Temporary Fix (L.S.)-BEFEJEZETT

Epilógus

Hat nap telt el amióta kész tények elé állítottuk barátainkat. Azóta amikor csak tudtak, minden alkalommal eljöttek hozzánk segíteni összepakolni a dolgokat a költözéshez. És itt vagyunk. Június huszonharmadikán, reggel hétkor Louisék háza előtt.

A költöztetőautóba már bepakoltuk az összes cuccunkat, anya Jayt fogja az új lakásunkhoz vinni, minket pedig Chelsea anyukája fog elvinni a barátainkkal együtt. Semmiképp sem akarták csak könnyes szemmel nézni, ahogy elmegyünk, azt mondták, hogy segíteni szeretnének pakolni. Nekünk pedig minden segítség jól jön.

Úgy érzem, a világ legjobb lakása lett a miénk. Alig lakhattak még benne, hiszen minden olyan újnak néz ki benne és a félépítése is modern. Van benne egy tágas konyha, egy fürdőszoba, egy nappali és egy hálószoba. Kettőnknek épp tökéletes, és az ára megfelelő. Mikor ezt a lakást néztük, szerintem mindketten, sőt mind a négyen tudtuk, hogy ez lesz a nyerő. Igen, nyilvánvalóan anyáék is velünk jöttek szombaton megnézni a lakásokat és segítettek választani is. Bár rögtön egyöntetűen megszavaztuk ezt. Igazából csak az az egy bökkenő volt, hogy még ezen a héten be kell költöznünk. Ezt nekünk mára, csütörtökre sikerült csak kiviteleznünk. Azért egy kicsit visszahúzott minket a szívünk Londonba és még rengeteg papírt is kellett elintéznünk.

- Izgultok? - kérdezi Mrs. Etonborg.

- Nagyon - vallja be Louis.

- Rettenetesen - mondom vele egy időpontban.

- Minden rendben lesz - fordul hátra hozzánk mosolyogva a lánya.

- Tudom. Amíg Lou ott lesz velem, semmi okom arra, hogy bármi miatt is aggódjak, de mégis félek.

- Persze, hiszen ez egy teljesen új dolog számotokra. Harry, nem sok mindenki költözik el otthonról tizenhét évesen és bízza rá magát teljesen a párjára, úgyhogy normális amit érzel - nyugtat meg kedvesen a nő.

- Köszönöm.

- És nektek is köszönjük srácok, hogy eljöttök velünk - mondja Lou.

- Még jó, hogy eljövünk veletek! Ki nem hagynám a tortát! - fordul felé Niall.

- Lesz torta? - csodálkozok.

- Jaa... öhm... neem - nevetgél kínosan a szőke.

- Köszi, Niall - mondja Lou, amiért a barátunknak sikerült kikotyognia a valószínűleg meglepetésnek szánt dolgot.

A négy órás út hihetetlenül kevésnek hatott, hiszen rengeteg mindenről beszéltünk. Felelevenítettünk rengeteg közös emlékünket, amiket az évek alatt sikerült gyűjtenünk.

Anyáék már a ház előtt várakoznak a költöztetőkkel, amikor mi megérkezünk.

- Régóta itt vagytok? - kérdezi Lou.

- Most értünk csak ide mi is - válaszolja az anyukája.

- Szuper! Kezdhetünk pakolni akkor? - kérdezi anya.

- Ti pakolhattok, de azt mondta a főbérlő, hogy még menjünk fel hozzá, mert alá kell írni pár papírt. Itt lakik ő is a házban, tudjátok.

Anyáék egyszerre kezdenek el bólogatni, mi pedig elindulunk a lépcsőn, föl a hatodik emeletre.

Kopogtatunk az ajtón, majd egy pár másodperc múlva az már nyílik is.

- Jó napot! - köszönünk egyszerre a harmincas éveiben járó nőnek.

- Tegeződjünk inkább - neveti el magát, mire bólintunk. - Sziasztok fiúk, gyertek be! Bocsi, de el kell mondjam, nagyon aranyosak vagytok együtt.