ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

38. [ Újabb bonyodalom ]

Egy héttel karácsony előtt megkértem anyát és Tom-ot, hogy vigyenek be Adam-hez, mert beszélni szeretnék vele.
Anya nem örült ennek, ahogy Bucky, illetve senki más sem a környezetemből, azonban meg akartam tenni, voltak dolgok, amiket az ő szájából akartam hallani.
Beengedtek hozzá két rendőr kíséretben az egyik kihallgató szobába.
Amint beléptem ő már az asztalnál ült lebilincselt karokkal és lábakkal.
Leültem vele szemben, eleinte csak némán szemeztünk, végül én törtem meg a csendet.
- Hallani akarok valamit a saját szádból, ami azóta is foglalkoztat.- lezdtem bele.
- Mit akarsz tudni?- kérdezte.
- Miért? Miért tetted mindezt velem?
- Mert.. mert azt akartam, hogy neked is fájjon! Én éveken át éltem együtt azzal a tudattal, hogy nem vagy a lányom, holott az első perctől ebben a hitben éltem, aztán jött a hideg zuhany. Anyád már bűnhődött, az egész történetet én találtam ki, én küldtem rád a katonát is, hogy öljön meg! Minden előre meg volt tervezve, hogy új életet kezdhessek anyáddal. Végre lett egy közös gyermekünk, semmi sem állt az utunkba, egész addig, amíg újra össze nem sodort minket az élet. Láttam, hogy életben maradtál, ráadásul a katona is veled volt, remek alkalom volt a bosszúra! Mindent újra kiterveltem, a fiút is bevontam, majd megtörtént aminek meg kellett! - mosolygott mindeközben gúnyosan.
- Egy szörnyeteg vagy!- szorítottam össze a fogaim.
- Ti tettetek azzá!- emelte fel a hangját.
- Ezt ne próbáld meg ránk kenni! Mostantól fogva sehol se merd a szádra venni bármelyikünk nevét is világos voltam? Ezt a szánalmas családnevet sem vagyok hajlandó tovább viselni! Csak hogy tudd, Adrian sem fogja, egy életre letagadja, hogy bármilyen köze is volt hozzád, ahogy mi mindnyájan! Egyedül és magányosan fogsz megrohadni a börtönben életed végéig! Életem eddigi részében sokáig azt tettem amit te akartál, ez már soha többet nem lesz így! Egyikünk sem lesz a dróton rángatott bábod! Tudod, örülök, hogy Tom a valódi apám, tőle néhány hónap leforgása alatt annyi szeretetet kaptam, amennyit tőled tizennyolc év alatt egyszer sem! A legboldogabban fogom eldobni a te szánalmas családneved és felvenni az övét! Ugyanazt a kínt és szenvedést kívánom neked a börtönben, amit nekem kellett átélnem éveken keresztül! Magányodban gondolkodhatsz azon, hogy nem maradt senkid, mindenki gyűlöl és utál téged, úgy fogsz meghalni, hogy senki sem emlékszik majd rád és senkinek sem fogsz hiányozni! Remélem kellemesen megrohadsz a börtönben,
" Apa" !
Felálltam és kiviharzottam a teremből. Közben a kinti folyosón vártak rám a többiek. Amint kiléptem mindhárman rámkapták tekintetüket és hozzám siettek.
- Minden rendben volt?- kérdezte anya aggódva.
- Igen, most pedig, szeretném ha Tom elvinne valahová. - néztem rá.
- Csak én?- kérdezte meglepetten.
- Igen. - bólintottam.
Anya és Bucky hazamentek, addig én megadtam a címet Tom-nak ahová menni szeretnék.
Leparkolt az épület előtt és bejött velem.
Amíg elintéztem a dolgom, addig a kinti váróban ült le és a telefonját nyomkodta.
- Jó napot miben segíthetek?- kérdezte a fiatal lány a recepción.
- Jó napot! Nevet, illetve az egyik törvényes gondviselőmet is szeretném megváltoztatni.
- Rendben, amint megjelenik a száma a képernyőn a hatos fülkéhez mehet majd!
- Köszönöm!
Miután sorra kerültem elintéztem minden papíromat amire szükségem volt. Nagyjából egy órát vett igénybe ez az egész, az új kártyáimat is megigényeltem így már csak várnom kellett rájuk, a jövőhéten készen lesznek.
A papírokkal a kezemben siettem Tom-hoz, aki éppen telefonon beszélt valakivel. Amint meglátott letette és elrakta a zsebébe a mobilt.
- Jó sokáig tartott!- mosolygott rám.
- Hidd el megérte!
- Miért?
Kiérve a kocsihoz megálltam előtte és erőt véve magamon belekezdtem.
- Nem véletlen jöttem ma ide. Egy nagyon fontos dolgot intéztem most el, aminek éppen itt volt az ideje.
