ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

21. |Családi viszály|

Megkértem a fiúkat, hogy vigyenek haza.
Mindketten eleget tettek kérésemnek.
Sam barátnője és Sarah is azonnal a házunkhoz sietett, hogy velem legyenek. Sarahval szerencsére Daniel is eljött.
Lent voltunk mindannyian a nappaliban, Bucky és Sarah közvetlen mellettem ültek és két oldalról támogattak engem, a többiek velem szemben ültek a földön, közel hozzám.
Nem akartam sírni, szemeimből viszont akaratlanul is potyogtak a könnyek.
- Biztosan van erre valami logikus magyarázat!- próbált nyugtatni Sam.
- Micsoda? Bocs Amanda, mégse haltunk meg, életben vagyunk, csak nem kerestünk, hagytunk szenvedni! Erre milyen logikus magyarázat van?- vontam kérdőre.
Ekkor kopogtattak az ajtón. Sam felkelt és kinyitotta.
- Mandy!- lépett be Christina sietve.
- Tina!- sírtam el magam újfent.
Hozzám sietve szorosan magához ölelt és nyugtatgatott.
- Nagyon sajnálom Drágám!
- Te tudtál erről? Tudtad, hogy életben vannak?- kérdeztem megtörten.
- Nem, de egy ideje sejtettem. Mivel a katonaságnál vagyok, így hallottam néhány pletykát, de nem hittem volna, hogy igazak.
- Miért tették ezt?
- A szüleid nagyon rossz dolgokba keveredtek, így ezt látták helyesnek.
- Mit tettek?- néztem rá elszörnyedve.
- Ezt nem nekem kellene elmondanom. Beszélned kell velük erről is és Buckyról is, muszáj lesz még az esküvő előtt letudnod ezt.
- Hol vannak most?- kérdeztem.
- A régi lakásotokon.
Felpattantam és elindultam kifelé a kocsihoz.
- Mandy te meg hová mész?- kapott a kezem után Bucky.
- Beszélek velük, tisztázok mindent, hagyom, hogy beszéljenek.
- Veled megyek.
- Nem! Nem jöhetsz velem!- tiltakoztam.
- Akkor is elmegyek, majd a kocsiban várok rád, nem megyek be.- erősködött.
- Én is veled megyek.- állt mellém Tina.
- Köszönöm nektek.- néztem mindkettőjükre hálásan.
- Mi is megyünk, biztos ami biztos.- bólintott Sam.
- Köszönöm Sam, Janice. Sarah, ha szeretnétek maradhattok itt, késő van már.- néztem a barátnőmre.
- Köszönjük, de inkább hazamegyünk. Nagyon szorítok neked, bármi történik azonnal hívj, elérhető leszek jó?
- Köszönöm Sarah, és neked is Daniel. Hálás vagyok nektek, hogy vagytok.- öleltem át őket.
- Jajj te leányzó!- viszonozták az ölelést.
A volán mögé ülve gyors tempóban hajottam a régi házunkhoz a város másik végében lévő erdőbe.
- Ti itt maradtok, amíg én bemegyek!- szálltam ki az autóból.
- Legalább Dr. Raynor menjen be veled. Ő ismeri a szüleidet és téged is. Legyen melletted.- szállt ki Bucky is az autóból.
- Én is ugyanerre gondoltam, nehogy eldurvuljanak a kedélyek, jobb lesz ha bemegyek.- helyeselte Tina.
- Rendben van, legyen így. Ha túl sokáig tart, vidd haza őket Bucky, ne várjatok itt miattam.
- Dehogynem! Itt fogunk várni amíg ki nem jössz onnan! Fontos vagy nekünk, persze, hogy maradunk!- fogta meg a kezem Janice.
- Köszönöm nektek!
- Bármi baj lenne, sikíts és ott vagyok!- fogta meg a kezem Bucky.
- Remélhetőleg nem lesz mégiscsak a szüleim. Talán ők nem akarnak majd megölni, ne aggódj James.
Gyors ölelés után Tinával együtt bementünk a házba.
Mindketten a kanapén ültek, anyámon látszódott mennyire összetörte a találkozásunk, ha tudná engem is mennyire, de nem mutathatom ki előttük, most nem.
Olyan érzésem van, mintha két idegen ülne velem szemben, akiket egykor ismertem.
- Mandy!- állt fel azonnal anyám.
- Christina te mit keresel itt?- vonta kérdőre őt az apám.
- Jobb ha én is itt vagyok! Kell egy biztos támasz Amandának, akiben bízhat.- fogta meg a vállam.
