem volna, ha a mellkasomon ébredsz, de az neked most nem lett volna előnyös. Viszont megkaptam már a jutalmam a jó cselekedetemért! - mosolyodott el miközben újabb adag tésztát csavart fel a villájára.
- Mit? Mi volt az?
- Miközben óvatosan kentem a kezed, azt motyogtad álmodban, hogy "Szeretlek", meg a nevemet utána.
- Oh.. OHH, akkor az nem álom volt!- takartam el az arcom.
- Nekem az volt. Apropó jut eszembe. Keress magadnak valami kényelmes ruhát.
- Miért?
- Randizni megyünk!- mosolyodott el.
- De akkor nem kényelmes kell!
- Akkor legyen olyan amit te szeretnél, de tényleg legyen kényelmes és egyszerű, nem kell kiöltöznöd.
- Rendben van..- furcsálltam a kérését.
- Tetszeni fog meglátod. Köszönöm az ételt, nagyon finom volt Mandy, most viszont ha nem bánod, zuhanyoznék egyet, eléggé meleg volt odakint.
- Rendben menj csak, törülközőt találsz a tükör melletti hosszú szekrényben.
Elmostam a használt tányérokat, majd felmentem a szobámba megkeresni a megfelelő ruhát. Elég sok hezitálás után végre sikerült kiválasztanom a tökéletes szettet. Egy combközépig erő fekete szoknya és egy ujjatlan, fekete szívecske mintás fehér ing. A lábbelit nem túloztam el, egy sima fekete tornacipő megteszi, ilyen lábak mellett.
Miután Bucky végzett, jobbnak láttam, ha én is lezuhanyzok. Bezárkóztam a fürdőbe nagyjából egy másfél órára. Nem vagyok egy sokáig készülődő típus, de most nagyon elhúztam az időt. Kicsit kicsinosítottam magam, mégis csak randizni megyek egy férfival. A hajamat végül lófarokba fogtam és begöndörítettem. Átosontam a szobámba, majd átvettem a ruhákat is. Már felöltözve álltam a tükör előtt, amikor Bucky lentről felkiáltott.
- Készen vagy Mandy?
- Egy pillanat, egyébként igen! Megyek azonnal!- válaszoltam.
Fújtam egy kevés parfümöt magamra, nagy levegőt vettem és lesiettem a lépcsőn.
Bucky az ajtónál várt rám, mikor meglátott, mintha meglepődött volna.
- Mi az?- kérdeztem mosolyogva.
- Gyönyörű vagy! Nagyon jól áll a szoknya. - vakarta meg zavartan tarkóját.
- Köszönöm!
Leültem, hogy felvehessem a cipőmet, bár ebben az állapotomban, elég nehéznek bizonyult. Ki tudtam nyújtani a sérült kezem, de még mindig fájt. Bucky látva a szenvedésem, leguggolt és segített feladni rám a tornacipőket.
- Így jó lesz? - tolta fel rám gyengéden a cipőt.
- Igen, nagyon köszönöm.
- Nincs mit, tornacipős hercegnő! - mosolygott egyenesen a szemeimbe.
Kisétáltunk a kocsihoz, felajánlotta, hogy ő vezet, én pedig elfogadtam. Nem tudtam hová megyünk, teljesen titok volt előttem egészen addig amíg a parkhoz nem értünk. Előre kiszállt az autóból, az én oldalamra szaladt, hogy kinyithassa nekem az ajtót. Kezét nyújtva kisegített a kocsiból és a park belső részéhez vettük az irányt. Egy leterített pokróc várt az egyik fa alatt, meg egy kisebb piknikkosár.
- Bucky, ez meg? - csodálkoztam.
- Úgy tudom, te inkább az ilyesfajta randevúkat preferálod, mintsem azt, hogy egy étteremben ücsörögjünk. - tolt közelebb a plédhez.
- Honnan tudtad?
- Az maradjon az én titkom. - kacsintott rám.
Segített leereszkedni a takaróra, majd a kosárból előhúzott egy színes dobozt, amit átnyújtott nekem.
- Ez meg micsoda?- kérdeztem kíváncsian.
- Bontsd ki és megtudod!
Levettem a tetejét, majd megcsapott egy nagyon ismerős illat.
- Brownie! Ez a kedvencem! - mosolyogtam rá.
- Igen tudom, én magam csináltam. Némi segítséggel, de neked készült.
- Te csináltad? Nekem?
- Igen.- bólintott büszkén.
Közelebb hajoltam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
- Nagyon köszönöm.- csillogtak a szemeim akárcsak egy kisgyermeké.
Elkezdtük elfogyasztani a sütit és közben rengeteget beszélgettünk.
