A Főnix Bukása

20. fejezet

,,Piton a bájitaltan teremben javította a házi dolgozatokat és kezdte azt hinni, sose jut a végére. Már jócskán elmúlt tizenegy óra és a varázsló nem akarta tovább györtörni magát a pergamentekercsekkel. Az estéje hátralévő részét nyugalomban akarta tölteni. Mióta Igor Karkarov megjelent a Roxfortban, a bájitalmesternek nem sok nyugodalma van. A Trimágus Tusát külön sorscsapásként megélő férfi mélyen neheztelt Dumbledore-ra, amiért hagyta -sőt, kimondottan jó ötletnek tartotta- a Tusa roxforti megrendezését. Perselus feje zsongott, ezért csak a harmadik kopogtatásra lett figyelmes.

-Tessék!-engedte be az érkezőt, az orrnyergét masszírozva. Theodora Black lépett a terembe. Az arcán tükröződő tanácstalanságból Piton arra következtetett, nem lesz rövid a beszélgetés.
-Mit keres itt?-mordult Piton a lányra. Dora a kezét tördelte és nyugtalanul nézett a tanárra.
- Draco be akarja dobni a nevét a Serlegbe. Jelentkezni akar a Tusára.

Piton unottan fordult vissza a dolgozatokra.
-Takarodó után még magának sincs keresnivalója a hálókörleten kívül-jelentette ki.- Az igazgató úr különben is gondoskodott róla, hogy tizenhét év alatti diákok ne legyenek képesek nevezni.

Dora tétován az ajtó felé indult, de visszafordult.
- Lenne még valami, professzor úr-sóhajtotta halkan. Piton arcán indulat suhant át, ám gyorsan rendezte vonásait.
- Üljön le!-parancsolt rá Dorára.- Bökje ki, mit akar és lehetőleg gyorsan!

- Félek Luciustól. Egyre rémisztőbb a viselkedése. Az a rögeszméje, hogy a Nagyúr vadászik rá.
Piton hallani sem akart Voldemortról, Luciusról pláne.
-  A hétvégén vissza kell mennem a Malfoy kúriába és amióta felizzott a Sötét Jegy, egyre aggasztóbban viselkedik.
Piton kimérten bólintott.
- Nem fogja elhagyni hétvégén sem a kastélyt.
Dora megütközött a kijelentésen, ezért a bájitalmester folytatta.
- Nem fog elmenni, ugyanis büntetőmunkán lesz. Mint már mondtam, takarodó után még a mardekárosokat sem akarom a folyosón látni." 

Piton a plafont bámulva emlékezett vissza egy néhány éve lezajlott beszélgetésre közte és Theodora közt. Mindvégig azt hitte, más lezárása lesz a Nagyúr elbukásának. Álmában sem gondolta, hogy túlélheti a végső ütközetet. Az élete eddig sem szólt másról, mint a kötelességeiről, ám amióta a Nagyúr meghalt szokatlanul üres érzés kerítette hatalmába. Most pedig, hogy visszatért, ez az üresség félelemmel és a rengeteg elfoglaltságból adódó fáradtsággal vegyült. Egyszóval sebezhetővé vált. A régi emlékeiből próbált erőt nyerni. Dumbledore volt az egyetlen biztos pont. A halálával oda lett az egyetlen ember, akiben meg tudott bízni.

A bájital terem hideg falai nyomasztották és sötétség borította el az elméjét. Az igazgatónő a néhány hétig a gondjaira bízta a merengőt. Perselus őszintén nem tudta az okát, miért lett ennyire megértő vele szemben. Mintha Mcgalagonynak is feltűnt volna, hogy a szokásosnál is nyúzottabb volt. Nem nézett gyakran tükörbe, azt azonban érezte, hogy nincs túl jól. A zsigereiből tudta,  egy komoly párbaj most az életébe kerülne. A Nagyúr ellen végképp veszítene. Az emlék-terápiát választotta az öngyógyítás eszközéül.

Újra a tarkójához emelte a pálcáját és újabb emlékeket irányított a merengő vizébe.

,,‐Akkor sincs joga istent játszani!-üvöltötte az igazgatónak.
-Szó sincs ilyesmiről. Előbb vagy utóbb bekövetkezik majd, ezt maga is tudja. Méltósággal akarok meghalni.
-Nem kérheti ezt! Kell lennie más megoldásnak!"
Piton felidézte mennyire konokul tiltakozott, pedig már akkor is tudta, hogy meg fogja tenni. Meg kellett ölnie Dumbledore-t.

Voldemort legyőzése után rendszeresen ment a minisztériumba, hogy tisztázhassa magát.
,,-Azt állítja, Dumbledore kérte rá?
-Igen.
-Veritaserum hatása alatt is hajlandó vallomást tenni?"
Még visszatekintve is kirázta a hideg. Ritka kellemetlen szituáció volt. Hovatovább felháborító! Ha akarta volna, könnyedén kivédheti a hatását.