ᴋᴀᴛᴏɴᴀ́ᴋ sᴢɪ́ᴠᴇ /ʙᴜᴄᴋʏ ʙᴀʀɴᴇs ғғ./ ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

41. [ Katonák szíve ]

Az új évet már otthon tölthettem, viszont nem volt olyan boldog, mint azt vártam. Nem akartam ünnepelni, azt akartam, hogy a kicsivel együtt lehessek, azonban ő még mindig a kórházban van megfigyelés alatt. Sokat fejlődött és erősödött ezalatt az egy hét alatt ami karácsony óta eltelt. Jó esélyt látnak arra az orvosok, hogy a megfelelő időben hazahozhassuk a picit.
Kaptam a nővérektől és az orvosoktól is rengeteg sok instrukciót, valamint két könyvet is, ami a koraszülöttekről ír, illetve a további gondozásukról a hazamenetel után.
Ezeket a könyveket olvastam a nappaliban december utolsó napján délután egy forró tea kíséretben, miközben odakint gyönyörűen hullott a hó. Szemeim néha az ablakra tévedtek, majd percekig ott is ragadtak és csak a lehulló fehér pelyheket figyeltem amik meglepően kellemes nyugodtságot árasztottak magukból.
James fent tevékenykedett a baba szobában, azt mondta addig nem mehetek fel amíg készen nem lesz és nem szól, én pedig engedelmeskedve kérésének így is tettem.
Az egyik ábrándozásomból, miközben a havat figyeltem ő hozott vissza.
Kezei végigfutottak a vállaimon és a derekamnál álltak meg, miközben hátulról egy gyengéd csókot adott a nyakamra.
- Feljöhetsz Mama!- suttogta a fülembe.
- Megyek már Papa, megnézem mit alkottál!
Amint felálltam a kanapéról és elindultam Bucky felkapott és egyenesen a szobáig vitt.
Lerakott az ajtóban, majd eltakarta a szemeimet és úgy nyitott be a szobába.
Eltoltam kezét az arcom elől és a szemeim elé tárult a kész babaszoba.
Végre volt benne kiságy, pelenkázó, valamint a többi bútor amibe a ruháit és a neki való dolgokat pakolhatjuk.
- Tetszik?- ölelt át hátulról.
- Nagyon! Gyönyörű lett így a szoba!
Körbejártam végignézve a bútorokat, mindegyik darabot nagy odafigyeléssel és pontossággal rakott össze a kisfia számára.
Szemem egy pillanatra megakadt a kiságya fölött lévő falon, ahol képek lógtak.
- Add a bal kezed kérlek!- nyúlt az említett kezem alá.
Bekente halvány rózsaszín színnel az egészet, majd a falhoz nyomta.
- James mit csinálsz?- kérdeztem érdeklődve.
Nem szólt semmit, saját kezét az enyém mellé helyezve nyomta ugyanúgy oda, ahogy az enyémet. Néhány pillanat múlva mindkettőnkét elvette, a falon pedig ott díszelgett a két kéznyom.
- Középen hagytam annyi helyet, hogy majd Steven keze is odaférjen.- mosolygott rám.
- James Buchanan Barnes, azt hiszem újra beléd szerettem!- bújtam mellkasához.
- Öltözz fel nagyon melegen, van némi elintézni valónk!
- Micsoda?
- Csak öltözz fel nagyon melegen, kimegyünk!
Átsétáltam a szobánkhoz és magamra vettem az összes olyan téli illetve meleg ruhámat amiben nem fázok meg odakint.
James már odakint várt a tó mellett egy dobozzal a lába mellett.
Csípős idő volt, azonban a látvány kárpótolt bármilyen rossz időért.
- Mit rejtegetsz már megint Barnes?- kereszteztem karjaimat magam előtt.
- Egy kis ajándék és meglepetés. Tudom, hogy nem megfelelő az alkalom, hiszen jelen esetben nem tud egyikünk sem örülni igazán semminek sem, de nem szeretném azt sem, ha magad alá zuhannál amíg itthon vagy, ezért volt néhány ötletem mivel vidíthatnálak fel.
- Jajj James, ennyi mindent megteszel csak azért, hogy boldog legyek, én viszont ebből semmit sem viszonzok neked..- sóhajtottam.
- Hidd el viszonzol. Ha mosolyogni látlak nekem az bőven elég. Szinte feltöltődtem amint láttam az arcod, amikor végignéztél a babaszobán. Csillogtak a szemeid.
- Annak igazán tudtam örülni, a pici születése után ez volt az első olyan alkalom.
- Remélem ennek is fogsz.
- Mit rejtegetsz a dobozban?
- Kérdezősködtem Dr. Raynornál, és elárult néhány dolgot, köztük ezt is.- emelt ki egy korcsolyát a dobozból.
- Azt ne mondd hogy..