Mesélt a múltjáról, a gyerekkoráról, majd milyen volt a seregben szolgálni, illetve mesélt még Steve-ről is, aztán arról, hogyan került a HYDRA-hoz, mi történt évekkel ezelőtt, amikor végre megszökött. Kb addig mesélte az élete történetét, amíg mi meg nem ismerkedtünk.
Ezután én következtem. Elmeséltem neki a gyerekkorom, majd azt, miért lettem katona és azt is, hogy mi volt a szüleim halála után. Az utolsó történeteket szomorúan hallgatta végig, láttam rajta, hogy gyötri a bűntudat. Elfordította a fejét és a távolba bámult. Gyorsan az arca után kaptam, mert tudtam, hogy ezek a merengések nem vezetnek jó irányba. Visszafordítottam magam felé, hogy rá nézhessek.
- Bucky, ami megtörtént megtörtént. Én már megbocsájtottam neked, te is tedd ugyanezt magaddal. - simítottam meg az arcát.
- Próbálom, de nehéz.. Pokollá tettem annak a nőnek az életét, akiért az életemet is adnám.- csúsztatta egyik kezét a combomra.
- Akkor tedd a hátralévő életét olyanná, hogy elfelejtse azt a poklot, amit át kellett élnie. Megkaptad az élettől azt a bizonyos második esélyt. Kiszabadítottak a fogságból, megszabadítottak a Katonától, most pedig megvan a második esélyed arra, hogy jóvátedd azt, amit a lánnyal tettél. Talán ezért nem haltam meg ott. A sors tudta, hogy még terve van mindkettőnkkel. Lehet, hogy nekünk újra találkoznunk kellett ahhoz, hogy az egymás szívén lévő lyukakat betöltsük. Örülök, hogy másodjára az igazi James Bucky Barnest ismertem meg.
Láttam, ahogy egy könnycsepp folyik le borostás arcán, ami végül a kezemen folyt tovább. Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem.
- Mostmár nem lesz semmi baj Bucky, engedj el minden rosszat és találd meg a békéd. - suttogtam a fülébe.
Magához szorított, a nyakamba rejtette arcát és apró csókokkal hintette a bőrömet, amitől újra libabőrös lettem.
Kezeit lecsúsztatta a derekamig, megtartott, majd velem együtt hátradőlt.
Kisebb sikítás hagyta el a számat mutatványa után. Bucky mellkasán feküdtem, az arcunk szemtől szemben volt egymással, néhány centi választott el bennünket egymástól.
- Bucky! - néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
- Meg akartam tenni bocsánat, de ez így most kényelmes.
- Rendben van, most az egyszer elnézem neked. - adtam egy apró puszit az orra hegyére.
- Köszönök neked mindent Amanda. Ha te nem vagy, valószínűleg még mindig ugyanolyan elzárkózott, jégszívű öregember lennék. - simította végig hajtincseimen.
- Felolvasztottam a jeget? - mosolyogtam rá.
- Fel, eltüntetted az összeset. - hajolt közelebb.
Ajkaink súrolták egymást, amikor az egyik combomnál nyomás éreztem. Először azt hittem van valami a zsebében, de elég hamar ráeszméltem, hogy az nem a telefonja vagy a kocsi kulcsai. Lángoló fejjel csúsztam le mellé a pokrócra.
Ő csak értetlenül nézett rám, nem értette mi történt velem ilyen hirtelen.
- Van valami gond? - kérdezte aggódóan.
- N-nem, dehogy is, minden rendben, csak..Jobb ha itt fekszem.
- Miért?
A lába közé böktem a fejemmel. Odanézett, majd megigazította nadrágját, hogy kevésbé látszódjon és elnevette magát.
- Sajnálom Mandy, ez ellen nem tudok mit tenni!
- T-tudom.. Ezért teszek én, jó itt nekem melletted.
- Gyere ide. - nyújtotta ki karját, hogy közelebb csúszhassak.
Ráfeküdtem a mellkasára, egyik kezével átkarolt és lágyan simogatni kezdett. Csendben feküdtünk egymás mellett, kár lett volna elrontani ezt a pillanatot szavakkal. Van, amikor az érintés és a tettek többet érnek, mint a szavak, ez is egy olyan pillanat volt, és a legfontosabb, a miénk. Soha eddig egyetlen férfi sem érintett meg ennyire, mint ő.
- Mandy.. - törte meg végül a csendet.
- Igen?
- Te hiszel a "szerelem első látásra" dologban? Tudod, mint abban a filmben amit néztünk.
- Hogy őszinte legyek, volt amikor hittem benne. Aztán az évek előrehaladtával rájöttem, hogy ilyen nem létezik. Aztán.. mégis jött egy férfi és mindent a feje tetejére állított bennem. Minden eddigi kétségemet felülmúlta, miatta olyan dolgokat tapasztaltam meg, amiket eddig soha senkivel. Beleszerettem első látására.
