ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

14. |Új jövevény|

Bucky döbbenten nézett rám, de végül nem szólt semmit. Sebességbe tette az autót, majd elindult a kért helyszín felé.
Megérkezve a temetőhöz kézen fogtam Jamest és vezetni kezdtem a sírok felé.
Néhány perc séta után megérkeztünk egy nagyon szépen rendezett sírhoz.
Leguggoltam és megigazítottam a vázában lévő virágokat.
- Amanda ez itt..- suttogta Bucky, miközben leolvasta a neveket a sírtábláról.
- Igen, a szüleim sírja..
- Miért hoztál ide?
Felálltam, a sír felé fordultam és megfogtam Bucky kezét.
- Anya, Apa, ő itt James Bucky Barnes..vele osztom meg mostantól az életemet. Ne aggódjatok, jól vagyok, Bucky vigyáz rám. Tudom, hogy ki ő, tudom azt is, hogy mit tett, mindent pontosan tudok, de ti tanítottatok meg mindenre, ahogy arra is, hogy az életben fontos a megbocsájtás. Tudom, hogy James sosem tette volna meg, azt amit a Tél Katonája viszont megtett. Egy test ugyan, de külön lelkek. Amióta csak ismerem őt, vigyáz rám, jobban, mint eddig bárki más. Tűzön vízen átment azért, hogy megtaláljon. Átsegített a legnehezebb időszakomon is, ott volt velem a kórházban a műtétem után, megvédett mindenkitől, aki bántani mert. Szeretem őt és mellette megtaláltam a boldogságot, amit ezideáig kerestem. Békére leltem.
- Vigyázni fogok a lányukra, bármit is tettem a múltban, megbántam. Milliószor kívántam azt, hogy bár ne történt volna meg mindez.. Megígérhetem, hogy a lányuknak mellettem nem esik több bántódása. Szeretni fogom őt, boldoggá fogom tenni minden egyes nap, nem hagyom, hogy sírjon vagy rosszul érezze magát. Nagyon vigyázok rá, akár az életem árán is, amíg én élek, nem esik több bántódása.- vágott közbe James.
Könnyes szemekkel figyeltem őt.
Egy erős fuvallat csapott meg mindkettőnket. A szél belekapott hosszú tincseimbe kissé összeborzolva azt. Olyan érzés volt, mint régen anya érintése.
- Köszönöm..- motyogtam.
Bucky magához ölelt és homlokon csókolt.
- Menjünk haza Mandy.- suttogta.
A házhoz érve egy dobozt pillantottam meg a kerítésem sarkában.
Odasiettem és kinyitottamot rejthet.
Egy apró, fekete szőrgombóc kuporgott a doboz egyik sarkában.
Bucky is leguggolt mellém és a doboz belsejét vizslatta.
Megérintettem a mozdulatlan szőrpamacsot, ami ekkor szerencsére megmozdult. Felemelte rám kicsi fejét és eszeveszett nyávogásba kezdett.
- Jajj te kis csöppség, hát téged meg ki hagyott itt?- vettem az ölembe.
A kiscica néhány pillanat után abbahagyta a nyávogást és befészkelte magát a kezeim közé. Kis teste már kevésbé remegett, megnyugodott, hogy végre valakitől szeretetet kap.
- Gyere kis szőrmók, beviszlek biztonságba. - indultam meg a lakás felé.
Bucky kinyitotta nekem az ajtót, majd a magával hozott dobozt letette a lépcső melletti falhoz.
Kerestem egy puha párnát, hogy kényelmes legyen a kis pamacsnak és beleraktam. Néhányszor megdagasztotta lábával a párnát, majd lefeküdt rá.
Gyorsan kerestem egy műanyag edényt, a hűtőben találtam néhány virslit, így jobb híján feldaraboltam neki apró darabokra és elé raktam. Megérezve az étel finom illatát, kimászott a dobozból és a tányér felé lépkedett, majd bőszen enni kezdett.
- Ki dob ki egy ilyen kis csöppséget? Milyen szívtelen emberek vannak. - néztem Buckyra.
- Eléggé aljas dolog magára hagyni egy állatot, de szerencsére vannak még olyan jószívű emberek, mint te. - csókolt homlokon.
Átkaroltam őt és megöleltem. Mellkasához döntve fejemet beszívtam kellemes, mégis férfias illatát miközben hallgattam egyenletes szívverését.
Mindketten a kismancsot figyeltük ahogy jóllakottan visszafekszik puha fekhelyére.
- Azt hiszem megtartom. - néztem fel Buckyra.
- Biztos vagy benne?
- Igen, nem hagyhatom magára, nézz rá, olyan kis aranyos.
- Igazad van, tényleg aranyos. - mosolyodott el.
- Be kell szereznem neki néhány dolgot, sőt, azonnal el kell mennem a boltba macskaalomért, nem akarom, hogy a szőnyegre piszkítson. Maradj itt vele, azonnal jövök.
- Maradjak itt vele? Majd én elmegyek a boltba a cuccokért.
- Nem nem, majd én megyek, te addig vigyázz rá. Max egy negyed óra és itt vagyok, kérlek.- néztem rá bociszemekkel.