- Bennünk is megbízhat!- csattan fel apám.
- Ezt had döntsem el én kiben bízok és kiben nem! Jelenleg akikben teljes mértékig megbízok az mellettem áll, valamint kint várnak rám az autóban. Kaptok egy esélyt, hogy elmagyarázzátok mi folyik itt. Tisztáznom kell az egész helyzetet, ha nyugodtan akarok férjhez menni holnap.
- Férjhez menni?- kérdezte meglepetten anya.
- Hogy mit csinálsz?- torzult el apám tekintete.
- Amit akarok! Férjhez megyek! Beszélek ha ti is. Ti fogjátok kezdeni, szóval had halljam, mi miatt hagytatok magamra? Amit mondtam korábban mostanra is érvényes, az igazat akarom hallani!
- Jobb ha ti mondjátok el neki, vagy én fogom!- lépett mellém biztatóan Tina.
- Ki vagy te, hogy fenyegess?- húzta össze szemeit az apám.
- Az, aki mellettem volt a legnehezebb időszakomban! Van joga ehhez! Szóval, had halljam!
- Üljetek le kérlek!- mutatott anyám a két üres fotelre.
Keresztbe font végtagokkal ültem le velük szemben, majd egyenesen apám szemeibe néztem.
- Rendben van, ahogy akarod. Sok mindenről nem tudsz Mandy, direkt nem mondtuk el, nem tartozott rád, nem akarod hallani, de a te érdekedben tettük.- kezdett bele az apám.
Szememet forgatva megráztam a fejem.
- Mi nem a katonaság emberi voltunk valójában. Beépült emberek voltunk, nagy pozíciókat töltöttünk be, ami a terv része volt, én és az édesanyád kémek voltunk. A HYDRA kémei.
Szemeim hatalmasra nyíltak a csodálkozástól. Minden másra számítottam, csak erre nem.
- Nekik vittünk információkat, amivel megbuktathatták a vezetést, a katonaságot és a SHIELD-et is. A mi munkánk fontos volt mindkét helyen egyaránt. Mikor kiderült, hogy téged is bele akarnak ebbe rángatni, azonnal visszautasítottam a kérésüket és eltűntünk a szemük elől egy időre. Viszont azzal nem számoltam, hogy a Katonát akarják bevetni ellenünk, így felbéreltem két embert, hogy azon a napon minket alakítva tegyenek egy próbakört, hogy felhívjuk a figyelmüket, egy kis elterelés, és itt jön képbe a Katona. Nem hittem volna, hogy ennyire véresen komolyan veszik.
Megölte őket, majd érted ment. Azonnal hívtam a rendőrséget és a katonaságot, hogy menjenek a házhoz érted, de hamarabb odaértek, viszont úgy tűnik elég ideig küzdöttél ellene ahhoz, hogy megtaláljanak téged, így megmenekültél. Nem mehettünk érted, ha megtesszük tényleg meghalunk. El kellett rejtőznünk, nevet és külsőt változtatni, minden kontaktok megszakítani az eddigiekkel, bele értve téged is. Azt kellett hinniük, hogy sikeres volt az akciójuk. Nem bukkanhattunk fel akármikor, meg kellett várnunk amíg a HYDRA megbukik és eljöhetünk a rejtekünkből. Velünk együtt sokan mások hasonlóképp tettek, egy csapatot alkotva rásegítettünk, hogy csirájában elfojtsuk az egész szervezetet. Visszamentünk a katonasághoz és ismét új életet kezdtünk. Ennek ma már három éve, most pedig eljött az ideje, hogy gond nélkül találkozzunk.
Az egészet teljesen ledöbbenve hallgattam végig. Nem hittem el, hogy komolyan ez történt meg velünk.
- Tudjátok, hogy minden nap azt kívántam, hogy én is halott lehessek? Meg akartam halni? Utánatok menni? Tettem öngyilkossági kísérleteket, de erős voltam ahhoz, hogy csak úgy eltávozzak erről a világról! A szívem apró darabjaira tört és ki is szakadt akkoriban. És komolyan, ennyi mindent megtettetek azért, hogy megvédjétek? Mitől? Mi lett volna rosszabb annál a fájdalomnál, amit én éveken keresztül hordoztam magammal?- sírtam el magam közben.
Anyám lehajtott fejjel szintén sírni kezdett, apám arcára is fájdalom ült, de nem szakította meg velem a szemkontaktust.