- Szerencsés pasas lehet.. Akkor miért velem fekszel itt a parkban?
- Te vagy az te dinka! - emeltem rá a tekintetem, miközben játékosan megpaskoltam a mellkasát.
- Tudom. - mosolyodott el.
- Remélem ezt észben is tartod.
- Szeretsz engem Mandy?
- Mindennél jobban.- vallottam be őszintén.
- Gyere ide Hercegnő! - húzott közelebb magához.
Az orrunk teljesen összeért és csak mosolyogtunk egymásra. Boldogok voltunk mind a ketten. Kezét felvezette a tarkómhoz, majd gyengéden de mégis érzékien megcsókolt.
Eztán az egyik beígért romantikus sétánkat valósítottuk meg amit még a műtétem után beszéltünk meg. Ugyan még nem teljesen gyógyultam meg, de szerettem volna végre úgy sétálni vele, mint azok a szerelmes párok, akik minden nap ezt csinálják. Felvette a tempómat és lassan sétált mellettem. A kezébe kapaszkodva lépdeltem mellette. Szerettem volna inkább megfogni a kezét, de végül mintha kitalálta volna a gondolatom. Levette kezéről az enyémet és leengedte, majd tenyerét az enyémhez tapasztotta, ujjainkat pedig összekulcsoltuk és így sétáltunk tovább.
Ahogy haladtunk a kijelölt részeken, a padokon és a füvön pihenő emberektől kedves pillantásokat és mosolyokat kaptunk, akárhányszor csak odapillantottam valakire. Az egyik padon egy idősebb néni pakolászott a táskájában, valamit nagyon keresett, amikor megláttam a pad alatt a pénztárcáját. Odasiettem hozzá, benyúltam a pad alá és odaadtam neki.
- Elnézést, ez nem a magáé véletlen?- nyújtottam felé a tárcát.
- Jajj drágám, azt hittem elhagytam, de igen az enyém! Nagyon szépen köszönöm, hogy segített nekem. - vette át hálálkodva a tárcát.
- Igazán nincs mit.
Bucky mögöttem állt, mikor hátrafordultam hozzá büszke pillantásokkal mosolygott rám.
- Fiatalember, a barátnője egy igazi tündér, viselje jól a gondját!- szólt most az idős hölgy Buckyhoz.
- Úgy lesz!
Elköszöntünk a nénitől és tovább sétáltunk.
- "Fiatalember" - kuncogtam.
- Mi az?- húzta össze szemöldökeit.
- Az addig oké, hogy én fiatal vagyok, de..
- De?
- Semmi, inkább nem mondok semmit, felejtsd el. - nevettem el magam.
- Azt akartad mondani, hogy te fiatal vagy, én viszont egy öregember. Valószínűleg idősebb voltam a hölgytől ez igaz.
- Örülök, hogy nem nekem kellett kimondanom! - kuncogtam.
- Ha öreg vagyok ha nem, mégis belém szerettél ilyen fiatalon! - hangsúlyozta ki az utolsó szót.
- Lehet ezért nem sikerültek az eddigi kapcsolataim. Mindig csak pár év vagy épp néhány hónap volt a pasik és köztem, nem hittem volna, hogy valójában nyolcvankét év korkülönbség kell.
- Ezt azt hiszem, mondhatom az én részemről is. Hozzám képest, még gyerek vagy. - nevette el magát.
- Kaotikus egy páros vagyunk, ezt meg kell hagyni.
- Egy pár vagyunk már? - mosolygott rám.
- Még nem!- ráztam meg a fejem.
- Nem?
- Nem, még meg sem kérdezted, hogy lennék-e a barátnőd, így csak barátok vagyunk, akik vonzódnak egymáshoz, amolyan barátság extrákkal.
- Mhm.. Szerintem induljunk vissza a kocsihoz, aztán induljunk haza.
- Valami rosszat mondtam? - néztem rá csodálkozva.
- Nem, na gyere!- húzott maga után.
Azt hittem megharagudott azon, amit az imént mondtam. Néma csendben mentünk vissza az autóhoz. Beszálltunk, majd elindult teljesen a másik irányba, mint amerre lakom.
- Bucky? Azt mondtad haza viszel. Miért erre jövünk.
- Meglepetés. - kezét a combomra helyezte és végig simított rajta.
- Nem is haragszol?
- Miért haragudnék?- mosolygott miközben az utat nézte.
- Hát amit az imént mondtam neked..
- Amiatt nincs okom haragudni rád, igazad van.
- Értem, akkor megnyugodtam.
- Tudom néha félreértető a mimkám, sajnos nem tehetek róla, ilyen az arcom, de nem haragszom.
- Most hova megyünk?- érdeklődtem.
- Hozzám.