- Korcsolyázni fogunk. Láttam megint a csillogást a szemeidben, nem utasíthatod vissza. Vigyázok rád ígérem.
- Tudsz te egyáltalán korcsolyázni?- kuncogtam miközben feltettem a kérdést.
- Nem igazán, de nem lehet olyan nehéz!
- Akkor majd én vigyázok rád! Bár régen volt alkalmam ilyet csinálni, a lábam miatt évekkel ezelőtt rá sem mertem lépni a jégre nemhogy korcsolyázzak, de talán még emlékszem erre-arra.
Felhúztam a lábaimra a korcsolyát, valamint segítettem Buckynak is helyesen megkötni, hogy biztosan a lábán maradjon.
Én mentem előre, az első pár lökés nehezen ment és bizonytalanul, azonban minél többet mozogtam, annál hamarabb előjöttek az emlékek és néhány perc elteltével már biztosan siklottam a jégen.
Felhúztam Jamest a kezeinél fogva és legelőször megtanítottam neki hogyan álljon meg.
- Nagyon jól csinálod, egyensúlyozz ez a lényeg!- biztattam.
Egész hamar ráérzett a dologra, negyed óra múlva stabilan siklott mellettem, azonban a kezemet egyszer sem engedte el, kissé zsibbadt már a szorításától, de ez jelen esetben cseppet sem zavart.
A környező házak emberei és azok gyerekei is kijöttek a jégre ezen a délutánon, végül velük együtt töltöttük az időt.
- Egész hamar belejöttél!- adtam egy lágy csókot hideg arcára.
- Mert akartam, koncentráltam, hogy melletted lehessek, volt célom ezért könyebb volt.
- Milyen édes férjem van nekem!- bújtam hozzá.
- A férjed vagyok?
- Technikailag igen, ezt beszéltük meg nem?
- Örülök, hogy így látod te is!
- Most pedig, mutasd mit tudsz!- löktem el magamtól.
Elsiklottam mellőle, ő pedig azonnal utánam eredt. Sokszor kerültem szorult helyzetbe ellene, azonban mindegyikből sikeresen kimásztam.
Az utolsó alkalommal sikerült megragadnia a karom és visszarántani, azonban azzal nem számolt, hogy a lendület túl nagy volt és a rántás után mindketen megcsúsztunk a jégen.
Egyszerre dűltünk hátrafelé, elkapta a derekam is és felfelé fordítva ő maradt alul az érkezéskor.
- Minden rendben?- kérdeztem kacagva.
- Minden, remélem te nem ütötted meg magad!
- Kutya bajom.- kuncogtam tovább.
- Végre nevettél egy jóízűt!- simított végig arcomon hideg kezével, amibe beleborzongtam.
- Miattad, ha te nem lennél én sem lennék ilyen boldog!
- Értem már ezt az újra beléd szeretek érzést!
- Jó dolog igaz?
- Furcsán bizsergető.
- A hidegtől bizseregsz, menjünk mostmár be eleget voltunk idekint.
- Ez egy jó ötlet, a fenekem már jegesre fagyott!
- Gyere menjünk, olvasszuk ki a feneked!
Visszamenve a lakásba azonnal a radiátorhoz nyomtam a lábaimat, hogy visszatérjenek az életbe. Magam alá terítettem egy meleg plédet meg egy párnát és lefeküdtem a földre. Miután James is átöltözött, nekiállt a konyhában tevékenykedni.
- Te meg mit csinálsz?- néztem rá.
- Készítek egy pizzát magunknak, remélem nincs ellenvetésed ellene.
- Ettől a hírtől miután megcsináltad a pizzát azt csinálhatsz velem amit akarsz!
- Valóban?- nézett rám csillogó szemekkel.
- Ha finom lesz a pizza akkor igen!
- Csak akkor?
- Úgy csinálsz, mintha nem megengednék neked mindent! Pizza nélkül is azt tehetsz velem amit akarsz, de ha már említetted jól esne!
- Egy pizza rendel a mi hősnőnknek!
Éjfél előtt néhány percel kint álltunk a teraszon, Bucky egy pohár whisky-vel én pedig csak sima vízzel, illetve egy tányér pizzaszelettel, ami végül meglepően finom lett.
Amint éjfélt ütött az óra a szomszédok, a messzebb, illetve a városban élők mind fellőtték a saját tűzijátékukat. Egyszerre volt gyönyörű mégis szívszorító látvány számomra.
James váratlanul elkapta a derekam, magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.
- Ne gondolj semmi rosszra Édesem, ebben a hónapban hazahozzuk a kicsit és egy év múlva ő is itt lesz velünk a karjaidban. Mostantól minden jól fog alakulni, csak hinned kell benne. Boldog új évet Kedvesem!- nyújtotta elém poharát.
- Boldog új évet Szerelmem!- koccintottam vele.
