ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

31. |Julia King|

Julia nem volt túlságosan bőbeszédű aznap, bár ez valahol érthető, hiszen pár órával ezelőtt találkozott velünk életében először, ráadásul neki is emészteni kell, hogy elszakad a toxikus anyjától és az apjával lehet valamint azt is, hogy van egy nővére.
Éppen a konyhában ültem egyedül és egy terhes nőknek szóló könyvet olvastam, amikor a szemem sarkából észrevettem egy alakot a fal mellett. Mire odakaptam a tekintetem eltűnt. Újra a könyvre figyeltem de újra feltűnt valami a látóteremben, ezúttal nem emeltem fel a fejem, csak a szememet vezettem oda, ekkor láttam, hogy a bujkáló alak bizony Julia, aki engem figyel.
- Szia!- köszöntem neki kedves hangon.
Nem szólt semmit csak újra elbújt a fal mögé.
- Ne haragudj, ha megijedtél, nem akartalak megrémiszteni!- suttogtam.
Félénken előbújt a fal mögül, majd az asztalhoz sétált és leült velem szemben és a könyvet kezdte vizslatni a kezemben.
- M-mit olvasol?- kérdezte kíváncsian.
- Egy terhes nőknek szóló könyvet!
- Miért olvasol te ilyet?
- Mert van mit tanulnom belőle!
- Baba van a hasadban?- mutatott rám.
- Igen, még nem teljesen baba, de szépen növekszik!
Kicsit előrébb hajolt, mintha a hasamat szerette volna látni.
- Meg szeretnéd nézni?
- Szabad?- csillantak fel szemei.
- Gyere nyugodtan, ülj ide mellém!
Julia felállt székéből és átült mellém.
- Nos, még nem olyan látványos, de már egész szépen latszik, hamarosan tizenöt hetes leszek!
Leszorítottam a felsőmet, hogy jobban látszódjon a pocakom. Julia kis szemei valóban csillogtak a csodálkozástól, valamint a szája is tátva maradt.
- M-megsimogathatom?- kérdezte félénken.
- Ha nagyon szeretnéd, akkor igen, nyugodtan megsimogathatod!
Kissé bizonytalanul, de lassan felém nyúlt, majd kezét a pocakomra helyezve simogatni kezdte. Szája mosolyra húzódott, szemei továbbra is csillogtak, de ezúttal a boldogságtól.
- Köszönöm, hogy megengedted!- mosolygott rám angyalian.
- Gyere, ideje lenne már lefeküdnöd aludni, késő van. Holnap majd folytatjuk a beszélgetést mit szólsz hozzá benne vagy?
- Igen!- bólintott mosolyogva.
Kézen fogott és felmentünk az emeltre az ő szobájába. Lefeküdt én pedig betakartam.
- Mesélsz nekem valamit?- nézett rám kérlelően.
- Mit szeretnél mit meséljek?
- Valami hercegnőset!- mosolygott újra.
- Rendben van, mesélek neked!
Bebújtam mellé és simogtani kezdtem puha tincseit.
- Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy hercegnő, aki magányosan élt elzárva a külvilágtól egy üveg ketrecben. Rengeteg herceg próbálkozott, mindegyikük megpróbálta áttörni az üveget, azonban az nagyon vastagnak bizonyult. Hiába próbálták kiszabadítani a hercegnőt, nem jártak sikerrel. A kisasszony kishíján feladta a reményt, hogy valaha is kiszabadul a fogságból, azonban egy nap, jött egy egyszerű katona a közeli királyságból, aki más volt, mint a hercegek. Nem volt rangja, sem díszes ruhája, neki olyan volt, ami a többi hercegnek nem. Elszántsága, kitartása és hatalmas érző szíve. Ő nem a hatalmat akarta ami a hercegnő kezével járt, hanem magát a lányt. A katonának sok napba telt, mire rájött a megoldásra. Felmászott a kalitka legtetejére, ahol egy kis lyuk tátongott, azon keresztül áramlott be fény és levegő a hercegnő számára. A katona észrevette, hogy ott a legvékonyabb az üveg, ezért kardjával ráütve a vastag üveg minden oldala megrepedt, majd össze is tört. A hercegnő annyira megörült a szabadságnak, hogy azonnal a katona keresésére indult, aki idő közben eltűnt. Tűvé tett érte mindent, hogy megtalálja, felbolygatta az egész országot, amikor is az egyik királyi mulatságon a katonák díszbe öltözve jelentek meg, köztük a férfi is, aki kiszabadította a hercegnőt. A lány azonnal felismerte őt, hozzá rohanva a nyakába ugrott és megcsókolta őt. Másnap az egész ország ünnepelt, a pár egybe kelt és boldog éltek amíg meg nem!
Lenéztem Juliara, aki addigra már békésen szuszogott. Óvatosan kimásztam mellőle, adtam egy puszit a homlokára és halkan kisiettem a szobájából. Bezárva magam mögött az ajtót, gondolkodni kezdtem a történeten, amit az imént meséltem neki.
Szeretek kitalálni különböző történeteteket, de ez volt eddig a legszívszorítóbb számomra, mert ez néhány kedves ferdítéssel a kegyetlen valóságot írta le. Én voltam a bezárt hercegnő, James pedig a katona, aki megmentett.
Egy kósza könnycsepp gördült végig arcomon. Gyorsan letöröltem és amilyen gyorsan csak tudtam aludni mentem.