ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

19. |Érzelmek|

Másnap minden időnket a költözésnek szenteltük, néhány ritkán használt tárgy maradt csak a régi lakásban.
Éppen az új szobában pakoltam a ruháimat, amikor Bucky még két táskát hozott fel és dobta le elém a földre.
- Ez még mindig az ÉN ruhám?- háborodtam fel.
- Miért csodálkozol? Te vetted ezeket, van még lent néhány táska!
- MICSODA?- emeltem fentebb a hangom.
- Nyugi! Nincsen, csak vicceltem, ezek voltak az utolsók.
- Ne játsz az idegeimmel Barnes.- fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt.
- Akkor mivel játszak?- eresztett meg felém egy félmosolyt.
- Mondjuk ezzel!- vágtam hozzá az egyik fehérneműm.
Amint leszedte magáról a ruhadarabot, arca egyszínűvé vált a hozzávágott vörös anyaggal.
- Amanda!- hebegi zavartan.
- Mi a gond nagyfiú? Csak nem zavarban vagy?- kuncogoltam diadalittasan.
- Nagyon sok pakolni valónk van még Baba, ne most kezdj ebbe bele!
- Jólvan rendben, ahogy óhajtod!
Kifelé menet ráadásként a fehérneműhöz tartozó melltartót is a kezébe adtam, majd magára hagytam őt a szobában.
- Amanda!- kiáltott utánam remegő hangon.
Kuncogva szaladtam le a lépcsőn az egyik dobozért amit kerestem.
Estére nagyjából rendet tettünk a káoszban, sikeresen kipakoltuk minden elhozott cuccomat.
Este a kanapén fekve találtam rá az elfáradt katonára.
Fölé hajoltam, mire ő azonnalnmagára rántott.
Fejem a mellkasán pihent, miközben hallgattam egyenletes szívdobogását, ami számomra a legmegnyugtatóbb hang volt addigi élete során. Mindeközben James egy-egy hajtincsemmel játszadozott, szabad kezével pedig a hátamat simogatta.
Kikapcsolódásként kerestünk egy nézhető filmet a tv-ben, azonban kezdtem úgy érezni nem sokáig bírom nyitva tartani a szemeimet.
- Fel kéne mennünk és pihenni.- vetettem fel az ötletet.
- Nem akarok mozdulni innen sehová!- válaszolt duzzogva.
- Miért nem?
- Mert így velem vagy!
- De ha felmegyünk ott is veled leszek.- néztem fel rá.
- Akkor úgy mondom, hogy rajtam vagy, itt vagy, érezlek téged.- tapogatott végig.
- Ha felcipelsz akkor egy percig sem kell elengedned, ha ennyire nem szeretnél!
- Szeretem azt az okos kobakod Mandy!- csókolt homlokon.
- Azt tanították nekem régen a szüleim, hogy az időseket segíteni kell mindenben!
- Mit mondtál? Nem hallottam kristály tisztán.- hajolt közelebb.
- Oh én ugyan semmit sem!- kuncogtam.
- Megint a korommal viccelődsz? - ráncolta össze szemöldökeit.
- Dehogy is! Nagypapa.- suttogtam az utolsó szót.
- Adok én neked olyan... - szakította félbe a mondatot, majd hirtelen csiklandozni kezdett.
Felnevettem és kérleltem, hogy hagyja abba, de mintha meg sem hallotta volna. Már a könnyem is kicsordult annyira nevettem, annyira belefeledkeztem magunkba, hogy észre sem vettem mennyire közel kerültem a kanapé széléhez. Az oldalamra fordultam, azonban ekkor már túlértem a szélén. Annyira megrémültem, hogy Jamest is magam után rántottam, pechemre, ugyanis teljes testével rám esett. Esés közben volt annyi ideje, hogy fémkarját a tarkóm ala csúsztassa, hogy ne verhessem be a fejem.
- Jól vagy? Minden okés? Nem ütötted meg magad?- kérdezgethetett aggódva.
- Jól vagyok Bucky, nincs semmi baj! Köszönöm, hogy a fejem megmentetted, ha nem rakod oda a kezed, biztos, hogy most fájna.
- Még szerencse, hogy itt voltam.
- Még szerencse, hogy most is itt vagy!- haraptam alsó ajkamba.
- Miért kell ezt csinálnod?
- Mit?- kérdeztem megismételve ugyanazt a mozdulatsort.
- Tudod te!
- Csak nem tetszik Barnes?- mosolyodtam el.
- De igen, nagyon is!- bólogattott aprókat.
- Tudod, sokszor nagyon örülök, hogy csak velem vagy ilyen. Sosem néztem volna ki belőled, hogy ilyen is tudsz lenni.  Ennyire tudsz valakit szeretni.
- Te tetted ezt velem Mandy, ez mind a te érdemed! Ha nem lennél olyan amilyen, sosem tettem volna meg a lépést feléd. Ha nem te szólalsz meg először aznap este a kocsmában, akkor nem lett volna bátorságom beszélni veled. Már akkor megfogtál magadnak, pedig nem is tudtál róla.
- Titokzatos voltál és ez nem tetszett. Olyan értelemben nem, hogy ki nem állhatom, ha valakit vagy valamit nem értek. Meg akartalak ismerni, tudni akartam ki vagy, mit csinálsz, mit csináltál. A szemeid viszont ismerősek voltak. Igaz, nem egy jó emlék fűződik hozzá, de olyan volt, mintha ismernélek.
- Sajnálom ami történt, mindent.- hajtotta fejét a nyakamba.
