A Főnix Bukása

2. fejezet

Theodora a Mcgalagonnyal folytatott beszélgetés másnapján megkezdte a Borgin és Burkes-ben az utolsó hetét. Korábban indult az esti műszakba, ezért tett egy sétát az Abszol úton. Nem kimondottan volt jó idő, ám a boszorkány boldogsága nem párolgott el egykönnyen. Oldott hangulatban nézegette a kirakatokat. Élvezte, ha egy könnyed esti szellő meglibbentette fátyolként a vállára nehezedő sötétszőke haját.
Lassan sétált az utcán. Méltóságteljesen, ahogy az a Black családra jellemző volt.
- Szép estét, főnök!-lépett be az üzletbe egy széles mosoly kíséretében.
-Megmondtam, hogy ne hívj főnöknek, Black!-pirított rá Borgin az érkezőre.
-Tudom, főnök!-nevette el magát a lány, majd eltűnt a raktárban.

Dora felettébb szórakoztatónak találta Borgin modorát, elvégre valahogy el kellett viselnie a vén gazembert.
Borginnak voltak furcsa rigolyái. Ilyen például, hogy az üzletében egyelten gyertyát sem lehetett meggyújtani, a füstölőkről nem is szólva. A tükröt, pedig egyenesen tilos lett volna az ajtóval szembe felakasztani. Theodora meglátása szerint főnökének rémes ízlése van. Már ami az italt illeti. Nem mintha a lány annyira jártas lett volna az alkohol fogyasztás rejtelmeiben, de a rum ízét ki nem állhatta. Tudniillik, Borgin mindig tartott a pult alatt egy üveggel a legolcsóbban beszerezhető rumból. Egyéb kivetnivalót nem látott a mukaadójában, habár az is igaz, hogy Dora az élete nagy részét halálfalók között élte le, így nem voltak komolyabb elvárásai attól az embertől, akinek a  Zsebpiszok közben van boltja.
Amíg ezen töprengett, boltból kiszűrődő hangok ütötték meg a fülét. Nem értett minden szót, de a kiméra vér hallatán nem bírta ki, hogy nem hallgatózzon.
- ...Tíz éve nálad szerzem be és azt állítod, elfogyott?-egy fagyos hang beszélt, meglehetősen számonkérően Borginhoz.
- Tudhatod, hogy nem értek az ilyesmihez és nem érkezett szállítmány.
Dora elfojtott egy kacajt, de inkább kiment a raktárból segíteni a főnökén.

A boszorkány szeme felcsillant, amikor meglátta, hogy akivel Borgin veszekedett az Perselus Piton, a Roxfort bájitalmestere. Még mielőtt azonban üdvözölhette volna, Borgin indulatosan ráripakodott Theodorára.

-Black, te értesz az ilyen kotyvalékokhoz.-Borgin itt Pitonhoz fordult.-Mi kell?
-Kiméra vér.-ismételte meg a bájitalmester, szavait a boszorkányhoz intézve.
Dora megpördült a pult mögött és leemelt egy üveget a polcról, majd a egy hátrébbi fioláért nyúlt.
- Érdekes választás.-tette le Piton elé az átlátszó folyadékkal teli üvegcsét.-Felteszem nem az iskolában óhajtja használni.-mosolygott a boszorkány, ugyanis pontosan tudta, milyen kiváló mérgeket lehet keverni kiméra vérrel.
- Amennyiben szükséges, jobb ha van raktáron.-felelte barátságtalanul Piton, de Dora akaratlanul is megmosolyogta a megjegyzést.

- Ha ennyire érted a dolgod-fordult Borgin a lányhoz.- Ma te zársz be.
Miután ledobta a kulcsot a pultra, Borgin távozott az üzletéből egyenesen a legközelebbi kocsa felé tartva.
Borgin valósággal utálta Pitont -és ezzel nem volt egyedül-. Még a közelében tartózkodni sem bírt a szükségesnél tovább, ugyanis nem állt távol a bájitalmestertől az átok használat sem. Ennek okán az üzlettulajdonos az estét egy rumos pohár társaságában töltötte.

- Nem kedveli magát.-állapította meg Dora a távolodó Borginra pillantva.
- Nos, ez kölcsönös.-vont vállat egykedvűen Piton, majd elindult az ajtó felé. Theodora derűsen megállapította, hogy a varázsló cseppet sem változott. Ugyanolyan kimért maradt, amilyen mindig is volt. Mindennek ellenére kedvelte Perselust.

Amíg Dora a Roxfortban tanult, Piton volt a Mardekár ház feje, így a lány is az ő felügyelete alá tartozott. Theodora tudta magáról, hogy sosem volt mintadiák. Ezt mi sem mutatja jobban, mint a számtalan büntetőmunka és az igazgatói irodában töltött végeláthatatlan fegyelmi beszélgetések. Régebben azt is szentül hitte, hogy Pitont nem egyszer sodorta az őrült határára, pusztán a viselkedésével. Dorában élénken élt a kép, amikor az egyik bűntetőmunkája alkalmával bájitalösszetevőket kellett rendezgetnie, miközben  Perselus a következő napra készített a bájitalokat. A boszorkány számára kimondottan hasznos volt látni, miként dolgozik a bájitalmester. Piton jobb napjain egy-egy mozdulatához magyarázatot is fűzött. Ez odáig vezetett, hogy Theodora felírta a büntetőmunkán tanultakat és meglehetősen mulatságos látványt nyújtott, amikor pergamennel, tollal és tintával érkezett a bájital terembe. Piton ezt gyakran a tudomására is hozta, bár egy idő után hozzászokott. Jóllehet, Dora nem tudott róla, Perselus megnyugtatónak találta akkoriban, hogy nem csak olyan diákokat tanít, akik jószerével egy teát képtelenek megfőzni, nemhogy egy teljes bájitalt.

Miután Borgin elment, Theodora szörnyen unatkozott. Nem volt sok tennivaló, hiszen az új árura még várni kellett és az este ezen szakában ritka, hogy akár egy vásárló is megfordulna az üzletben. A lány feldobta a pultra a saját fekete színű, csatos táskáját. Az ütött-kopott zsákszerű batyuból kihalászott egy, a táskájához hasonlóan elnyűtt könyvet. A vaskos kötetbe fonott könyvjelzők és pergamenek voltak tűzve könyvjelző gyanánt. Dora kinyitotta az animágiával foglalkozó fejezetnél és tanulmányozva átolvasta a már számtalanszor látott sorokat.