ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

2. |Műtét|

Rohanok, már nem bírják sokáig a lábaim, fáradt vagyok, meg fogok halni.
Halál.
Anya és Apa..
Ők..ők mindketten halottak.
Megölték őket.
Egyedül vagyok, valaki segítsen!
Csak fákat látok.
Fény.
Fényt észlelek a távolban.
Oda kell mennem, segítségre van szükségem.
Miért?
Miért történik mindez velünk?
Miért kellett a szüleimnek meghalnia?
Egyedül maradtam.
Fáradt vagyok.
Végre a fényhez értem.
Hiba volt.
A férfi a házból.
Újra itt van, el fog kapni.
Meg kell állnom és megfordulnom.
Jön utánam.
Eltalált, lábon lőtt.
Zuhanok, el fogok esni.
Kúszok tovább a saras-avaros talajon.
Beért a férfi.
Megragadott, majd a torkomat szorítva felemel.
Meg fogok halni.
Felém tartja a fegyvert.
Védekezésképp felemelem a lábam, azt találja el a golyó, több helyen is.
Szürke fém karján megcsillan a hold fénye, amivel a nyakamat szorítja.
Kezd elsötétülni minden.
Nem kapok levegőt.
Fáj mindenem.
Utoljára a késem után kapok, majd a férfi kezébe szúrom.
Visszatámad.
Saját kését a hasamba döfi, majd fájdalmasan felordítok.

Zihálva ülök fel az ágyon. Megint ezt álmodtam.
Újra és újra ugyanazokat a rémálmokat élem át minden éjszaka.
Hangos lépteket hallok felfelé közeledni a lépcsőn, majd kinyílik a szobám ajtaja.
- Mandy, minden rendben?- kérdezte Bucky zihálva.
- Igen.. igen minden rendben. - küszködtem a könnyeimmel.
- Biztosan? Kiabáltál az előbb, mi történt?- ült le az ágy szélére Bucky.
- Rémálmok. Szinte minden este megjelennek, egy nyugodt éjszakám sincs.- tördeltem idegesen az ujjaimat.
- Ezzel nem vagy egyedül..
- Neked is vannak?- kérdeztem csodálkozva.
- Igen..
- Te is jársz a doktornőhöz igaz? Ott találkoztunk először tegnap.
- Igen, minden nap beszélnem kell vele.
- Mitől vannak rémálmaid?- kérdeztem rá óvatosan.
- Nem fontos.. Olyan dolgokat tettem az életben, amiket megbántam azóta, maradjunk ennyiben. Ezek pedig kísértenek.
- Ki gondolta volna, hogy ennyi közös van bennünk?- eresztettem el felé egy halvány mosolyt.
- Mhm.- viszonozta a mosolyom.
A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő.
Hajnali fél hat.
- Uhh, megint ilyen korán..- dörzsöltem meg könnyes szemeimet.
- Látom neked sem megy a sokáig alvás.
- Nem igazán.- az ágy másik oldalához csúsztam, ahonnan elvettem a kis szekrényem melletti járóbototés lassan de biztosan felálltam, majd elindultam kifelé.
A lépcsőn egyenletesen lépkedtem lefelé, Bucky szorosan mögöttem volt és figyelt, nehogy baj történjen.
- Tudod, volt már párszor, hogy leestem innen.- nevettem el magam.
- De most itt vagyok, figyelek rád, ne aggódj.
Sikeresen, esés nélkül leértünk. A konyha felé vettem az irányt, ah készítettem két bögre teát.
Mikor készen lettek, az egyik bögrét felkapva Buckyhoz sétáltam a kanapéhoz.
- Tessék, ez a tiéd. Ugyan nem kávé, mert az nekem nincs, nem iszom ilyeneket, de egy bögre meleg teával szolgálhatok, ami hasonlóan hatásos, főleg ilyen ébresztők után.- nyújtottam át a bögrét.
- Igazán köszönöm.- vette el tőlem, majd fújni kezdte.
Elmentem a sajátomért, majd helyet foglaltam Bucky mellett a kanapén.
- Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem Mandy, pedig igazán nem érdemlem meg.- törte meg a csendet.
- Dehogynem! Sokkal rendesebb voltál velem néhány óra alatt, mint bárki más ezideáig. Meg hát, hazakísértél és megmentettél. Ha nem lettél volna ott, lehet, hogy rosszabbra fordulnak a dolgok. Hiába tudom megvédeni magam, a lábam miatt jelentősen csökken a stabilitásom, aztán ha a földre kerülök, nem sok esélyem marad.- szorongattam a bögrémet.
- De szerencsére ott voltam.- kortyolt bele a teájába.
- Igen, szerencsére.- mosolyodtam el.
- Egyébként, egyedül laksz itt? Nem szeretnék betolakodónak tűnni ha véletlen valaki betoppan, vagy esteleg a barátod meglát itt bent.
- Barátom?- néztem rá csodálkozva.
- A polcon lévő kép.- biccentett arra fejével.
- Ooh, hogy az! - nevettem el magam - ő nem a barátom, vagyis a barátom, de nem szerelmi alapon. Nincs jelenleg párom. Az egyik munkatársam, Daniel.
- Értem.- mosolyodott el.
- Szerinted elmentem volna veled tegnap este, ha lenne párom? Nem vagyok olyan, hűséges típus vagyok ahhoz, akit szeretek, már ha hagyják..- csavargattam zavartan egyik hajtincsem.
- Elég nagy barom, aki nem hagyja neked, hogy szeresd.
- Te hagynád?- tettem fel hirtelen a kérdést.
- Ha eljön az ideje, válaszolok rá. - mosolygott rám.
Bucky ezután nem sokkal hazament, így újra egyedül maradtam. Mivel aznapra nem volt semmi programom, így elsétáltam az autómért, amit tegnap este a kocsmánál hagytam.