Egy héttel újév után a Papus felhívott, hogy szeretné ha elmennénk Buckyval valahová.
Felvettük őt, majd elnavigált minket egy hatalmas épülethez, pontosabban egy otthonhoz.
- Azt mondták egyre többször van olyan alkalom, amikor emlékszik az életére, ezért bátorkodtam azzal, hogy elhozlak titeket, említette, hogy szeretne látni. Akárhányszor csak itt jártam és tudta ki vagyok mindig megkérdezett. Karácsonykor beszéltem rólatok először. Legyetek türelmesek vele, higyjétek el örülni fog nektek.- mondta Papus, miközben megálltunk az egyik szoba előtt.
Először ő lépett be, ekkor pillantottam meg életemben először a Nagyit. Gyönyörű kontyba fogott ősz haja volt, rendezett külső, halvány rózsaszín rúzs ami tökéletesen passzolt az egész lényéhez. A hintaszékében ült és kötögetett.
Amint meglátta a Papust, szemei könnybe lábadtak és azonnal átölelte a férjét.
- Elhoztam ma valakiket hozzád, ismerd meg őket te is!- intett felénk az öreg.
Beléptünk mindketten, Nagyi szemei hatalmasra nyíltak és meredten bámult mindkettőnket.
- Kedvesem, ő itt az unokánk Mandy és az ő férje James.- mutatott be minket a Papus.
- Szóval te vagy Mandy, a kicsi Mandy. Jajj gyere ide azonnal!- nyújtotta felém kezeit a Nagyi.
A sírást visszafojtva siettem a karjai közé. Szorosan magához ölelve tapogatott végig, végül az arcomnál állapodott meg mindkét keze.
- Te sokkal gyönyörűbb vagy, mint a képeken amiket a Papus mutatott!- simított végig arcbőrömön.
- Te is Nagyi, gyönyörű vagy!- mosolyogtam rá.
- Gyere ide te is fiam!- nyújtotta kezét Bucky felé.
Közelebb lépett és lehajolva a Nagyi őt is magához ölelte.
- Tudok rólatok és azt is min mentetek keresztül illetve kik vagytok. Piszkosul irigyellek fiam, hogy idősebb vagy tőlem mégis ilyen szemtelenül jól nézel ki!- kacsintott James-re.
- Na de Kedvesem!- tette csípőre kezeit a Papus.
- Hát néz csak rá! Fess, jóképű fiatalembernek néz ki! Te is ilyen voltál ám régen, ezért mentem hozzád!
- És ezért lett Apa is ilyen jóképű!- válaszoltam kuncogva.
- Szóval már így hívod őt!- mosolygott rám lágyan a Nagyi.
- Egy ideje igen, főleg az incidens óta, örülök, hogy kiderültek az igazságok és ilyen csodálatos emberekkel lett gazdagabb az életem, mint amilyenek ti vagytok Nagyi!
- Soha nem hittem volna, hogy az élettől két ilyen gyönyörű leány unokát kapok majd, te és Julia is magatok vagytok a mi családunk Csodái, illetve mostmár a kicsi Steven is, ha megélem a hazajövetelét, remélem elhozzátok hozzám, hogy egyszer láthassam és örökre a szívembe zárhassam őt is!
- Ez nem is kérdés Nagyi!- simítottam végig kézfején.
Amíg a Papus Bucky segítségét kérte és kettesben hagytak a Nagyival, addig mi mindenféléről beszélgettünk ami a fiúkat amúgy sem érdekelné.
- Tehát ő is és te is katonák vagytok, illetve voltatok?- kérdezte Nagyi.
- Igen, annyi különbséggel, hogy ő a második világháború idején, én pedig évekkel ezelőtt.
- Ti ketten nem véletlen lettetek egymásnak teremtve Kincsem! Mindkettem hasonló életutat jártatok be, rengeteg nehézséggel, megpróbáltatással, fájdalommal és kihívásokkal, de ti ketten szembe néztetek mindennel, hogy felépítsétek azt ami most van! A kettőtök Katona szíve egybeforrt, és közösen harcoltok tovább a saját háborúitokban, amik értetek vannak. Maradjatok mindig egymás mellett, mert megérdemlitek a másikat. Remélem mostantól nyugodt életetek lesz és soha sem kell szomorkodnotok!
Egy szó sem jött ki a számon. Könnyeim megindultak és csak hullottak a nadrágomat áztatva ezzel.
Nagyi szavai a szívemig hatoltak és örökre bezártam őket oda.
Átöleltem őt és a vállán sírtam ki magam.
- Szeretlek Nagyi!- csókoltam meg lágyan az arcát.
- Én is Angyalkám, én is téged!- simogatta meg a hátam.
Hosszas búcsú után hazavittük a Papust, meglátogattuk a szüleimet és a testvéreim, majd este mi is hazatértünk.