- Nem így terveztük, de végül ez lett a vége. Sajnáljuk, hogy mindez megtörtént, nem tudtunk mit tenni ellene.
- Legalább megtudtam az igazat, jobb később, mint soha nemde?- nevettem gúnyosan.
- Most te jössz, miről beszéltél az imént? Kihez mész férjhez?- váltott azonnal témát apa.
- Előre szólok, nem kérek semmilyen kommentárt miután elmondtam. Az én életem, úgy élem, ahogy akarom. Ti is hoztatok döntéseket, úgy, hogy meg sem kérdeztetek. Mivel már elég idős vagyok, így én is hozhatok önálló döntéseket, nem kérek felvilágosítást! Holnap után hozzá fogok menni ahhoz a férfihoz, aki most is kint vár rám és ha bármi történne velem itt teremne mellettem, mert több, mint egy éve olyan boldoggá tesz, amilyen sohasem voltam még. A neve James.
- James? A férfi aki veled volt az épületben?- kérdezte anya.
- Igen, hozzá fogok menni feleségül!- helyeseltem.
- Azt már nem!- állt fel hirtelen az apám.
- Mondtam, hogy nem kérek semmilyen kommentárt!- emeltem fel a hangom.
- Nem fogsz hozzá menni, megértetted?- mért végig szúrós tekintettel.
- Na ebből én nem kérek! Eltűnsz évekre, most meg úgy csinálsz, mintha jogod lenne bármihez is!- hánytam a szemére.
- Igenis van jogom!
- Nem! Képzeld el nincsen! Ez nem így működik!- álltam fel én is- Te is hoztál egy döntést ami után egyedül hagytatok! Én is hoztam egy döntést, boldog akarok lenni! Képzeld, az a férfi képes engem azzá tenni! Megváltozott, teljesen megváltozott, mellettem más ember lett, ahogy én is mellette, nem te fogod megmondani nekem, hogy kihez mehetek hozzá és kihez nem! Ennek a beszélgetésnek pedig it van vége! Tudod, ha most nem csinálod ezt, elgondolkodtam volna azon, hogy egyszer megbocsájtok, de így azt a szemernyi esélyt is elúsztattad! Ha meglátom bármelyikőtöket az esküvőn, mindenki füle hallatára elmondom mit tettetek és ha kell a rendőrséget is rátok hívom, hogy vigyenek el onnan!- kiabáltam velük.
Az ajtóhoz siettem, majd kivágva azt a kocsihoz mentem. Bucky azonnal kiugrott az autóból és felém sétált.
Mikor odaértem szorosan a karjaiba zárt.
- Nyugodj meg Mandy, nem lesz semmi baj!- csókolt hajtincseim közé.
- Csak menjünk innen minél hamarabb!- suttogtam megtörten.
Tina néhány perc után követett. Őt ismerve a szüleim egy kellemes fejmosáson mentek keresztül.
James ült a volán mögé, én az anyósra, a többiek pedig hátra.
Hazavittünk mindenkit, majd mi is hazafelé vettük az irányt.
Bucky kezét folyamatosan a combomon tartotta, míg én csak szótlanul kifelé bámultam az ablakon.

Elérkezett az esküvő napja. Tegnap este Bucky elment a legénybúcsújára a fiúkkal, én pedig a lányokkal megtartottam a lánybúcsúmat.
Mindenki nálunk aludt, hogy másnap együtt készülhessünk el a nagy napra.
Reggel furcsán éreztem magam, rosszul voltam és hánytam is, amit betudtam az idegességnek.
Gyönyörűen kisminkeltek és felkészítettek aznapra a lányok, életemben először éreztem magam igazán szépnek, tényleg olyan voltam, mint egy hercegnő.
A fiúk az esküvő előtt két órával érkeztek, nem éppen olyan hírekkel amire számítottam volna aznap.
- Hogy érted, hogy nem találjátok őt?- kérdeztem ingerülten Sam-et.
- Eltűnt! Azt mondta kimegy, mert fontos hívást kapott aztán eltűnt. Hiába kerestük, nem találtuk sehol sem! Egész éjjel próbáltuk megtalálni, de semmi, elnyelte a föld! Nem veszi fel a telefonját, ki van kapcsolva, minden helyen megnéztük de semmi!- hadarta kétségbeesetten.
Lábaimból a maradék erő is kiszállt. Lezuhantam a mögöttem lévő fotelbe, mire mindenki mellettem termett.
A fejemhez kaptam és legszívesebben ordítottam volna, de ehelyett egy hang sem jött ki a torkomon.