A Főnix Bukása

14. fejezet

Még alig pirkad. A Nap vöröslő korongja éppen csak előbújt a látóhatár peremén.
Bastian hajnalban kelt. Nem is igazán bírt elaludni. Folyton az járt a fejében amit Kingsley mondott. Amióta a mágiaügyi miniszter tudomására jutott, hogy Gellert Grindelwald Voldemort nagyúr támogatója lehet, nem sok nyugodt perce maradt. David egyenesen tébolynak nevezte. A racionális elméje nem bírta befogadni a halott varázsló visszatérését. Mégis elég példa igazolja, hogy lehetséges. Ezzel pedig a varázsvilág legrosszabb rémálma válhat valóra. Bastian felülkerekedett önmagán és felcibálta az egykor méltóságot jelentő, ám jó ideje csak kínos kötelességet kifejező munkájának egyenruháját.

Az édesanyja Voldemort visszatérése után pár hónappal elhunyt. Ez annyira megrázta az aurort, hogy az italozásban keresett megnyugvást. Ennek már három éve. A minisztérium persze megtudta és Bastiant lefokozták. Nem mehetett terepmunkára. A Varázslény-Felügyeleti Főosztály beosztottja lett, a Jóváhagyó Bizottság részlegén. Az auror szó új értelmet nyert. Bastian mindig élvezte, ha másokon segíthetett. Így viszont csak a papírmunka maradt. Őszintén megvallva, kinek van kedve animágusokat és új varázslatokat engedélyezni? Jobban szeretett Ezrával és Daviddel dolgozni. Mindig azt gondolta, az ő triójuk még Voldemortot is képes lenne legyőzni. De ez már a múltja lett.

Persze voltak kevésbé lehangoló események is az életében. A Szárnyas Vadkan nem csak kifogyhatatlan alkohol forrás volt akkoriban. Bár nem sok emléket hagyott a szesz, a felszolgálóra mégis emlékezett. Gyakran szóba elegyedtek, ha megfordult ott. Szó mi szó, Bastian megkedvelte. Elhitte, hogy benne megbízhat. És meg is bízott. Mindent megosztott vele, ami szívet nyomta. Figyelmes hallgatósága jó tanácsokkal látta el és idővel bizalma viszonzásra került. A felszolgáló már kérés nélkül is leült beszélgetni. A téma általában ugyanaz volt. A halálfalók vagy a mágia. A két fél egyetértett abban, hogy ami történik az veszélyes. Tenni akartak ellene.

Csak ködös emlékei maradtak róla, mi is ment tönkre a mély szerelemben, amit akkor érzett. Már nem tartotta a kapcsolatot a felszolgálóval. Úgy tűnt el az életéből, mintha soha sem ismerte volna.
Az alkoholt hibáztatta. Joggal, hisz rémképek kergették egymást a fejében ütésekről. Olyan ütésekről, melyek egy fiatal lányt értek általa.

A legutóbbi találkozás óta tudta, Theodora még mindig nem bocsátott meg neki. Nem is várt mást, elvégre ő is gyűlölte volna magát a helyében. De a megvetés, ami a lány szeméből áradt, sokkal rémisztőbb volt. Hideg, szánalommal teli tekintete bűntudatot és szégyent ébresztett a lelkében. Ő, aki soha egyetlen nőre se emelt volna kezet, most ezért volt kénytelen gyalázni magát. Hiába tartotta töretlenül a tilalmat és már egyetlen pohárral sem fogyasztott semmi bűnös italt, ez már nem mentette meg.

Egyszer nyílt meg és egyszer élhette át azt a boldogságot, amit a szerelem másoknak jelentett. Theodora mellett nyugodt és inspirált volt. Elhitte neki, hogy az élet nem olyan rossz, mint akkor gondolta. Egyedül Ezra és David előtt ismerte el a történteket. David rámutatott, ha igazán szerette volna, nem hagyja el soha. Ezt persze dühítő volt egy olyan embertől hallani, aki sose élte át igazán. David okos volt, logikusan gondolkozott, de nem vágyott szerelemre. Azt vallotta, a szerelem vakká tesz és ő márpedig élesen akart látni. Bastian ezen csak nevetni tudott. Neki szüksége volt társra. Meg akart öregedni valakivel és elmesélni az életét. Akarta, hogy meghallgassák és ne legyen szégyen, ha sírni látja. Az a személy, aki különleges.

Minden egyéb megvolt az életében, így nem vágyott másra. Amikor kitudódott az alkohol problémája és régi munkáját is elveszített, már nem csak a szíve, de a méltósága is darabokra hullott. Az aurori hivatás volt az élete értelme. Annyit küzdött, tanult és gyakorolt, hogy elérhesse. De nem maradt meg belőle semmi.