- Jólvan jólvan..- sóhajtott.
- Köszönöm!- nyomtam egy puszit az arcára.
Magamhoz vettem a kocsi kulcsot és a legközelebbi üzlethez hajtottam.
A kisállatoknak kialakított soron találtam macskakaját és almot is, valamint alomtálcát is vettem, mert semmi alkalmas nem lett volna otthon erre a célra. Vettem neki néhány játékot is, biztos ami biztos. Kifizettem a vett dolgokat és már siettem is haza.
Beérve az ajtón, a kanapén találtam Buckyt, az ölebén fekvő békésen szunyáló kiscicával.
- Nagyon össze haverkodtatok amíg oda voltam. - mosolyogtam rájuk.
- Mondhatjuk..
Gyorsan öntöttem neki almot, majd beleraktam, hogy megmutassam neki. Kaparászni kezdtem a tiszta alomban, mutatva neki, hogy így kell.
- Te most pontosan mit művelsz?- hajolt le hozzám Bucky.
- Mutatom neki, hogy ide piszkítson, hátha megtetszik neki, jobban mint a padló vagy a szőnyeg.
A kis csöppség kapargatni kezdte az almot, majd végül belepisilt.
- Ez már siker!- ujjongtam.
- Olyan vagy, mint egy kisgyerek.
- És ez baj?- néztem rá keresztbefont karokkal.
- Dehogy is. - húzott magához derekamnál fogva.
- Egyébként, terveztél maradni?
- Ha szeretnéd maradok.
- Hoztál ruhát magaddal?
- Nos..- húzta el a száját.
- Gondoltam. - nevettem el magam - hát, jó lett volna, ha maradsz, de így sajnos haza kell menned.
- Te is úgy maradtál nálam estére, hogy nem volt nálad váltó ruha. Neked szabadott?- nézett rám összeráncolt szemöldökkel.
- Az egy kivételes eset volt, de sajnos nincs mit tenni, ma otthon kell, hogy aludj.- vontam meg a vállam.
- Rendben.- bólintott.
Felkapott, majd a kanapéhoz vitt és óvatosan ledobott rá.
Benyúlt a pólóm alá, fém karja súrolta a bőrömet, nyakamat pedig apró csókokkal lepte el. Felvándorolt az ajkaimhoz és egy szenvedélyes csókkal a kanapénhoz láncolt.
Amint teljesen átadtam magam a pillanatnak Bucky eltávolodott és lemászott rólam, majd elindult az ajtó felé.
- Gondoltam elbúcsúzom mielőtt hazamegyek, azt mondtad nem maradhatok.- vonta meg a vállát hucut mosollyal az arcán.
Az ajtóhoz rohantam és eltorlaszoltam a kijáratot teljes testemmel.
- Nem gondolod komolyan, hogy itt hagysz EZEK után?- néztem rá dühösen.
- Te mondtad, hogy nem maradhatok, most meg nem engedsz haza?
- Most komolyan képes lennél haza menni, miután letepertél? A minimum, hogy felviszel a szobámba ezek után!- csúsztak ki a szavak a számon.
- Ahogy akarod!
Bucky újra felkapott és felsietett velem a lépcsőn egészen a szobámig. Leszedtük egymás ruháit, majd átadtuk magunkat egymásnak.
Az azt követő békés csendet a cica keserves nyávogása törte meg. Magamra húztam Bucky felsőjét és lesiettem a síró pamacshoz. Adtam neki enni, illetve egy kis tejet. Odaadtam neki az egyik játékot,  hogy azzal játszhat, majd visszamentem Buckyhoz.
Az ágyon feküdt egy szál alsóban és elégedett mosollyal az arcán várt.
- Tehát akkor maradhatok?- kérdezte kíváncsian.
Felmásztam az ágyra és az ágyékára ültem.
- Maradhatsz. Van néhány férfi ruhám azokat felveheted ha akarod.
- Honnan van neked férfi ruhád?
- Néhány apámé volt, tetszettek ezért elhoztam magammal, illetve vettem magamnak is, többet takarnak, mint a női ruhák.
- Most nincs rájuk szükségem, talán holnap, de köszönöm.- vezette tenyerét a derekamra.
Tompa koppanások hallotszottak magunk mögött a lépcsőn. Hátra fordultam, Bucky felült és mindketten az ajtót figyeltük. A kopogások abba maradtak, majd egy fekete árnyék sétált be hozzánk. Több-kevesebb sikerrel megkapaszkdott az ágynemű végében, azonban onnan nem jutott tovább. Felvettem és Bucky hasára fektettem, hogy közöttünk lehessen.
- Nem is láttam, hogy feljön ez a kis feketeség.- simogatta meg Bucky a cica fejét.
- Luna lesz a neved. - simogattam meg én is.
- Luna?
- Igen, a fekete színről a sötét jutott eszembe, a sötétről pedig a hold és mivel kislány, így Luna lesz a neve.
- Végül is, szép név.
Lefeküdtem Bucky mellé, a cica befészkelte magát közénk és mindhárman együtt aludtunk el.