- Semmiért sem kell bocsánatot kérned! Nincs okod rá!
- Már hogy ne lenne Mandy! Nekem van a legtöbb okom bocsánatot kérnem tőled!
- Ez nem igaz!- ráztam meg a fejem.
- Tudod, félek..Félek, hogy egyszer nem úgy fogsz látni engem, ahogy most és elhagysz. Akkor a múltam miatt fogsz utálni engem én pedig nem tehetek ez ellen semmit sem!
- James, te miről beszélsz? Nem foglak megutálni soha semmi miatt sem!
- Most ezt mondod-
- Ezután is ezt fogom mondani!- szakítottam félbe.
- Vagy talán nem így lesz.
- Jó nekem ehhez nincs kedvem!- löktem el magamtól.
Felálltam és felsétáltam az emeletre.
Másfél órát tölthettem el egyedül odafent, egyszer sem nézett fel hozzám, nem jött utánam. Haragudtam rá, mert tudtam, hogy amit mondd hülyeség! Sohasem utálnám meg őt, elfogadtam a múltja miatt, tudom mit tett, mégis mellette vagyok, szeretem őt.
Bolond voltam, hogy lent hagytam, nem kellett volna ezt tennem. Nem tudom elképzelni milyen nehéz lehet neki minden nap így tükörbe nézni, azok után amire kényszerítették.
Istenem Amanda, felnőhetnél már végre, nem lehetsz ennyire hülye!
Összeszedtem magam és lementem a nappaliba, viszont Bucky nem volt ott. Az ablakból észrevettem, hogy valaki egyedül ül a móló végében.
Felkaptam egy takarót meg a kabátomat és kisétáltam hozzá. Minden egyes léptem kopogása tisztán hallatszott a csendes éjszakában a móló fa padlóján.
Mikor mögé értem a hátára terítettem a plédet és leültem mellé.
Fém karja volt felém, de ez sem gátolt meg abban, hogy megérintsem őt.
Megfogtam hideg kezét és a combomra húztam. Lassan felém fordult, majd szótlanul döntötte homlokát az enyémhez.
- Sajnálom Mandy..- suttogta.
- Nem.. Nem neked kell bocsánatot kérned, hanem nekem. Bocsáss meg amiért így viselkedtem.
- Nem kellett volna felhoznom ezt a témát előtted!
- De igen, fel kellett! Valakinek beszélned kell az érzelmeidről, bennem bíztál annyira, hogy elmondd, én meg egy hisztis libaként viselkedtem veled szemben, mikor te megnyíltál felém.
- Szívd vissza gyorsan amit magadra mondtál!- szólt rám erőteljesebben.
- Nem fogom, sajnálom de ezt nem! Ez az igazság! Ott kellett volna maradnom veled és meghallgatnom téged, erre elmenekültem, pedig szükséged lett volna rám, igaz?- kérdeztem.
- Mandy..
- Igazam van?- emeltem rá határozottan a tekintetem.
- Jobban, mint bárkire!- gyűltek könnyek a szemében.
- Annyira sajnálom! Annyira nagyon sajnálom Édesem! Soha többet nem hagylak magadra, ígérem! Soha többé nem futok el, beszélhetsz az érzelmeidről, annyit amennyit csak szeretnél! Annyiszor ahányszor csak szeretnél! Arra a dologra visszatérve pedig, nem foglak elhagyni! Semmi miatt sem! Tettél amit tettél a múltban, de gondolj csak arra, hogy melyik lánynak vallottál szerelmet?- tettem fel a kérdést.
- Neked.
- Melyik lányt csókoltad meg?
- Téged.- szorított egyre jobban.
- Melyik lány vallotta be neked, hogy szeret?
- Te.
- Melyik lány akarta, hogy az élete része legyél?
- Te.
- Melyik lánynak húztál gyűrűt az ujjára?- mutattam felé gyűrűs kezemet.
- Neked.
- Kit kértél meg, hogy költözzön össze veled?- biccentettem a ház felé.
- Téged.
- Kit fogsz elvenni feleségül?- mosolyogtam rá halványan.
- Téged!
-Ki az a lány, akit most magad előtt látsz?
- Te vagy az!- csókolt homlokon.
- Akkor szerinted ki lesz az a lány, mindezek után, aki nem fog elhagyni téged soha semmiért sem?- tettem fel az utolsó kérdést.
- Te leszel az!- adott egy gyors csókot ajkaimra.
- Én leszek az! Én voltam ezelőtt is, én vagyok most is, és én leszek ezután is, az a lány, aki teljes szívéből szeretni fog téged és melletted marad. Szeretlek és ezt senki és semmi nem fogja befolyásolni megértetted? Mindig a tiéd leszek, soha senki másé!
- Csak az enyém!- simított végig az arcomon.
- Ezt jól jegyezd meg! Én leszek az, aki felveszi majd a neved, úgyhogy onnantól kezdve, tényleg nem szabadulsz tőlem!- fenyegettem meg az ujjammal.- Azután hivatalosan is Amanda Barnes leszek!
- Jobban hangzik ez bárminél!- csillantak fel a szemei.
- Akkor ez lebegjen a szemed előtt, akárhányszor is elbizonytalanodsz! A te nevedet fogom viselni és te fogsz gyűrűt húzni mégegyszer az ujjamra! Te leszel a családom! Te leszel az akivel családom lesz!
- Szeretlek Mandy!
- Én is szeretlek Édesem!
Magához húzott és egy mély, de annál érzelemdúsabb csókot nyomott ajkaimra a telihold fényében, amit a víz tükre vert vissza ránk.