- Mi lenne az?
Kezébe adtam a névváltásról szóló papírt. Szemei megteltek könnyel miközben a papírt olvasta. Azonnal magához húzott és szorosan átölelt.
- Köszönöm, nagyon köszönöm neked Kicsim!- indultak meg könnyei.
- Mégiscsak a te lányod vagyok, ez mostmár hivatalos!
- Szeretlek!- csókolt homlokon.
- Én is téged, Apa!
Még szorosabban ölelt magához szavaim után.
Hazafelé én vezettem, szegény a könnyeitől semmit sem látott volna.
Leparkoltam a ház előtt, majd besiettünk, hogy elújságoljuk a jóhírt.
Anyáék a kanapén ülve filmeztek a gyerekekkel együtt.
- Tom veled mi történt?- nézett rá anya riadtan.
- Por ment a szemembe!- törölte le utolsó könnycseppjeit.
- Nem történt semmi baj, csupán csak ez. - nyújtottam át anyának is a papírt.
- Atya ég!- kiáltott fel.
Szája elé kapta kezét és meglepetten nézett rám.
- Ezt meg kellett tennem, így a helyes.
James mellém sétált és átkarolt a derekamnál. Tudta jól mire készülök, tegnap este megbeszéltem vele ezt az egészet.
- Jajj kincsem annyira büszke vagyok rád!- nyomott egy csókot a homlokomra anya.
- De nem úgy volt, hogy az ő nevét veszed majd fel?- mutatott apa Buckyra.
- Arra is sor kerül majd, de csak a jövőben. - válaszolt James.
- Hogyhogy?- cikáztak anya szemei köztünk.
- Túl sok mindent történt. Először szülessen meg a pici és legyünk egy kicsit nyugton. Az esküvő megvár minket, így is hozzá tartozom.
- Ti tudjátok.- mosolygott ránk anya.
- Akkor te is King leszel mostantól?- lépett elém Julia.
- Igen az leszek Tökmag!- simítottam végig hosszú tincsein.
- Jajj dejó!- ugrott a nyakamba örömében.
A elkövetkezendő napok végre valahára nyugodtan teltek. Szorgosan készültünk a karácsonyra, miközben Buckyval rengeteg időt töltöttünk együtt.
Szenteste délelőttjén épp reggelit készítettem, amikor enyhe fájdalmat kezdtem érezni a hasam tájékán. Azonnal odakaptam a kezem és vártam mi történik ezután. Néhány kisebb görcsös fájdalom után minden rossz érzés megszűnt.
Bucky ekkor ért le és aggódó tekintettel figyelt, miközben mellém lépett.
- Mandy mi a baj?- karolt át derekamnál.
- Olyan, mintha lett volna néhány görcsös fájdalmam, de elmúlt. Megyek felhívom az orvost hátha tud ma fogadni.
Felfelé sétáltam a lépcsőn, a fokok megtétele egyre nehezebbé vált, újra előjöttek a fájások, azonban egyre intenzívebben éreztem őket. Az utolsó lépcsőfok után nedvességet éreztem a lábamon amire azonnal odakaptam a tekintetem. Átlátszó folyadék folyt végig a bőrömön egészen a padlóig. Elfolyt volna a magzatvízem? Az lehetetlen, még közel sincs itt az idő!
- B-Bucky azonnal hívd az orvost!- nyögtem a fájdalomtól.
James falfehérré vált amint meglátott az emelten a korlátnak támaszkodva.
Hívta az orvosom, aki azonnal eresítette a mentőket. Perceken belül megérkeztek és már úton is voltam a kórház felé.
Amint beértem gépekre kapcsoltak, hogy megfigyeljék a babát.
- Kérlek Mandy ne ijedj meg, de a baba veszélyben van, azonnal meg kell császároznunk téged!- fogta meg a kezem az orvosom.
- Az nem lehet! Még túl korai!- néztem rá kétségbeesetten.
- Sajnos meg kell tennünk méghozzá azonnal! A kicsi nyakára rátekeredett a köldökzsinór és a magzatvíz is túl sok.
- Csináljuk azonnal!
Idő közben James is beért hozzám a kórházba. Beöltöztették műtős ruhába és beengedték hozzám. Megfogta a kezem, majd szorosan fogta bíztatásképp.
- Minden rendben lesz Mandy, erősek vagytok mindketten!- csókolt homlokon.
Megkaptam a megfelelő érzéstelenítést, majd elkezdődött a műtét.
Semmit sem érzékeltem belőle, viszont az idő haladtával egyre rosszabbul kezdtem érezni magam.
Az orvos kivette belőlem a kisfiunkat, legnagyobb félelmemre viszont elsőre nem sírt fel, egyetlen hangot se adott ki.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva.